Adó- és illetékügyi szemle, 1918 (7. évfolyam 1-10. szám)

1918 / 1. szám - Titkos tartalékolás a jövedelemadó szempontjából

Pásztor: Tétkor tartalékolás a jövedelemadó szempontjából. köteles tiszta jövedelem kiszámításánál az egyes jövedelemforrások nyers bevételéből a következő tételek vonandók le». A jövedelemadóról szóló törvény tehát az adóalap meghatározásánál a bevételből, sőt a nyers bevételből induí ki. Az 1909. évi X. t.-c. semmiféle bevételre nem tesz kivételt, midőn az adóalapot meghatározza, még a be nem folyt, de az adózót megillető bevételt is számításba veszi. Már pedig a titkos tart ilékalap is a bevétel egy részét képezi, illetőleg a bevételből vonatik el, amikor a tartalékolást eszközöljük. A bevétel ténye nemcsak akkor állapítható meg, ha árukért készpénzt, a tőkéért kamatot kap az adózó, illetőleg ha bármely módon vagyongyarapodás áll be az adózó cégnél, hanem bevételként nyer megnyilvánulást az is, ha a mérlegezésnél a leltárt számításba vesszük. Ha tehát titkos tartalékot képiek, akkor a ftl/érs bevételből elvettem, lekönyveltem a titkos tartalékra tett összeget és így a mérleg eredménye ezen összeggel kevesbedett. Ez a jövedelemadóról szóló törvény 12. §-ába ütközik, mely a nyers bevételből indul ki és elősorolja, hogy abból mely tételek vonandók le, melyek között azonban a titkos tartalék nem szerepel. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójára vonatkozó 1909. évi VIII. t.-c. 13. §-a ezzel szemben úgy rendelkezik, hogy «az adóalapot a, kivetés évét megelőző évre szóló adóköteles jövedelem alkotja. Évi adóköteles jövedelemnek veendő a mérleg nyeresége (feleslege).» A 17. §. szerint «a mérlegszerű mrereségből levonandók» stb. Látjuk tehát, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál ae adóalap moghatározásának nem a nyers bevételből kell kiindulnunk, hanem a mérleg feleslege képezi az adóalapot. Ha tehát a mérlegben a titkos tartalékot a nyereségből elvontuk, akkor az így megmaradt felesleg képezi az adóalapot. A jövedelemadó megállapítása is alapulhat ugyan a mérlegen. Idevonatkozólag intézkedik is az 1909. évi X. t.-c. 11. §-a, de azzal a kautáléval, «ha a könyvelés kielégítő, ha az ellene felmerült nehézményeket akár a kivetési, akár a jogorvoslat során megejtett vizsgálat megfejtette». Itt tehát a mérlegen, illetőleg a nyereség-veszteségszámlán alapuló adózás már csak fentartással történik, a mérleg konstrukciója, a mérlegszerű, nyereség alakuléisa nem minden esetben fogadtatik el helyesnek, mert lényegének, a «nyers bevétel)) elvének megcsorbulnia nem szabad. Míg ezzel szemben a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál a törvén}' szelleméből önként folyik, hogy adómentesen lehet titkosan is tartalékolni: mert a mérleg konstrukciójára az 1909. évi VIII. t.-c. ingerenciát nem gj'akorol, amint ezt az idevonatkozó 142.000. sz. p. m. utasítás 14. §-a világosan jelzi is, «hogy a törvény egyedül és kizárólag annak vizsgálatára nyújt alapot, hogy a mérleg szerinti nyereség alakulásánál a 17. §. szerint levonandó tételek összegükben helyesek-e, illetőleg hogy a 18. §. szerint le nem vonható tételek levonása meg ne történjék, de a mérleg szerinti nyereség alakalásának ezeken túlmenő vizsgálatát a törvény nem. engedi me;i». De a lényeges differencia a vállalatok és a természetes szemének meg nem adózott jövedelmei közint ott van, hogy míg a 10