Az adó, 1920 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1920 / 1-2. szám - A német-osztrák köztársaság öröklési illeték novellája

Külföld. A 34. §. kimondja, hogy az élők között létrejött ajándékozások a tarifa 2. tételében megszabott illeték alá esnek. Ajándékozásnak kell tekinteni valamely vagyonjogtól való ingyenes visszalépést, vagy valamely vagyonjogról való lemondást. A törvényes kötelezettség alapján való szolgáltatás ajándéknak nem tekinthető. Újítás a törvényben, hogy az ajándékozási illeték fizetésének kötelezettsége független attól, hogy az ajándékozásról állítottak-e ki okiratot vagy sem. Ez azonban csak az általános alapelv, amely alól több kivétel van. Nevezetesen egyátalán nem jár ajándékozási illeték, ha az ajándékozott ingóság értéke 300 K-t nem halad meg. Nem jár továbbá ajándékozási illeték, ha az ajándékozott ingóság értéke 3.000 K-nál nem több és az ajándékozásról okiratot nem állítottak ki, bármilyen viszonyban legyen is az ajándékozó a megajándékozottal, és nem esik ajándékozási illeték alá az okirat kiállítása nélkül történt ajándékozás, ha az ajándékozott az ajándékozónak leszármazója, örökbefogadott vagy mostoha gyermeke, veje, menye és ezek leszármazói és az ajándékozott ingóság értéke a 10.000 K-t nem haladja meg. A fokozatosság szempontjából általában és az illetékmentesség szempontjából is a törvény elrendeli, hogy a 12 hónapon belül adott több ajándékot össze kell számítani. Ajándékozásnak kell minősíteni az olyan átruházásokat, amebrek az öröklés megelőzésére vagy egy jövendőbeli örökjog kielégítésére szolgálnak. Tehát ajándékozási illeték alá esik a hozomány és kiházasítás adása, továbbá a katonai házassági biztosíték nyújtása azok részéről is, akik ennek adására kötelezve vannak. A jutalmazó ajándékozások általában, hacsak a megajándékozott az Optk. 941. §-a alapján a jutalmazásra, mint díjazásra, keresettel is érvényesíthető igénnyel nem bírt. Ajándékozási illeték alá esnek az alapítvány létesítése vagy gyarapítása, habár alapító okiratot nem is állítottak ki. A fentebb már említett kivételektől eltekintve, a törvény az ajándékozási illeték alól felmenti az államkincstárt, az idegen államok diplomáciai képviselőit és az ajándékozó szolgálatában állókat a szokásos jutalmazó ajándékozásokra nézve, ha ezek pénzből vagy más ingó dologból állanak. Az ajándékozási illetékre vonatkozó egyéb szabályok egyrészt a dolog természetében lelik magyarázatukat, másrészt alapelveikben, és nagyrészt a részletekben is megegyeznek az 1918. évi XI. törvényben foglalt szabályokkal, s így részletesebb ismertetésük felesleges volna. A törvény negyedik főrésze behozza a hagyatéki illetéket. Ennek a? illetéknek alapvető rendelkezései a következők: A haláleseti vagyonátruházások az öröklési illetéken kívül az összes hagyaték után a tarifa 3. tételében megszabott illeték (hagyatéki illeték) alá is esnek. A hagyatéki illetéket a hagyaték megszerzői és az örökhagyó közötti viszonyra való tekintet nélkül az egész hagyaték tiszta értéke után kell leróni. Az illetékköteles hagyatékba, amennyiben eltérő rendelkezés nincs, az öröklési illeték alá eső vagyonértékeket be kell vonni. A hagyatéki illeték lerovásának kötelezettsége szempontjából a haláleseti vagyonátruházásokkal egyenlőnek kell tekinteni mindazokat a vagyonátiuházásokat is, amelyeket a törvény első főrésze az öröklési illeték szempontjából a hagyatékhoz számíttat. A hagyatéki illeték kiszámítási alapjába nem szabad beszámítani az öröklési illeték alól is mentes vagyonértékeket, az oktatási, jótékonysági és emberbaráti célokra tett hagyományokat, végül nem jár hagyatéki illeték háborúban elesettek stb. hagyatékai után, ha azok tiszta értéke az 50.000 K-t meg nem haladja és az öröklési illetékre nézve mérséklésnek van helye. A hagyatéki illetéket az örökösök vagy ezek jogutódai tartoznak fizetni. Ezekkel azonban egyetemlegesen kezeskednek a hagyományosok és 1-2. sz.