Az adó, 1921 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1921 / 1. szám - Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter

Dr. Halász Frigyes; Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter. X Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter. Irta: dr. Halász Frigyes királyi tanácsos, ügyvéd. ügy várakozásaiban csalódott, bizodalmában elcsüggedt nem­zet reménykedése fogadta az új pénzügyminisztert. Méltó fellép­tével, magyar lelkének rajongásával, a nemzet örök rendeltetésének meggyőződésével elzavarta a kishitűséget. Az optimizmus derűje üli meg a lelkeket és úgy látszik, hogy „egész Magyarország az ő táborában van". Az új pénzügyminiszter fellépésének és programmjának hatása tehát tökéletes erköcsi és politikai sikerben nyilvánul meg. Ügy a napisajtóban, mint a szakirodalomban máris egyön­tetűen kialakult az a vélemény, hogy a programm két nagy hord­erejű sarkalatos tételen nyugszik: egyfelől az adótcher limitálásán, másrészről azon a mélyenlátó gondolaton, hogy a pénzügyi admi­nisztráció lehetőleg kikapcsoltassék a reformkísérletek köréből. Az adóteher határainak kitűzése szerencsés kihatású közgaz­dasági és politikai lépés. Bár közhelylyé vált annak hangsúlyozása, hogy a bizonytalanság, az aggódás a vállalkozást és így a terme­lést megbénítja, a vagyonbujdosás ösztöneit felkelti, a kereseti törekvések egyenes és tiszta útjait járatlanokká teszi: mégis ki­emelendőnek tartjuk e helyütt is, hogy ez a tiszta munka megtermi a maga egészséges gyümölcseit. Az adózó rendszerint bizonyára nem oly jószándékú, mint amelyennek magát vallja, de távolról sem oly rosszindulatú, amelyennek őt az adóztató közegek gyakran nézik. Rossz politikus, aki az emberi önzéssel nem számol. Pénzügy­miniszterünk jó politikusnak bizonyul, midőn programmjának számító körébe vonja az emberi önzést, mely annyi zaklatottság után megnyugvással beéri a 20—25%-os váltságadóval. Akárhogy alakul is a jövő, felléclenül bízunk abban, hogy az adózó közönség meg­győződésből, önzésbői tisztességgel fog eleget tenni váltságfizetési kötelezettségének. Meggyőződésből azért, inert mindenkiben él a tudat, hogy áldozatot hoznia kell, mert különben elmerül ő maga is, önzésből, mert a váitságösszeg terhét nyugodt vagyoni fejlő­déssel, szabad kereseti lehetőséggel néhány év alatt refundálhatja. Nem rendeltetésük az adóknak, hogy az államot, az állam­gazdaságot fentattsák. Az államot az ország ökonomizálása élteti csupán. Virágzó gazdasági élet, mely a társadalom összes rétegeit a gazdálkodás gondolatával hatja át, életerős egyedeket teremt s ezek összességének munkája élteti az államot. Az adók, a vámok, 1. sz. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom