Az adó, 1922 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1922 / 3. szám - A részvényváltság a mérlegben

Rydn: Megjöttél, Nagyuram! nak iába alul különben is kirántotta a gyékényt, míg a kivitelnek a szabadforgalom szent nevében történt korlátozása az előbb emlí­tett kisgazdaosztálynak méltó neheztelését ébresztette fel már csak azért is, mert mindezek csak arra jók és szükségesek, hogy az eltartott és rothadó középosztályt a drágasági pótléknak újabb száz­százalékos emelésével doppingolhassuk addig, míg az áraknak remélhetőleg mielőbb és hoffentlich 140%-kal leendő emelkedése ennek az újabb százszázalékos drágasági pótléknak II. újabb 100%­kal való emelését, az általános forgalmi adónak újabb megduplázá­sát, a vasúti kocsiknak 9 személy helyett 44 személy befogadására való ideiglenes átalakítását, ezzel kapcsolatosan az ott eszközölt levegöfogyasztásnak külön fogyasztási adóval való megterhelését fogja szükségessé tenni abból az okból, mert a vagyonváltságról szc?ó I. törvényből származó bevételeket már javarészt elköltöttük, helyesebben és szebben szólva: a folyó kiadásokra igénybe vettük, a II. törvény jailapján előre beszedett 1000 koronás búzaváltságok szintén elfogyának és a bankjegynyomda gépezete szünetlen moz­gásban termeli és önti belénk a mind kevesebb varázzsal és értékkel biró államjegyecskéket. Szóval, Uram, most, hogy jösz, ott vagyunk, ahol voltunk, mi­előtt először jöttél, csak egy szép reménnyel vagyunk szegényebbek és egy csúnya tapasztalattal gazdagabbak. A csúnya tapasztalat az, hogy az ország pénzügyi regenerációját a legsúlyosabb viszo­nyok mellett sem lehet emberi kezekre bízni, mert minden érdek­képviselet tapsol a gondolatnak, lelkesül a hazának bármily áldo­zatok mellett való megmentéséért, de magát az áldozatot csak hozza meg más. Az áldozatot a gazda rátolta a kereskedőre, a kereskedő az iparosra, az iparos a lateinerre és a sok tolatásnál a kerekek összeroncsolták a hazát. A mi pénzügyminisztereink — köztük Magad is, nagy jó Uram — meg összes államférfiaink 1919 óta mindig azt hangoztatták, hogy Magyarország jóvátételre nem képes, ilyenfélét tőle követelni képtelenség. Addig-addig hangoztatták, míg végre mindenki elhitte és örömmel nyugodott bele abba a mérhetetlen fájdalomba, hogy hiszen mi ilyen tönkretett koldusok vagyunk és hogy ebből kifolyó­lag most már fizetni sem fogunk. Ezt bizonyos jóleső rezignációval tudomásul vette a koldus ország, leszakadt lelkéről az izgató aggo­dalom és átadta magát egy lethai gikus megnyugvásnak, mert hiszen most már biztos, hogy nem fognak tőlünk semmit követelni, hiszen három pénzügyminiszter és tizenöt másik miniszter hangoztatta foly­ton ugyanezt, anélkül, hogy akár egy intő szó is elhangzott volna, vagy valami komoly cselekmény történt volna abban az irányban, hogy a látszat fedje is a valóságot. A koldusország a lehetetlenség­nek ezt a megállapítását jogerős felmentő ítéletnek tekintette, nagyot lélekzett és — elkezdett élni. Nagy baj voit, hogy ezt az édes álmot Csonka-Magyarorszá­gon mindenki elhitte; de legnagyobb baj az volt, hogy akadt egy e uber, aki nem hitte el. Ez az ember pedig Chessée úr volt. 3—4. sz. 93

Next

/
Oldalképek
Tartalom