Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 3. szám - Adó- és illetékügyi egyezmények. (Második közlemény.)

Dr. Nyulászi János: Adó- és illetékügyi egyezmények. 1920. évi 18.101. sz. p. ü. min. rendelet, mely teljesen a szabad pénzügyi politika bázisára helyezkedett. Illetékügyünket az 1920 : XXXIV. t.-c. meghozatala előtt a régi illetéktörvénynek a külföldi váltókra vonatkozó 30., a külföldi okiratok bélyegkötelezettségére vonatkozó 39. §-ain kívül a díjj. 65. tétele szabályozta kapcsolatban az 1899:XLVI. t.-c.-ben foglalt osztrák illetékügyi egyezménnyel. Az 1899 : XLVI. t.-c.ben foglalt egyezmény még ma is fennállónak tekintendő, mert azt sem a magyar, sem az osztrák kormány nem mondotta fel. III. Az összeomlás utáni jogállapot. A II. pontban ismertetett jogi helyzetbe mindenekelőtt beleszólt a trianoni békeszerződés. Beleszólt pedig mintegy teljesen új jelentőségű jogforrás. Ez a jogforrás t i. elsősorban az állam pénzügyi szuverénítását korlátozza rendkívüli mértékben. Névleg beiktatja a magyar állam függetlenségét, tényleg megszünteti és a magyar pénzügyi jogalkotást a statutáris jog nívójára sülyeszti.1) A magyar állam pénzügyi felségjoga, hogy a magyar állam szükségleteinek fedezéséről abszolút szuverénítással gondoskodhatik. De ezt csakis azon keretek közt teheti, melyeket a békeszerződés biztosított. ÜdajutoUunk így, ahol a középkorban voltak a kis olasz államok, apró olaszországi városok, vagy egyes német grófságok és hercegségek. Alkottak törvényeket, jogszabályokat, de csakis a császár joga: a római jog és a pápa joga: a kánon jog által megszabott korlátok között. Nem szedhettek szabadon adót és illetéket csak annyiban, amennyiben ennek a két hatalmi tényezőnek igényei ki lettek elégítve. MQ is így vagyunk ma a békeszerződéssel. A békeszerződés 174. cikkének második függeléke 12. §. c) pontja szerint Magyarország fizetőképességének visszatérő időszakonként foganatosítandó becslése alkalmával a jóvátételi _bizottság megvizsgálja Magyarország pénzügyi rendszerét abból a szempontból, hogy 1. Magyarország összes bevételei elsősorban a jóvátételi összeg fizetésére fordíttassanak, 2. bizonyságot szereznek arra nézve, vájjon Magyarország adórendszere általában legalább is oly terhes-e mint az ebben a bizottságban képviselt bármely hatalomé. Nagyon nehéz találgatni, hogy mi mindenre terjedhet ki a bizottság hatásköre. De miután a hatalom az ő kezeikben van, jóformán mindenre, annál is inkább, mert a jóvátételi bizottság egyúttal jogalkotó hatalommal felruházott kútfő, amely ezen fejezet körében éppoly szuverén módon alkothat az állam fölött álló jogot, mint ahogyan azt a római pápa és a római császár tehette a hatalmának alárendelt államokkal szemben. Jelenti-e ez pl. azt, hogy akkor, ha az entente államok mind megvalósítják a globális adókat, akkor nekünk is meg kell-e azokat valósítani? Vagy csak annyit jelent-e, hogy a fejenkénti adótehernek kell-e annyinak lenni, mint az entente államok adóterhének? Jelenti-e azt, hogy az egyénenkénti adótehernek összevetésénél az abszolút összegek egybevetése eszközlendő, vagy pedig csak arról lehet szó, hogy a jövedelemnek hány %-a lesz a közteher által igénybe véve? Mindez bizonytalan kérdés. Kétségtelen ugyan, hogv egy angol ember fejenként abszolút számokban kifejezve sokkal több adót fizethet mint a magyar ember, mert jövedelme sokkalta magasabb, de az adótehernek percentuális kifejezésre juttatása akadályokba ütközik egyrészt azért, mert a közvetett adóknak ebbe a percentuális hányadba való beállítása nagyon nehéz, csaknem lehetetlen, másrészt, mert az összjövedelem felbecslése szintén megoldhatatlan probléma. i) E sorok nyomdábaadásakor értesülök, hogy a jóvátételi bizottság a magyar költségvetésnek megfelelő, olyan kiegészítését kívánja, mely a jóvátételi tartozásokra már figyelemmel van. 3—4. sz. 97