Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1915 / 8. szám - A pénzügyi jog és a magyar tudományegyetemek 1. [r.]
Mahler: A pénzügyi jog és a magyar tudomanyegyetemek. ket és Jogszabályokat ismerteti. A pénzügyi jog a tételes államjog tudományok csoportjához tartozik. A pénzügytan és pénzügyi jog között ismeri fel a legszorosabb kapcsolatot. Rámutat arra a kapcsolatra is, mely a pénzügyi és közigazgatási jog között fennáll, azonban állást foglal azon nézet ellen, mintha a pénzügyi jog a közigazgatási jognak egy része volna. A pénzügyi jognak a pénzügyi igazgatást tárgyazó része beleillik a közigazgatási jog anyagába, de ez a szorosabb értelemben vett pénzügyi közigazgatási jog az egész pénzügyi jognak csak egy része, ellenben a pénzügyi jognak alkotmányjogi, büntetőjogi és hitelügyi része, valamint az adókra, az egyedáruságokra, és az illetékekre vonatkozó törvények és szabályok anyagi rendelkezései az általános közigazgatási jogtól egészen független, attól különálló és a pénzügytannal bensőbb vonathozásban álló tudományi képeznek. A legszélső irányzatot tehát Kmety és Exner képviselik. Míg Kmety a pénzügyi jogot a közigazgatási jog egy fejezetének tekinti, addig Exner e tudománv teljes önállóságát hirdeti. Falcsik elméletileg Kmety híve, ellenben gyakorlatilag a pénzügyi jogot a közigazgatási jogtól elvált önálló tudománynak tekinti. Mariska tételes igazgatási szaknak tartja és a közigazgatási joggal koordinált tudománynak. Konrád az államjog részének tekinti a pénzügyi jogot. (Államjog alatt a helyes terminológia szerinti közjogot érti: a ius publicumot.) A közigazgatási joggal való kapcsolatot elismeri, azonban önálló tudománynak tartja s hangsúlyozza, hogy a pénzügyi jognak nemcsak közigazgatás jogi, hanem alkotmán yés perjogi anyaga is van. Exner ugyanezen álláspontot hirdeti, azonban még élesebben hangsúlyozza a pénzügyi jognak a közigazgatási joggal szemben való önállóságát, s határozottabban rámutat a pénzügytan (államiháztartástan) jelentőségére a pénzügyi jog szempontjából. A pénzügyi jog fogalmának és a jogtudományok rendszerében való elhelyezkedésének problémája külön tanulmányt igényel a kérdés teljes irodalmi áttekintésével, s elméleti megalapozásával. Ez azonban eltérítene a kitűzött feladattól, a pénzügyi jog főiskolai szerepének a tárgyalásától. A kérdésnek általánosságban való megvilágítása s néhány vezető nézet ismertetése azonban nélkülözhetetlen, mivel a mai helyzetnek, a pénzügyi és közigazgatási jog összehasonlításának kétségtelenül az az elméleti meggondolás a szülője, hogy a pénzügyi jog a közigatási jognak része, vagy legalább is szorosan érintkező koordinált tudomány. A pénzügyi jog tanszékének főiskolai megszervezésénél azonban ebből az elméleti álláspontból kiindulni akkor sem szabad, ha ez teljesen megingathatatlan tudományos nézet volna. A pénzügyi jog gyakorlati és tudományos jelentőségét elismerve csakis azt tarthatjuk szem előtt, mikép oldhatja meg legcélszerűbben a pénzügyi tanszék a reá bízott feladatokat. 413