Az adó, 1925 (13. évfolyam, 1-10. szám)

1925 / 2-3. szám - Az aranymérleg kérdése a társulati adó szempontjából

Kálmán Béla: Az aranymérleg kérdése a társulati adó szempontjából. kozó többletet bőven eszkoinptálta az eddigi igazságtalan, túlzott adózás De egyébként is, társulati adó alá csak az iizlelí tevékenység által produkáit vagyonszaporulatnak kellene esnie, de nem annak az értéktöbbletnek is, melyet a vagyon egyes részeinél külső körülmények hoznak létre. Mint ahogyan földadót sem kell fizetni a föld értékében időnkint beálló növekedés után. C 10 évi terminuson belül bizon\ára módjukban fog állani olyan társulatoknak is, melyek más vállalatok részvényeit bírják, amely vállalatok viszont más cégeket affiliálnak, és így tovább, hogy a vonatkozó részvényeket valóságos értékben értékelhessék. Meggondolandó, hogy tényleges vagyonukat eme affiliált cégek is csak bizonyos idő eltelte után lesznek képesek. megállapítani és, hogy csak az eme megállapítás utáni mérleg alapján tudja az affiliáló vállalat a vonatkozó tárcarészvényeket kellően értékelni, cmezét viszont ugyanígy a felette álló holdingtársulat, ami tehát évekbe kerül. Ha aztán a társulat e 10 év alatt netán ezeket a minimálisan értékelt vagyonrészeket is leértékelné, miáltal nyeresége apad és azután a 10 éves jog alapján felértékelést eszközölne, úgy az újrafelértékelés — az előző apasztás erejéig — adókötelessé válik. A teheroldalon a régi adósságok, különösen a külföldiek, valamint a jelenleg bizonytalan értékű egyéb passzívák óvatosságból általában a sovány lehetőség szerinti minél nagyobb értékben fognak felvétetni. Sok függ emez értékelésnél attól is, hogy mennyire lehet ilyen bizonytalan értékű passzívákat bizonytalan értékű aktív vagyonnal (követelések cedálásával, clearinghivatal útjáni elszámolásával, kölcsönös törléssel stb.) kompenzálni. Bizonytalan értékű tartozásoknak aranyban való nyilvános értékelése, nem kevésbbé, mint követeléseké, végtelen kényes természetű, amibe hatóság szintén nem folyhat hasznosan be. Tartozásoknak mikénti értékelése — csőd lehetőségét tekintve — sok esetben egyenesen sorsdöntő lesz a társulatra nézve. Önhibájukon kívül bajba jutott, de egyébként egészséges gyökerű vállalatoknak ne legyen hatósági beavatkozással megnehezítve, vagy lehetetlenné téve a saját erejükből való talpraállás. Adóügyi effektusa a hatósági beavatkozásnak úgyis alig vaii olyan esetben, mikor tönk szelén van a társulat. A töke természetes és helyes mérvének kialakítását rá kell bízni a gazdasági erőviszonyok szabályozó, nivelláló, szabad játékára, mert ez a legbiztosabb és legkényszerítőbb eszköze az egészséges helyzet kialakulásának. Nem kell tartani attól, hogy túlalacsonyan fogják a társulatok vagyonukat, illetve üzleti tőkéjüket értékelni, mert egy erősen ellensúlyozó érdek: a hitelképesség fenntartásának, vagy megteremtésének, illetve dokumentálásának érdeke játszik itt közbe. A túlmagas értékelésnek pedig, mely a kincstárnak adózási szempontból szintén nem kívánatos, a minél jobb jövedelmezőség biztosítására irányuló szándék fogja erős korrektívumát képezni. A részvénytőke, vagy üzleti tőke mérve természetesen nem az 5800. sz. pü. min. rendelet szerinti átszámítás útján, hanem a szolidan értékelt aktívák és passzívák végösszegeinek egybevetéséből fog önmagától adódni. A részvénytársulatok egy része kénytelen lesz részvényeit vagyona összesugorodása miatt lebélyegezni, vagy összevonni. Helénvaló volna 108 2—3. sz.