Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)
1925 / 9. szám - Részvénytársasági apportok
Vegyes közlemények. az 1921. évi LI. t.-c. és az 1923. évi XXXIV. t-a, illetve e törvények végre hajtására vonatkozó utasítások. Ezen törvények és törvényes rendelkezések közül csakis az utóbb említett törvény II. fejezet végrehajtására vonatkozó 100.000. P. M, számú utasítás említi fel, hogy a kérvény illetékköteles. Minthogy másutt illetékkötelezettségről említés téve nincs, világos, hogy csakis a lakásügyi külön tevékenység keretébe nem sorozott és az idézett 100.000. számú pénzügyminiszteri rendeletben említett új építkezésekre vonatkozik csak azok ideiglenes adómentességben való részesítésére irányuló kérvények bélyegkötelezettsége, mert a házadómeritesség kedvezménye törvényileg, illetőleg törvényes rendelkezéssel lévén biztosítva, az ott meghatározott esetekre és az 1924. évi június hó 1-ső napja előtt érvényben volt illetékszabályok alapján a közigazgatási bíróság által követett elvi álláspontok is azt bizonyítják, hogy a törvény és törvényes rendelkezéssel biztosított kedvezmények (pl. a korábbi adókezelési törvényekben a hat "hónapi időtartamra, de nem az adóév végén túlterjedő időre biztosított adófizetési halasztás) engedélyezésére irányuló kérelmek bélyegmentesek voltak és ezek közé tartoztak az ideiglenes házadómentesség engedélyezése iránti kérvények is, már pedig az 1924. évi június elsején életbelépett illetékszabályok az eddigi illetékmentességet változatlanul érvényben hagyták. Nem tartom feleslegesnek ugyanitt felemlíteni a jelenleg érvényben levő illetékszabályoknak azt a határozmányát, mely a felemelt illetékek és bírságok méltányosságból való elengedését és mérséklését kérő beadványokat illetékköteleseknek mondja ki, mert ez ellenkezik ugyanezen szabályoknak ama rendelkezésével, hogy az eddigi illetékmentességek változatlanul érvényben maradnak, már pedig az 1924. évi június hó 1-éíg érvényben volt illetékszabályok az ily beadványokat illetékmentes beadványok közé sorozták. » Dr. Gold Ferenc, ny. min tanácsos, pénzügyigazgató iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit^iiiiiriiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiini& Szerkesztői üzenetek. R. M. Budapest. A házi cselédet a cseléd belépésének napjától számított 8 nap alatt be kell1 jelenteni az adószámviteli hivatalnál, még pedig a nevét, az alkalmazási minőségét, a bérét és az ellátás pénzbeli értékét. A cseléd személyében beálló változást, vagyis a cselédváltozást csak akkor kell bejelenteni, ha az új cseléd összilletménye legalább 30%-kat' nagyobb, mint az eltávozott cseléd összilletménye volt. T. Sz. F. R.-T. Budapest. Amely válllalat üzletéve nem január 1-én. hanem később kezdődik, az a felértékelési megnyitó mérlegét nem az 1925. évi január hó 1-jei, hanem az üzletév első napján meglévő vagyonállagáról tartozik elkészíteni. 9, sz. 359