Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 8. szám - Az új földadótörvény

Áz Üj fötdadótörvény. 30 nap alatt a következő szerződésszerű gazdasági év végére fel­mondhatja a haszonbérleti szerződést. Ilyen felmondás esetében a haszonbérleti viszony megszűnéséig úgy a bérbeadó, mint a haszon­bérlő a felét viseli a földadótöbbletnek. A haszonbérbeadó földadó terhe azonban ilyen esetben nem lehet több, mint az illető gazda­sági évre járó járó haszonbér XU része. Az ezzel szemben netán mutat­kozó földadótöbbletet a haszonbérlő köteles a bérbeadónak meg­fizetni. Az 5.000 holdnál nagyobb birtokra vonatkozó haszonbérleti jogviszonyra nézve egyik félnek sincsen felmondási joga, hanem felmondás helyett a haszonbér összegének megállapítására illeté­kes vegyes bírósághoz kell a sérelem orvoslása végett fordulni. A haszonbérbeadó ilyen esetben sem terhelhető nagyobb összeggel, mint amennyi a vitássá tett időre eső földadószaporulatnak a fele, illetve az ugyanazon időre járó haszonbérnek az XU része. Ettől el:érő rendelkezés van a törvény 5. §-ában á 20 kat. holdnál kisebb haszonbérletekre nézve arra az esetre, ha a haszon­bér kat. holdanként legalább is egy métermázsa szemes termény, vagy annak tőzsdei ára és ha a haszonbérlőnek a saját tulajdonában sincsen több, mint 20 kat. hold föld. Ilyen esetben a bérbeadó köte­les viselni a régi földadó és a búzaföldadó között' mutatkozó több­letet, kivéve azt az esetet, ha a bérbeadó ki tudja mutatni, hogy a haszonbérbe adott területe rendkívül jövedelmező. Ebben az esetben a mezőgazdasági haszonbérek megállapítására illetékes vegyes bíró­ságtól kérheti a földadószaporulatnak a haszonbérlőre való áthárí­tását. A földadót tehát 1922. július 1-étől kezdve három éven át korona és fillér helyett kg. és dkg. búzában írják elő a földbirtoko­sok terhére külön földadó-főkönyvben. Az eddig kivetett földadónak az 1922. év II. felére eső részét törölni fogják. Az előírást a végre­hajtási utasítás szerint 1922. szeptember 30-áig be kell fejezni és az előírt adóról legkésőbb október 10-éig minden egyes földbirtokos­nak külön földadó-ívet kell kézbesíteni. Azonkívül még szeptember hó folyamán az illető községben szokásos módon dobszó vagy hir­detmény (falragaszok) útján is fel kell hivni az adózókat a földadó befizetésére és utalni kell az előre való befizetés esetében adandó kedvezményekre, amelyeket fentebb ismertettünk. A földadót mindenki a községnél (városnál) köteles befizetni, tehát még akkor is, ha a többi adóját' közvetlenül az állampénztár­nál fizeti. A búzában kivetett földadót mindenkor készpénzben kell be­fizetni. A búza értékét ebből a célból negyedévenkint előre a Pénz­ügyi Tanács állapítja meg és ezt a búzaértéket minden évnegyed utolsó hónapjának 20-ik napján közzé kell tenni a Budapesti Köz­lönyben. Az ]922/1923. adóév első felére tehát 1922. július—decem­ber hónapokra azonban egységesen azonos összegben kell a búza­értéket megállapítani és ezt 7922. évi szeptember hó 24-én kell az említett hivatalos lapban közzétenni. Ez a megállapítás meg is tör­264 * 8—9. SZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom