Az adó, 1932 (20. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - NÉHÁNY BÜNTETŐ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN LEROVANDÓ TÖRVÉNYKEZÉSI ILLETÉKEK

Rendeletek 27 (6) A lerótt illetékátalányból azon a cimen, hogy a külön-külön való lerovás mellett kevesebb illeték járt volna, visszatérítésnek helyié} nincs. ' 7. §. (1) A beadványok, jegyzőkönyvek és egyéb iratok, valamint a hatá­rozatok illetékét a megfelelő iraton, ha pedig a cselekményről (kérelem­ről, határozatról stb.) külön beadvány vagy külön jegyzőkönyv nem keletkezett, azon az iraton kell leróni, amelyen a bíróság a csellekfményt (kérelmet, határozatot stb.) feljegyezte. (2) Az illetékköltség viselése felől a bíróság a bűnügyi költségekre vonatkozó szabályok szerint határoz. ' 8. §. (1) Az a magánvádló, akit a bíróság olyan körülmények között,) amelyekben annak a polgári eljárásban a Pp. 112. §. (1) bekezdése alapján is helye lenne, szegénységi jogban részesít, az illeték lerovása alól föl van mentve. (2) Ilyenkor az illetékeket, amelyeket a magánvádló szegénység cimén le nem rótt, fel kell jegyezni. Ha az eljárásban az illetékeknlek) átalányban lerovása a 6. §. szerint meg van engedve, akkor a megfelelő illetékátalányt kell jegyzékbe venni. Ha az eljárás büntető paranccsal ért végett, 2 pengő illetéket kell jegyzékbe venni. (3) Ha a bíróság a vádlottat a bűnügyi költségben (ideértve az illetékköltséget is) vagy annak egy részében elmarasztalta és a bűnügyi költséget behajthatatlannak nem nyilvánította, az elitélt, köteles a magán­vádlót terhelő illetékeket az illetékjegyzéken bélyeggel leróni. Erre az elitéltet az ítéletben 15 napi határidő kitűzésével fel k'elt hivni. Ha á felhívás eredménytelen marad, hivatalos leletet kell készíteni, amelynek alapján az illetéket — felemelt mérvben — kiszabás alapján készpénzben kell megfizetni. II. Fejezet. A büntetés végrehajtása során lerovandó illetékek. / > 9- §• (1) A szabadságvesztés büntetés végrehajtásának elhalasztását vagy félbeszakítását kérő beadvány: 1. 5 pengő illeték alá esik, ha az előterjesztett kérelem fölött a kir. ügyész saját hatáskörében érdemben határozhat; 2. 10 pengő illeték alá esik, ha az előterjesztett kérelem fölött érdem­ben csak a kir. főügyész vagy az igazságügyminiszter határozhat. (2) A szabadságvesztés büntetésnek vagy a pénzbüntetésnek kegye­lemből elengedését vagy enyhítését kérő beadvány 20 pengő illetfék alá esik. (3) Az előbbi két bekezdés irányadó az élőszóval előadott kérelem­ről készült jegyzőkönyvre is. (4) A szabadságvesztés büntetés elhalasztása iránt az ítélet kihirde­tésekor szóval előterjesztett olyan kérelem, amely fölött a kir. ügyész saját hatáskörében érdemben határozhat, illetékmentes. A 'büntetés végrehajtása során előterjesztett kérelmek elbírá­lása már nem törvénykezési, hanem igazságügyi közigazgatási

Next

/
Oldalképek
Tartalom