Az adó, 1923 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1923 / 2-3. szám - A részvénytársaságok hadi és bankjegyfelülbélyegzési kölcsönei s az új társulati adó

Dr. Pécsi Jenő: A tehertételek levonhatása és a jövedelemadó-vallomás. A tehertételek levonhatása szempontjából az észrevételezés folyamán számszerűvé tehető-e a jövedelemadó-vallomás? Irta: dr, Pécsi Jenő, ny. jogakadémiai tanár. Közhely az, hogy az adótörténet logikája oly törekvések felé mutat, rrelyek az általános progresszív jövedelmi adó minél tökéletesebb berendezését célozzák. Bár igaz, hogy „tökéletesség nem adatik, csak haladás a tökéletesség íelé" és bár igaz az is, hogy a haladás vonala sohasem egyenes, mégis nyilvánvaló e töiekvés modern kulturállamainknál. Eltekintve attól, hogy a jövedelmi adó életrehivására legkevésbé alkalmas talajon, Franciaországban is 1348-tól csak 1904-ig (Qondchaux-tól Maujan-ig) csaknem ötven ily törvényjavaslat terjesztetett a törvényhozás elé. tudvalévő, hogy Angiiában az „income tax"-nak százados múltja van, Miquel jövedelmi adója folytonosan erjed és relatíve kedvező államgazdasági körülmények közt nag5' Wekerle Sándorunknak is módjában volt megalkotni a magyar általános jövedelmi adó 1909. évi alaptörvényét. Ha már most az angol income tax a fejlődés és átalakulás hosszú életére tekint vissza, ha a porosz törvényt pedig erőteljes, kiforrás felé közelgő alakulatnak tekintjük, úgy a magyar általános jövedelmi adó bizonyára kisgyermekkorát éli, melyre valóban ráillenek a pompás GastonGros szavai, melyek szerint: minden, ami él, átalakul, sőt eltorzul, nincs törvény, — élő szervezet — legyen az gazdasági, társadalmi avagy politikai, amely olyan maradna, mint ahogy kipattant alkotója agyából; kell, hogy környezetéhez alakuljon, amelybe életrehivták, kell, hogy híven kövesse ennek a környezetnek számtalan kanyarulatát és hogy így valamennyi rés lenyomatát megkapja (Gaston-Gros: L'impöt sur le revenu. Paris 1907. 5. o.) Ha tehát a magyar általános jövedelmi adó tényleg ilyen zsenge korát élő gyenge palánta, mely rövid élete alatt is oly jelentékeny operációkon ment keresztül, nyilván az elmélet és gyakorlat embereinek egyaránt kötelességük féltő gonddal kisérniök annak fejlődését, legalább is oly irányban, hogy el ne torzuljon, hanem életképesen fejlődjék. Már pedig jelen sorainkra ösztönzést éppen egy oly gyakorlati jelenség szolgáltatott, mely — amennyiben általánossá válnék — a féltett palántát fejlődésében egyenesen megakadályozhatná, sőt eltorzítaná. Ezen aggályos jelenség pedig abban mutatkozik, hogy egyik pénzügyigazgatóságunk, melynek gárdája egyébként igen jeles gyakorlati szakemberekből áll, az 1920—1921. évi jövedelem- és vagyonadó-kivetések alkalmával a vármegyében a jövedelem- és vagyonadó-kötelesek által benyújtott vallomásoknak úgyszólván valamennyijét „nem számszerűnek' minősítette, minek következtében egyfelől a jövedelemadó alapjából a tehertételeket nem hozta levonásba, másfelől ugyanezen okból a vagyonadó-tételeket is kétszeres összegükben szabta ki. A továbbiakban úgy hallom, hogy az említett pénzügyigazgatóság •— a/í adózók által benyújtott észrevételek során — az eredeti vallomások hézagainak az észrevételekben eszközölt megfelelő pótlása esetén, a vagyonadó-tételeket egyszeres összegükre mérsékli ugyan, ámde a tehertételeklevonása iránt való kérelmeket továbbra is elutasítja azon az alapon, mert szerinte a tehertételek levonása iránt előterjesztett kérelem csak abban az esetben teljesíthető, ha az adózónak kellő időben beadott vallomása már eredetileg is számszerű volt. Vagyis e hivatalos magyarázat szerint az eredeti vallomás hézagai a tehertételek levonhatását illetőleg többé már az észrevételek során sem pótolhatók. 66 2—3 SZ.