Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 1. szám - Az általános és fényűzési forgalmi adó mai rendszerének hiányai és a reform irányelvei [1. r.]

Úr. Pécsi J.: Az ált. és ényüzési forg. adó mai rendszerének hiányai. Teriink sincs rá, de különben sem volna szándékunk megismételni azon közhelyeket, melyek általában a fogyasztási adók előnyeit és hátrányait szokták felsorakoztatni. Mégis fel kell tennünk azt a kérdést, hogy egy általános fogyasztási adóul kiépítendő általános forgalmi adó esetén hol és mily intenzitású adóerő léte tételezhető fel ott, ahol mintegy 50%-ban éppen az elsőrendű közszükségleti cikkek teszik ki az adó tárgyát, ahol „fogyasztási adó" volna fizetendő a súlyos beteg szegény ember részéről az orvosi tanács igénybevétele után, a pervesztes zsellérnek ügyvédi költsége után, a foltozó vargának a saját lábaira szabta lábbelije után stb. stb. Amikor éppen e kiáltó esetek meggondolásának még az oly gyakorlatias németeknél is afféle lehetetlen törvényhozási intézkedésre kellett vezetnie, mely az 1919. dec. 24-iki birod. Usgtz. 14. §-ába foglaltatott bele, hogy t. i. az 5000 M-án alóli évi összjövedelmű polgárok „kártérítésül" 20—40 M-ig terjedő nemzeti ajándékot kapjanak az államkincstártól.25) 26) III. Másként állunk azonban a fényűzési forgalmi adó jellegének kérdésével. Itt már nem tesz különbséget az, hogy ez adónemet tiszta fényűzési adó minőségében tekintjük, akár pedig azon törvényhozói szándéktól szaturáltan, hogy az adó ne csupán a felesleges, esetleg könnyelmű költekezést sújtsa, „hanem azt is, amely anélkül, hogy a legnélkülözhetetlenebb és a létfenntartásra okvetlen szükséges tárgyak megszerzésére irányulna, viszonylag nagyobb kiadásokkal jár és ezért rendszerint csak a vagyonosabb társadalmi osztályok részére válik lehetővé.27) Mindkét esetben sui generis fogyasztási adóval állunk szemközt s itt is az ú. n. fényűzési fogyasztási adóval, mely azonban általában nem közvetlenül, hanem közvetve a forgalom körében szedetik be. Különlegesen a mi fennálló fényűzési forgalmi adótörvényünknek kettős rendeltetése volna: egyfelől a szorosan a társadalmi gazdaságtan által értett fényűzésnek megadóztatása, másfelől — mint néhány sorral feljebb idéztük is — a viszonylag költségesebb s rendszerint csak a vagyonosabb osztályok részére lehető fogyasztásnak adóval érintése. Egyik szempont ellen sem tehetünk ellenvetést. Legfeljebb a typikus fényűzés megadóztatásánál emlékeztethetnénk az aranyigazságra, mely szerint „vanae sine moribus leges", másfelől utal23) E rendelkezés persze alig 3 hónap múlva az 1920. márc. 29-iki jövedelmi adótörvény 57. §-ával hatályon kívül helyeztetett. 36) A Sidney Smith említette adózó tényleg „őseihez térhetne, hogy többé meg ne adóztassék". 27) L. Indokolás „a fényűzési forgalmi adóról" szóló törvényjavaslathoz. Nemzetgyűlési Irományok. 1920—1923. II. köt. 15—16. o. 1. sz. 9