Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 1. szám - A tulajdonos és a vagyonváltság céljaira zárolt külföldi értékpapírok jogviszonya

Boczán Károly: A tulajdonos és a vagyonváltság. rejlő egyéb jogosítványok, ezek között a haszonhúzás joga is, a tulajdonost a zár foganatosítása és a vagyonváltság lerovása közti időben feltétlenül megilletik. Ennek az álláspontnak helyességét igazolja a 93.346/1921. sz. pénzügyminiszteri körrendelet azon intézkedése is, mely szerint a beszolgáltatott váltságpapirok azon szelvényei, melyek a vagyonváltság esedékességekor még le nem jártak, a kincstárt illetik; ebből — visszájára fordítva a szabályt — csak arra a következtetésre lehet jutni, hogy a zár foganatosítása és a vagyonváltság esedékesége közötti időben lejárt szelvények jövedelme az adózót illeti meg. A szelvényjövedelem húzása azonban lényegében azonos természetű az elővételi jog gyakorlására, illetve értékesítésére vonatkozó jogosítvánnyal, mely a papírok tulajdonának épp oly járulékos természetű folyománya, mint az előbbi. Ezen álláspont mellett analóg érvül szolgálhat a vagyonváltsági első törvény 9. §-ának hatodik bekezdése, mely szerint a pénzintézet a nála elhelyezett betétek, folyószámlakövetelések és letétek uán kivetett váltság összegével a kivető határozat kézbesítési napjával jogosult, sőt köteles, ügyfelét terhelni; e szerint kétségtelen, hogy a zárolás alatt esedékessé vált kamatok az ügyfelet illetik meg. Míg a betétek, folyószámlakövetelések és letétek után járó vagyonváltságot a pénzintézetek kénytelenek voltak már korábban előleg alakjában az államkincstár rendelkezésére bocsátani és ezzel a felek terhelésének napja indokoltan és értelemszerűen változást szenvedett, addig a vagyonváltság fejében beszolgáltatandó zárolt érékpapirok fejében a pénzintézet az ügyfele letétszámláját csak a kivetés, illetve pontosan a kivető határozat kézbesítésének napjával terhelheti meg. Nézzük azokat a gyakorlati szempontokat, melyek a szelvényjövedelemre és az elővételi jogra vonatkozó álláspontunkat megerősítik és alkalmasak arra, hogy minden ellenkező felfogást ad abszurdum vezessenek. Tegyük fel, hogy a zárolás idejében megnyíló elővételi jog a kincstárt illeti meg. Azonnal felmerül a kérdés, ki tekintendő jogosultnak arra, hogy a kincstár nevében az elővételi1 jog gyakorlása vagy értékesítése tekintetében nyilatkozzék, honnan nyer a zárolásra kötelezett személy, ügyvéd, bizományos stb. az új darabok vételárára fedezetet, illetve miképen számolja el a jogok értékesítéséből befolyó összegeket; e kérdést úgy a vagyonváltságról szóló törvények, mint az ezzel összefüggő rendeletek válasz nélkül hagyják. További kérdés lenne, hogy a zárolt darabok közül hány után illeti meg az elővételi jog a kincstárt? Az a válasz, hogy az összes zárolt darabok, vagyis a letét 1921. január 19-iki állagának teljes 20%-a után, egyszerű és világosan hangzik ugyan, tarthatatlansága azonban nyomban nyilvánvalóvá lesz, ha megfontoljuk, hogy a l. sz. 7 f