Az adó, 1930 (18. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 6. szám - Az illetékegyenérték újonnan kiszabása 1931. évtől kezdve
Dr. Weiszmann Évközi vált. a házad ónál. 193 delem lévén, így tehát az újonnan kivetendő illetékérték alapja az 1930. évi nyers bérjövedelem vagy haszonérték tízszerese. Miután pedig az illetékegyenérték kulcsa 0.5o/0, ennélfogva a fövő 10 éves ciklusban a jelenlegi évi nyers házbérjövedelem vagy haszonérték 5o/o-a az, amely illetékegyenértékként így jelentkeznék. Hogy pedig ez az illetékegyenérték mily horribilisán magas lenne, ahhoz nem kell kommentár. Ez az illetékegyenérték a mainál is sokszorta súlyosabb lenne. A bruttó bérjövedelemből levonva az adót és egyéb évi költséget, tatarozást stb., körülbelül az ingatlanok nettó hozadékának 8—10o/o-a az, amit illetékegyenértékként kellene fizetni. Ha pedig áll az, hogy a törvény abból az alapgondolatból indul ki, hogy a haláleset folytán bekövetkezett vagyonátruházásokért a természetes személyek által fizetendő illeték egyenértéke szolgáltatandó és a jogi személyek birtokában lévő ingatlanok olybá vétetnek, mintha oly időben cserélnének gazdát, aminő időn belül a természetes személyek átlagosan átruházzák ingatlanaikat, úgy már ez alapon is erősen le kell szállítani az illetékegyenérték mérvét. Nem szabad szem előtt téveszteni azt, hogy a házadó alá eső ingatlanok hozadéka erősen lefelé menő tendenciát mutat s hogy eképpen az 1930. évi hozadék akár a kataszteri tiszta jövedelem 25-szörösét, akár pedig a házadó alá eső ingatlanok 0.5o/o-át vesszük, a következő 10 éves ciklusra túlságos magasnak mutatkozhatik. "Ha pedig visszatekintünk az illetékegyenérték utolsó 50 évben való fejlődésére, úgy azt látjuk, hogy az illetékegyenérték régebben főleg a holtkéz ingatlanaira vonatkozott — ingóságokról nem is beszélve. A kincstárnak nem lehet célja megakadályozni és megnehezíteni sem az új vállalatok vagyonjogi személyiségek megalakulását és létezését. Tőkeellenes tendenciáknak nem szabad érvényesülniük, mert ezzel csak azt érhetjük el, hogy a tőkealakulatok keletkezését megakadályozzuk, mint ahogy újabban már csak gyéren alakulnak részvénytársasági alapon új vállalkozások. Az 1881. évi XXVI. tc. szerint azon testületek, társulatok, kereskedelmi vállalatok, amelyek még illetékegyenértékkel terheltettek, aránylagosan kisebb összeget fizettek, a részvényes vállalatok pedig a legkisebb mérvben fizettek illetékegyenértéket. Az illetékegyenérték kulcsa is kisebb volt, a legkisebb ingatlanérték is alacsonyabb. (1887: XLV.) A háború után az ellenkező tendencia alakult ki. A mai szabályozás az infláció korszakának idején keletkezett. Ez a korszak ma már szintén elmúlt és vissza kell térnünk a háború előtti idők mérsékeltebb illetékegyenértékére. Az adóztatásban az illetékegyenértéknek mindig igen szerény szerepe jutott és ez nem alkalmas arra, hogy súlyos vagyonadóvá legyen, mert labilis elméleti alapja lévén, megbolygatja az egyes ingatlantulajdonosok közti teherviselési egyöntetűséget. Ezt pedig az újonnan szabályozásnál szem előtt téveszteni nem szabad.
