Az adó, 1930 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 1. szám - Ujabb nemzetközi kereskedelmi szerződések
19 Ujabb nemzetközi kereskedelmi szerződések* „Az Adó" 1929. évi júniusi számában idevonatkozólag megjelent cikkünk közzététele óta három újabb kereskedelmi szerződésünk lépett életbe, ú. m.: Észtországgal, a Jugoszláv Királysággal és Litvániával, ezenkívül két újabb szerződéses megállapodás jöt létre, ú. m.: Portugáliával és Franciaországgal. Az Egyiptommal, Romániával és Törökországgal ezidőszerint életl)en levő szerződéseinket ezen államok felmondották, mivel mind a három állam új vámtarifát alkotott, és szerződéses megállapodásaikat az új vámtarifákra kívánják alapítani. Mind a három állammal folyamaiban vannak a tárgyalások újabb kereskedelmi szerződések megkötése végett. /. Az Észtországgal 1922. október 19-én kelt kereskedelmi szerződés a Tallinnban 1929. április 29-én aláírt kereskedelmi és hajózási egyezményt váltotta fel, amely 1929. november 10-én lépett életbe a m. kir. minisztérium 1929. évi november 10-én 1620. M. E. szám a. kibocsátott rendeletével. Az új egyezmény a korlátlan legnagyobb kedvezmény elvének kölcsönös biztosításán alapszik a szokásos részletes szöveges megállapodásokkal tarifális mellékletek nélkül. II. A Jugoszláv Királysággal már 1926. július 24-én kötöttünk egy kereskedelmi szerződést és ezen kívül több a szomszédossági viszonnyal kapcsolatos kérdéseket szabályozó egyezményt. Mindezideig csupán jegyzékváltás útján volt biztosítva a legnagyobb kedvezmény elvének kölcsönös alkalmazása, míg az újabb megállapodások törvényerőre emeltettek. Az idevonatkozó törvényes rendelkezések röviden összefoglalva a következők: Az 1929. évi XLY. t.-c. tartalmazza az egyes közlekedési kérdések rendezését, valamint a határ jelzések fenntartásának szabályozása tárgyában Belgrádban 1926 június 24-én kötött egyezményt, és pedig: A) a két királyság vasútain való közlekedés és átmenet szabályozása, B) a két királyság vasúti vonalail összekötő vasszerkezetű hidak karbantartása, C) a gólai pályaudvar használata, D) a határmenti utak és hidak fenntartása és gondozása, E) a határvonal megjelölésére szolgáló kövek, oszlopok, jelek védelme és megóvása tárgyában; Az 1929. évi XLVI. t.-c. tartalmazza a tulajdonképeni kereskedelmi szerződést és az ennek mellékleteit képező kisebb egyezményeket, és pedig A) a kisebb határszéli forgalom, számára engedélyezett különleges kedvezményekre vonatkozó határozmányokat, B) az állategészségügyi egyezményt, C) a kereskedelmi utazók részére szolgáló igazolvány mintáját, D) a határozmányokat a vámkezelésnél való köl2*