Az adó, 1926 (14. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 7-8. szám - Egyenes adóügyeink köréből

A mezőgazd. ingatlanok 1925. évi jövedelmének megállapítása az 1926. évre. Az adó kulcsainak leszállításával kapcsolatban azonban arra kell törekedni, hogy a jövedelmek most már helyesen, vagy leg­alább helyesebben legyenek megállapítva. Azáltal ugyanis, hogy a kulcs mérsékeltebb, az adózó megterhelése nem növekedik a jöve­delem növekedésével arányosan. Az adó kulcsának leszállítása teszi lehetővé azt, hogy az 1925. évi lényegesen jobb termés folytán mutatkozó nagyobb jövedelmet állapíthassuk meg a földmívelésből a nélkül, hogy ezáltal a jövedelemadó terhét olyan mértékben fo­koznánk, hogy ezi a terhet a földbirtokos elviselni nem bírná. A helyzet viiágossá tétele szempontjából a következőkre kívánom a figyelnél felhívni: A statisztikai adatok alapján, úgy a terméseredményeket, valamint a főtermények piaci árait figyelembe véve, megállapítható, hogy az 1925. évi termés értéke országos átlagban jóval túlhaladja az 1924. évi termés értékét. Az értékemelkedés azonban természe­tesen nem egyenlő az ország minden részén, mert egyes helyeken az értékemelkedés meghaladja az 50%-ot is, míg egyes helyeken az 1925. évi termés értéke alatta marad az 1924. évi termés értéké­nek. Ebből tehát önként következik, hogy nem lehet szó arról, hogy a földbirtokból származó jövedelmet mindenütt fel kell emelni, ha­nem a pénzügyi hatóság kötelessége alaposan mérlegelni a helyze­tet és a körülményekhez képest megfelelő változtatással alkalmazni azokat az elveket, amelyeket az ország egész területére nézve, átla­gos mértékkel mérve, a jelen rendelet állapit meg. A jövedelemadó kulcsának mérséklése arra való tekintettel, hogy a földbirtok jövedelme az 1925. évben nagyobb volt, mint az 1924. évben, nagyon sok esetben nem fog az adó összegében is csökkenést eredményezni. Előre látható, hogy ebből a körülmény­ből újabb panaszok fognak felmerülni és bizonyára több megyében a közigazgatási és törvényhatósági bizottságban is szóvá fogják tenni ezt a körülményt és az érdekképviseletek részéről is fognak a pénzügyigazgatóságokhoz kérdésekkel fordulni. Ezekre a bizton felmerülő kifogásokra való tekintettel, a következőkre hívom fel a pénzügyigazgatóságok figyelmét. Az adó mérséklése teljes mértékben bekövetkezik ott, ahol a jövedelem az 1925. évben nem haladta meg az 1924. évi jövedel­met és az adózó az 1925. évben tényleges jöyeJfl'í e lián adózott. Arról azonban, hogy az adóterhet ott is enyhítsük, ahol a jövede­lem emelkedett, illetőleg az adózó a tényleges jövedelemnél ala­csonyabb adóalap után adózott, természetesen nem lehet szó, mert ilyen módon egyáltalán nem lehetne megközelíteni azt a célt, ame­lyet a kormány el akar érni s amely célra való törekvést kivétel nél­kül minden társadalmi és foglalkozási ág állandóan követel, hogy tudniillik az adóztatás súlypontját helyezzük át az egyenes adókra. Az állam fenntartására szükséges összegeket minden körülmények között meg kell szerezni s ha az egyenes adók hozadékát emelni nem lehet, természetes dolog, hogy a forgalmi adók és a fogyasz­292 7—a. <;7

Next

/
Oldalképek
Tartalom