Az adó, 1936 (24. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Az 1935. év forgalmi adórendeletei

Rendeletek 21 Minthogy a fent kifejtetnek szerint az atya halála után ke­gyelemből törvényesített gyermek törvényesítésének az atya halálá­nak időpontjára visszaható hatálya van, ettől az időponttól kezdő­dően kell a törvényesítő atya által örökbefogadott és az atya ha­lála után kegyelemből törvényesített gyermek örökbefogadását meg­szűntnek tekinteni; az ilyen gyermek tehát az atya hagyatékából éppen úgy örököl, mint az atyának törvényes gyermeke. Ebből vi­szont következik, hogy az ilyen törvényesített gyermekre szálló hagyaték után az öröklési illetéket ugyanolyan kulcs alkalmazásával kell megállapítani, mint az örökhagyó törvényes gyermeke által örökölt hagyaték után járó öröklési illetéket. (195-668/1935. püm. (irott) rend.) A köztartozásoknak arany pengőben bekebelezése. A 4.560/1931 M. E. sz. rendelet értelmében, az 1931. évi augusztus hó 15-ike után kivetett vagy esedékessé vált, de még be nem fizetett köz­szolgáltatásokat arany pengőben meghatározott közszolgáltatások­nak kell tekinteni. E közszolgáltatások biztosítására szolgáló telek­könyvi bejegyzésekben az aranypengő érték feltüntetését az 1.600/ 1931. P. M. számú rendelet szerint a pénzügyi hatóságoknak kell kérniök. Minthogy a telekkönyvi rendtartás 128. §-a értelmében a biró az előterjesztett kérelemhez van kötve és a kérelmező javára töb­bet, mint amennyit kért, még akkor sem engedhet, ha a kérel­mező a felmutatott okirat szerint többnek kérésére van jogosítva, nem lehet észrevétel tárgyává tenni azoknak a telekkönyvi hatósá­goknak eljárását, amelyek a közszolgáltatások összegét aranypen­gőben csak akkor tüntetik fel,, ha az 1.600/1931. P. M. számú rendelet utolsó bekezdésének megfelelően a pénzügyi hatóságok a telekkönyvi biztosítást kifejezetten aranypengőben kérik. A jövőben ennélfogva a közszolgáltatások telekkönyvi biztosí­tását az 1.600/1931. P. M. számú rendelet utolsó bekezdésének megfelelően mindenkor aranypengőben kell kérni és amennyiben mégis megtörténnék, hogy az aranypengő bekebelezése iránti ké­relem ellenére a bekebelezés az aranyérték feltüntetése nélkül egy­szerű pengőértékben rendeltetnék el, utasítom, hogy a kir. kincs.­t,ár érdekeinek megóvása céljából a sérelmes határozat kiigazítását kell kérni vagy az ellen felfolyamodással kell élni. (126.209/1935. püm. (irott) rend.) Az álíamépitészeti hivatal házi kezelésében kitermelt kő után fizetendő adóváltság és a kőszállító fuvarosok forgalmi adóköte­lezettsége. Egyes álíamépitészetí hivatalok a közutak létesítéséhez, illetve fenntartásához szükséges kőanyag kitermelését az egyes ut­menti bányákban köbméterenkénti bányabér fizetése ellenében sa­ját munkásaikkal házi kezelésben végeztetik. Az álíamépitészetí hi­vataloknak ezzel a tevékenységével kapcsolatos általános forgalmi adó-, adóváltság és illetékfizetési kötelezettségre nézve

Next

/
Oldalképek
Tartalom