Adó- és illetékügyi szemle, 1915 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1915 / 1-2. szám - A törvénykezési illetékekről szóló új törvény

Benedek: A törvénykezési illetékekről szóló új törvény. kiadások szaporodni fognak. Már a legutolsó költségvetésben e címen mintegy 2,000.000 koronával lett az igazságügyministerium költségvetése felemelve s előre megállapítható, hogy ezzel a perrendtartásnak összes kihatásai fedezve nincsenek. A kiváló tudós, LeroyBeaulieu Pénzügytanának 185. lapján olvasható, hogy «az a régi törvénykezési gyakorlat, mely a szerencsétlen peres féllel fizettette meg az igazságszolgáltatás legtöbb költségeit, roppant igazságtalan és faggató volt. A civilizált társadalomban az igaságszolgáltatás épen annyira használ azoknak, a kik nem perlekednek, mint azoknak, a kik perlekednek. A bírói hivatal legnagyobb érdeme nem a perek eldöntésében, hanem azok megelőzésében áll.» Másfelől az is általában elfogadott pénzügytani tétel, hogy a a törvénykezési költség hiánya vagy alacsony volta rohamosan szaporítja az alaptalan perek számát. A közigazgatási bíróság pénzügyi osztályában sem emelkednék a panaszok száma évről-évre, ha nem állana fenn az az oktalan intézkedés, hogy ez a legfelső közigazgatási bírói fórum 72 fillér bélyegköltséggel bárki által és bármily összegű pénzügyi közigazgatási perben igénybe vehető. A felsorolt illetéktételek nem mondhatók túlságosan magasaknak. Legalább az e címen várható bevétel a bírósági szükségletet távolról sem fedezi. A törvénykezési illeték jövedelme a pénzügyminister reális számítása szerint eddig mintegy 31 milliót tett, melyhez hozzáadva az 5 millió korona bevételi többletet, e címen 36 millió korona bevételt remélhetünk. Ezzel szemben pedig az igazságügyministeri tárca kiadásai (nyugdijak, rendes kiadások, kölcsöntörlesztési részletek, átmeneti és beruházási kiadások) kerek számban 76 millióra rúgnak. Bizonyos az, hogy ezt a 76,000.000 koronát nem lehet egészen bírósági kiadásnak tekinteni, de a fenti két számadat összehasonlítása mégis alkalmas annak megállapítására, hogy a törvénykezési illeték bevétele csak részben fedezi a bírósági kiadásakot. Régebbi bélyegtörvényeink, az 1894. évi XXVI. t.-c. is, a beadványok, jegyzőkönyvek, a közbeszóló bírói határozatok és felfolyamodások illetékmérvét a szerint határozzák meg, hogy a jogvitás tárgy értéke meghaladja-e a 100 koronát vagy nem. Ilyen kiindulási alap mellett természetesen aránylagos megterheltetés nem történhetett s a nagyobb perértékek aránytalanúl kis összegekkel voltak terhelve. Már pedig Fuisting német író szerint «a nagy adó súlyos teher ugyan, de sokszor nem szítja annyira az elégületlenséget, mint az aránytalanúl elosztott adó.» Az új illetéktörvény eloszlatta a pertárgy megterhelésénél mutatkozó kirívó ellentéteket, az emelést a nagyobb perértékekre hárította át s ezáltal arányosabbá tette a 37