Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 9. szám - A pénzleromlás és az adóztatás [2. r.]

Dr. Boáröghy József: A pénzléromlás és az adóztatás. kulcs hónapokon keresztül életben volt még akkor is, amikor az aranykorona tényleg csak 14.500 papírkoronát ért. És még ma is 17.000-szeres szorzókulccsal fizetendők meg mindazok a hátrálékok, amelyek 1925. július 1-ét megelőző időkből származnak. Az állam tehát az áitszámítási kulcsok megállapításánál nem arra törekedett, hogy az adók tényleg befizettessenek, hanem ezenfelül még burkolt adóemeléseket, illetőleg a hátrálékokra vonatkozólag burkolt bírságokat állapított meg. Németország két intézkedést létesített azon hatások kiküszöbölésére, amelyek a valutaromlás következtében állottak elő. Az első hasonló természetű volt a magyarországi 1923 : XXXIII. t.-c.-ben foglalt intézkedéssel. Az első Steuernot Verordnung kimondotta azt, hogy az 1923. esztendőre az egyenesadók kivetését mellőzni kell, hanem a helyett az egyes adózók terhére az 1922. esztendőre kivetett adóösszeg 400 milliószorosa írandó elő. A második Steuernot Verordnung 1924. január 1-i hatállyal kimondotta azt, hogy a közszolgáltatások az aranymárka alapulvételével állapítandók meg. A valutaromlásnak az adóztatásra történő hatásánál elméletileg a leghelyesebb módszert Ausztria választotta, amely 1922-ben a Steuereinheiteket létesítette. Ilyen adóegységekben állapíttatott meg maga a jövedelem és illetőleg az egyes adótételek. A kormány pedig időről-időre kiadott rendeletekkel szabályozta azt, hogy hány osztrák korona felel meg egy Steuereinheitnek. Végeredményben tehát nem volt ez más, mint az aranykorona alapján történő adóztatás. Az adózásnak ezen két csoportján, tehát a láthatatlan és látszólagos adózáson felül következett a harmadik csoport: a valóságos adóztatás. Ez a valóságos adóztatás ott következett be, ahol nemcsak az adótörvények rendelkezései tartattak be, hanem a kincstár számára az adóösszegek tényleg olyan értékükben jutottak el, amilyen mértékben a törvény az adók alapjait terhelni kívánta. Ilyen volt elsősorban a forgalmi és fényűzési adók csoportja, azután a fogyasztási adók egy része, amennyiben az adóteher százalékosan volt megállapítva. És ilyen volt a tételesen megállapított fogyasztási adók csoportja is abban az időszakban, amikor az egyes adótételek megállapításakori pénzérték a valutaesés következtében még nem lényegesen tolódott el. Ez a három adóztatási mód fedezte tehát a valutaesés ideje alatt az államok kiadásait. És azok a hatások, amelyek ennek a valutaesésnek a következtében állottak be, két szempontból bírálandók el. Az egyik az adózók szempontja, a másik az államháztartás szempontja. Az adózók szempontjából a valóságos adóztatás — eltekintve a fogyasztási adóknak amúgy is igazságtalan voltától — helyes volt. A látszólagos adóztatás igazságtalan és aránytalan teherelosztásra vezetett, a láthatatlan adóztatás pedig a legsúlyosabb és a legigazságtalanabb volt azon adózások közül, amelyeket az adótörténelem eddig egyáltalában ismer. Mert adóval 338