Az adó, 1924 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1924 / 1. szám - Mérlegezés és társulati adó

Dr. Doroghi Ervin: Mérlegezés és társulati adó. az a mai mérlegkészítési módok mellett úgyszólván csak szerencsés véletlenek összetalálkozása esetében, vagy új vállalatoknál lehetséges. Nem járt jól e mellett az államkincstár sem, mert ha egyes esetekben sikerült is a látszatnyereségek alapján oly jövedelemhez junia, amely tulajdonképen nem illetné meg, másfelől a helytelen adópolitikával okozott közgazdasági károk budgetáris reakcióin kívül a valósággal elért nyereségekhez sem férkőzhetett hozzá; mert azok a mesterkélt adóalap kimutatásától és a magas adókulcstól való félelmükbein olykép kezeltettek, hogy eddig a kincstár részére nem voltak hozzáférhetők. Csakis az a mérlegkészítés megfelelő, amely a pénzértékváltozások által okozott eltolódásokat a nyereségszámításoknál kiküszöböl. Érdekes vizsgálni a felmerült javaslatokat, különösen a Schmalenbach és Malberg javaslatait, amelyek az indexszámok segítségével próbálják állandó értékre redukálni a mérlegszámokat, Schmidt javaslatát és a tiszta papírvaluta alapjára helyezkedő megoldási javaslatokat, amelyek az indexszámok bevonásával vaió redukció helyett az előző évi mérleg és az évközi változások valorizációját ajánlják a realizálás napjára, illetőleg a mérlegkészítés időpontjára való vonatkozással. A magam részéről a mellett foglalok állást, hogy az átszámítás ne az indexszámok, hanem az időközönként, független szakértői bizottság útján kinyomozandó és kivételesen közzéteendő aranykorona értékre való átszámítással eszközöltessék. A redukció folytán előálló különbözetek a vagyon és terhek között esetleg külön pénzérték vagy pénztértékcsökkenési számlán vitetnének keresztül, amely bizonyos ideig aktívumként is volna kezelhető. Az ebből való leírásoknak természetszerűleg adómentesnek kellene lenniök. Áttérve a társulati adótörvényre, megállapítjuk, hogy az bizonyos tekintetben a pénzértékcsökkenés következményeit figyelembe veszi, de a határok, amelyekben ez megtörténik, a törvényben túlságosan szűkre vannak szabva és nélkülöznek egységes elvi szempontokat. Az épületek, gépek, gyári eszközök, üzleti felszerelések és berendezések felújításánál az elmúlt évekre eső quóta pótlását a végrehajtási utasítás nem engedi meg. Ez a közigazgatási bíróság előtt megtámadható korlátozás a törvénnyel szemben, de méltánytalan is, mert a társaságokra hárítja át annak következményét, hogy a régi adótörvények idejében, amelyek adómentes felújítási alap létesítését külön nem engedték, felújítási alapokra nem tartalékoltak megfelelően. így tehát a törvényben a telepértékek fentartásához szükséges összegeket, melyek törvényhozási mulasztás folytán nem voltak rezerválhatok, rója meg visszamenőleg adóval akkor, amikor a tartalékok létesítését a jelenre és a jövőre nézve adómentesen megengedi. A legnagyobb elvi hiba azonban ott van, hogy — a valuták és devizák kivételével — az évközi értékreálizálásoknál, hacsak az év folyamán fajilag azonos más árúk beszerzésére nem fordíttattak, nem engedi meg az utánpótláshoz szükséges összegek rezerválását. Ezen összegek kihasítása nélkül azonban teljességgel lehetetlen helyes képet kapni az üzeinered4 1. sz.