Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 2. szám - Valorizáció (aranyértékelés) az adózásban

Dr. Klug Emil: Valorizáció (aranyértékelés) az adózásban. úgy állapította meg, hogy bizonyos fokozatokra egységes adóösszeg van megszabva, például: 48.000 K jövedelemtől 52.000 K jövedelemig a jövedelemadó 1.760 K, 52.000 K-tól 56.000_K jövedelemig a jövedelemadó 1.920 K, 56.000 K-tól 60.000 K jövedelemig a jövedelemadó 208 K. Ezen fokozatok helyébe lép a következő számítási mód: 200 adóegységtől 500 adóegységig az összjövedelem 2-2%-a, 500 adóegységtől 2.000 adóegységig a jövedelem 3-3%-a, 2.000 adóegységtől 5.000 adóegységig az összjövedelem 4-4%-a. Ha pedig az összjövedelem az 5.000 adóegységet meghaladja, úgy az adó emelkedik a következő 3.000 adóegység 5%-ával, a következő 4.000 adóegység 6%-ával, a következő 4.000 adóegység "9%-ával és így tovább, végül pedig a legmagasabb jövedelemösszegek 60%-ával. Az 1921. évben tehát, amikor az adóegység 200 K, 60.000 K-ás jövedelem megfelel 300 adóegységnek, s ezen fokozatban 2'2%-kal számítandó ki a jövedelemadó, tehát 60.000 K után a jövedelem 1.720 K lesz, holott a régi fokozatban 2.080 K volt. Már az 1922-ik évre, amikor az adóegység 600 K-t tesz ki, ai 60.000 koronás jövedelem csak 100 adóegységet ad, ami már adómentességre vezet, mert a jövedelemadó-kötelezettség csak 200 adóegységnél kezdődik. Ezen számítás azt mutatja, hogy a régi adótételek egy millió borona jövedelemig pénzösszegben tulajdonképen redukáltattak, ami által az osztrák korona csökkent vásárlóképessége az adózók javára is figyelembe került. Csak egy millió korona jövedelmen felül van az adóösszegek tekintetében is emelés, ami a progresszív gondolatnak és a szociális tekinteteknek dicséretes figyelembevételét jelenti. Ez az intézkedés kétségtelenül az objektív adóigazságot szolgálja. De ez az igazságosság talán még nagyobb mértékben le van rontva a német-osztrák pénzügyi törvényhozásnak egy másik intézkedésével, amely még vagyontárgyaknak a beszerzési összegnél magasabb összegéről való értékesítéséből elért differenciát is, amely a mi jövedelemadó-törvényük szerint nem jövedelem, hanem csak vagyonszaporulat, szintén jövedelemnek minősíti s jövedelemadóval sújtja. Erészben tehát a német-osztrák törvényhozás vakon elmegy azon kétségtelen igazság mellett, hogy ha valaki kevesebb jó koronáért vesz egy vagyontárgyat, és ezt több rossz koronáért eladja, akkor a legjobb esetben lényegében inkább veszteséget, mint nyereséget ért el. Az elmondottakból látnivaló, hogy a pénzérték ingadozása az adóztatás terén is milyen súlyos, szinte megoldhatatlan problémákat hoz felszínre. 2. sz. 59