Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1926 / 10. szám - A társulati adó reformja
Gazda Károly: A társulati adó reformja. gáraira kétségtelenül nagyobb terhek hárulnak és az 'állam fenntartásához nagyobb mértékben kell hozzájárulniok, mint annakelőtte. Ma minden kritikának ezen erkölcsi kötelességgel számolnia kell és én a limine komolytalannak tartok ma bármely oly adóügyi reformjavaslatot, mely egyoldalúan csak engedményeket akar, a nélkül, hogy számbavenné azokat a terheket, melyeket a közület tagjainak kötelességszerűen magukra kell vállalniok. Az azonban nem lehet kétséges, hogy társulati adózásunk reformra szorul. Minden pénzügyi politikának legelső kötelessége, hogy hozzásimuljon a gazdasági élethez,1) ha ezt elmulasztja, önmaga alatt vágja a fát. A társulati adó reformja két szempontból fontos: először is azon közvetlen fiskális szempontból, mely a részvénytársaságoknak és szövetkezeteknek a magyar gazdasági életben elfoglalt előkelő állása révén az egész gazdasági életre való kiterjesztéséből folyik; ha a társulatok kedvező kamatoztatást tudnak biztosítani a beléjük fektetett tökéknek: az egész gazdasági helyzet kedvező módosulása visszahat magukra a társulatokra is, és a társulati adó kamatlábának csökkentése egyáltalában nem jelenti azt, hogy az államkincstárnak e cím alatt befolyó jövedelmei abszolúte apadni fognak. A második szempont pedig ugyanebből folyik, de hatása közvetett. Még ha a társulati adóból befolyó kincstári jövedelem csökkenne is, a gazdasági élet virágzása bő rekompenzációt fog nyújtani az esetleges társulati adóhiányért. II. Sokan nyilván túlzásnak fogják minősíteni nézőpontomat, mely szerint hazánk részvénytársaságainak és szövetkezeteinek prosperálása lényegét teszi általános gazdasági helyzetünknek. Ezek azt fogják állítani, hogy országunk legfőbb termelési ága az őstermelés és nem az ipar és kereskedelem, melyek elsőjének részvénytársulataink, másodikának pedig a szövetkezeteink fő hordozói. A következők azonban bizonyítani fogják, hogy nem nagyzoló fontoskodás, vagy a társulatok gazdasági szerepét helytelenül megbíráló túlzás az, mely a fenti megállapításra késztet. Azon perctől fogva, hogy a kapitalisztikus fejlődés, a pénzgazdálkodás helyébe a hitelgazdaságot helyezte, a gazdasági élet legfőbb vezetése szükségképen a magas kapitalizmus exponenseinek kezébe került. A kapitalisztikus forma rányomja bélyegét az őstermelésre is, a financiális szempontból döntő irányítás tőle indult ki és miinden nép gazdálkodása a financiális tőke és az ipari tőke helyzetének függvényévé válik. Ezöh általánosítást talán legtipikusabban éppen a magyarországi viszonyok mutatják, ahol az őstermelés praeponderalns állásához kétség nem fér. A gazdasági krízis a merkantilosztálybau mutatkozik legpraegnánsabban, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az állam*) Ezen követelményt legpregnánsabban az újabb német irodalomban Oswald Spengler fejti ki .„Wiederaufbau des Deutschen Reiches" című munkájának „Uber den Steuerbolschevismus" című fejezetében. Szándékom e fejezetet, magyar fordításban. Az Adó egyik számában közzétenni. 392