Az adó, 1934 (22. évfolyam, 1-10. szám)
1934 / 1-2. szám - Az 1933. év illetékügyi története
A m. kir. pénzügyminiszter 1934114.000. sz. rendelete 31 általános kereseti adó fizetésére kötelezett adózó kereseti viszonyaiban, olyan tartós változás állott be, amelynek következtében az 1933. évre jogerősen megállapított adóalapnak változatlan fenntartása, az adózó megváltozott viszonyaira való tekintettel nem lenne megfelelő, Írásbeli figyelmeztetés1 utján hivják fel az adózót arra, hogy az ismert és a felhivásban közlendő adatok alapján szabályszerű adóbevallás csatolása mellett adóalapjának újbóli megállapítását január hó végéig kérje. Minden olyan esetben ,amikor az adózó adóalapjának az újbóli megállapítását a figyelmeztetéstől számított 8 napon belül kérii, a folyó évi adóalapot uj kivetés utján kell megállapítani még abban az esetben is, ha a kérelem előterjesztésére kitűzött törvényes határidő már lejárt. (2) Elrendelem, hogy az adókivető hatóságok mindazokat az eseteket, amidőn valamely adózó — habár adóalapjának újbóli megállapítását bármely okból nem kérte — az év folyamán az adók súlyos volta ellen felszólal és ezt valószínű sitij, avagy akinek jövedelmi, illetőleg kereseti viszonyai tartósan leromlottak és erről a m. kir. adóhivatal bármily uton tudomást szerez, tartsák nyilván és a következő évben, január hó els'ő napjaiban írásbeli uton, az előző bekezdésben szabályozott módon figyelmeztessék arra, hogy szabályszerű adóbevallás csatolása mellett adóalapjának ujabbi megállapítását kérheti. (3) Amennyiben bármely adózó a különben változatlanul fenntartandó adóalapjának ujabb megállapítását a jelenlegi nyomasztó gazdasági viszonyok, alacsony terményárak, vagy egyéb nem tartós, hanem csak átmeneti indokok alapján kéri, az ezen átmeneti körülmények alapján megállapítandó uj adóalapok a következő évekre változatlanul nem tarthatók fenn, hanem az ilyen adózó a következő években is január hó végéig jelen rendelkezésre való hivatkozással szabályszerű adóbevallás beadására mindaddig felszólítandó, amíg az illető jövedelmei, illetve kereseti viszonyai nem állandósulnak. A 12. §. szerint a tiszta jövedelem kiszámításánál az adózót terhelő és általa az adóévet megelőző évben tényleg befizetett szükségadókat, a különadókat és rendkívüli pótlékokat is levonásba kell hozni. (6) Meghagyom továbbá a pénzügyigazgatóságoknak, figyelmeztessék a m. kir. adóhivatalokat még arra is, hogy a hivatkozott H. Ö. 43. §. (4) bekezdésében és az ahhoz fűzött utasításban foglalt rendelkezések értelmében csak azoknak a mult évről változatlanul áthozott (megrögzített) jövedelem- és vagyonadó alapoknak az újbóli megállapítását vegyék tervbe, ahol határozott kivetési adatok állanak rendelkezésre; egymagában véve tehát az a körülmény, hogy pl. az adózó ipari, kereskedelmi, vagy egyéb haszonhajtó foglalkozásának a forgalma 20 -30 százalékkal emelkedett, az adóbevallás beadására való felhívásra és az uj adókivetési eljárás elrendelésére