Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2-3. szám - A városi háztartás szanálása. 1. [r.] Anyagi jog körébe eső reformok

Lukács ÖÜön: A városi háztartás szanálása. céljaira fordítják, vagy ha a költségvetésben felsőbb hatóságilag még el nem bírált kiadásokat irányoztak elő, illetve számoltak el. Felesleges munka terhétől mentesíti a rendelet a közigazgatási hatóságokat, amidőn azon alapokat, letéteket, kezelési ágazatokat, amelyeknek tőkéje pénzünk értékének csökkenése következtében jelentéktelen összegre apadt le, és ennek folytán rendeltetési céljuk­nak már nem felelnek meg, megszünteti, vagy más alappal, illetve kezelési ágazattal való összeolvasztását megengedi. Közüzemek kezelése. A városi gazdálkodásba mélyen bele­nyúlik a rendelet, midőn kimondja, hogy a városi üzemek és válla­latoknak fenntartási költségeiket, beleértve a várostól természetben kapott hozzájárulás forgalmi értékét fedezniök kell, a haszonhajtó célzattal létesített vállalatoknak pedig meg legyen a kellő jövedel­mezősége. Ily rendelkezést a német jogban találunk azzal az elté­réssel, hogy a német törvényes rendelkezések megszabják azon százalékos határt, amelyet egyes városi vállalatok jövedelmezősége meg nem haladhat. A városok haszonszerzési célból? mindennemű vállalkozást létesítettek, s ezzel úgyszólván minden téren konkurrenciát állí­tottak a magánvállalkozásnak. E sokféle városi vállalkozás végered­ményében nem volt hasznára a magyar közgazdasági életnek, éppen ezért kimondta a rendelet, hogy oly üzemeket és vállalatokat, melyek a kisipar érdekeit sértik, amennyiben azok fenntartása közérdekből nem szükséges, meg kell szüntetni, s ugyancsak be kell szüntetni a hasznothajtó célzattal létesített üzemeket, vállalatokat akkor is, ha azok a városnak számottevő jövedelmet okszerű gaz­dálkodás mellett sem biztosítanak. E rendelkezések mélyen bele­nyúlnak a város önkormányzatába, de akkor, amidőn az államház­tartás az autonómia terhét tovább még részben sem viselheti, s az önkormányzatnak saját erejéből kell magát fenntartania, biztosítani kellett, hogy az önkormányzat szükségtelen vállalkozásokkal anyagi erejét ne terhelje, s ilykép pénzügyi kibontakozását meg ne nehezítse. B) Városi adózás. Mélyreható reformokat létesít a rendelet a városi adózás terén is. Mindenekelőtt az 1886 : XXII. t.-c. 130. §-a alapján álta­lános közigazgatási, belrendőri célra és földbirtok érdekében tett kiadások fedezésére külön-külön pótadó kivetését megszünteti, de megszünteti ezenkívül a községi iskolai, iparostanonciskolai és kisdedóvodai pótadókat is. A városi (községi) pótadó alapjául a földadót, a házadót, a .társulati adót, valamint az igazgatósági, felügyelő bizottsági és választmányi tagok jiavadaímazása után kivetett külön adót jelöli ki. Ezzel a rendelkezéssel az 1922 : XXI. t.-c. 7. §-ának, valamint az 1922 : XXIV. t-c. 27. §. rendelkezései módosulnak. A pótadó kivetését korlátozza, amennyiben kimondja, hogy az előbb megjelölt egyenes államadók 50%-át a következő köz­ségi pótadó mértéke meg nem haladhatja. 112 2—3. sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom