Az adó, 1930 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 1. szám - A malmok általános forgalmi adója
8 Dr. Sstojka Miklós: A malmok ált. fonj. adója. ban, mezőgazdaságában, vagy állathizlalójában használja fel, tehát nem eladás céljára dolgoztatja fel (őrlés, stb.). Az, hogy az őröltető fél ezen saját gabonát, vagy egyéb terményt maga termelte, vagy vásárolta, az közömbös;" a feltété] az, hogy ez a gabona vagy egyéb termény nem a malmos, hanem az őröltető fél tulajdona legyen és a most említett célokra, őröltessék. Míg az előző gazdasági években, illetve az 1925/1926. gazdaságig évtől kezdve a vámőrlés eme meghatározásánál csak a „saját gabona" feldolgozása, (őrlés, hántolás, darálás) említtetett, a folyó gazdasági évre érvényes rendeletben nemcsak a saját gabona, hanem egyéb saját termények feldolgozása is szerepel, összhangban a R. 1. §-ában az adó tárgyának meghatározásánál felsorolt malmi üzemi tevékenységekkel, mely felsorolásban nemcsak a gahonaneműek, hanem az egyéb termények, tehát pl. a kender, olajmagvak, paprika feldolgozása (őrlés stb.) is bennfoglaltatik. Mivel a R. 1. §-a az általános forgalmi adó szempontjából kétféle őrlést különböztet meg: 1. vámőrlést (e csoportba tartozik az ú. n. gazdasági őrlés is) és '2. kereskedelmi őrlési (ennek két alapja van: saját és idegen kereskedelmi őrlés), amennyiben valamely malmi tevékenység a vámőrlés csoportjába nem sorozható be, csak kereskedelmi őrlés lehet, mert másféle őrlési csoport nincs. Tertium non datur. Természetes, hogy ha valamely malmi tevékenység kereskedelmi őrlésnek minősül, akkor bármilyen terményre, tehát akár gabonára, akár egyéb terményekre vonatkozólag lehetséges úgy saját' kereskedelmi őrlés, mintj idegen kereskedelmi őrlés, tehát úgy a búza, rozs (gabona) nnint a paprika, olajmagvak (egyéb termények) feldolgozására (őrlés hántolása, törése, sutulása stb.) lehet kereskedelmi őrlés. Ezért érthető a rendeletnek olyképeni interpretálása, ha pl. a paprikát kereskedelmi célokra, (eladásra) őröltető fél őrlése idegen kereskedelmi őrlésnek minősíttetett, míg a malom által akár közvetlen, akár köz vetélt elárusít ás céljából való felőrlése a paprikának, saját kereskedelmi őrlésnek tekintetett. Igaz ugyan, hogy amidőn a R. 3. §-a a kereskedelmi őrlést (annak mindkét csoportját) meghatározza, annak eseteit, felsorolja, csak gabona említtetik, míg az egyéb termény nem, s így azt lehetne következtetni, hogy a gabonaneniűeken kívül más termény (tehát paprika stb.) feldolgozása (őrlés stb.) kereskedelmi őrlésnek nem volna tekinthető. Azonban, arra való tekintettel, hogy a. vámörlés meghatározásánál úgy a gabona, mint egyéb termények említtetnek, ha az „egyéb termények" közé tartozó valamely termény (paprika stb) feldolgozása azon okból nem tekinthető vámörlésnek, inert az nem saját, termelésből ered és az nem saját háztartásban, mezőgazdaságban, vagy állathizlalóban való felhasználás céljából