Az adó, 1936 (24. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 5-6. szám - A m. kir. pénzügyminiszter 1.000/1936. P. M. számu rendelete
Kérdések és feleletek 169 13 1. Központi fűtési díj, mint házadő alap. 2. Kőszénbánya által központi fűtés szolgáltatásához felhasznált szén értéke forgalmi adóváltság alá nem esik. KÉRDÉS: 1. Házunkban központi fűtés és melegvízszolgáltatás van, amelyért 25<y0-ot fizetnek bérlőink, egy-két kivétellel azoknál a bérlőknél, akik szolgáltatást nem kapnak (husáruda, fáspince, stb.). A házadóvallomást úgy készítettük el, hogy megadtuk az egyes bérlők által fizetett összegeket bruttó és ebből az összegből vontuk le a 25<>/o központi tíík'si d.jat, valamint ennek forgalmiadóját, amely összegeket nem is mi kapunk meg. hanem a fűtést és melegvizet szolgáltató bányavállalat. Arról értesültünk, hogy az üzlethelyiségeknél nem fogják a házadónál a 250/o-ot figyelembe venni és csak egy kisebb összegű díjat fognak a házadóalapból levonni. Idevágóan kérdezzük tehát, hogy olyan üzlethelyiségeknél, amelyek egész napon ál szolgáltatást élveznek, a fennálló törvényes rendelkezések értelmében van-e joga az adóhalóságnak 25°/o-oa maximumot egy alacsonyabbra és ha igen, mekkora "/o-ra csökkenteni? 2. Mint említettük, a központi fűtést nem mi, hanem a házunkban lakó, velünk szoros kapcsolatban lévő bányavállalal szolgáltatja és szedi is be az érte járó díjakat. A beszedett díj összege után a forgalmiadót természetesen lerója. A bányavállalat a fütésszolgáltatáshoz kizárólag saját kitermelésű szenét használja fel és egy bizonyos ár mellett mellei heli az elhasznált szénnel az úgynevezett »bérfűtés-számlát.< Ugyanez a vállalat szénbányájában áramot állít elő saját szenéből és a felhasznált szenet saját eltüzelés-számlán vezeti. Az utóbbi után véleményünk szerint szó sem férhet ahoz, hogy forgalmiadót köteles leróni és ezt mindeddig nem is kívánta tőle az adóhatóság. Minthogy e kérdés bennünket is érint és foglalkoztat, tisztelettel kérdezzük, hogy a bérfűtés számlára terhelt szénmennyiségek után köteles-e a bánya forgalmiadót leróni és ilyenformán (a tüzelőanyag után és a tüzelés által elért bevétel után is) kétszeresen forgalmiadózni? Válasz : ad. 1. A házadó hivatalos összeállítás 8. §-ának (7) bekezdés 2. pontja szerint a központi fűtés díja — amennyiben nem haladja meg a tényleges kiadásokat nem esik házadó alá. Bár az idézett törvényhely lakások fűtési díjáról szól, de ebből a szempontból lakás és üzlethelyiség között különbséget tenni nem lehet. Minthogy ennél a háznál a központi fűtést és melegvizet nem is a háztulajdonos, hanem egy bányavállalat szolgáltatja és az kapja a bérlők által fizetett díjakat, ennélfogva nem is lehet vitás, hogy a díjakból a háztulajdonosnak jövedelme nincs. A bányavállalatnak a díjakból szerzett nveresége után pedig nem lehet házadót kivetni a háztulajdonos terhére, hanem a nyereség után a bányavállalat fizet általános kereseti adót, illetve társulati adót.