Adó- és illetékügyi szemle, 1914 (3. évfolyam, 1-10. szám)
1914 / 1. szám - Szakvéleményrendszer a jövedelmi adónál
Egyenes adók. — Joggyakorlat. karékpénztár mint szövetkezeti központtal szerves kapcsolatba és érdekközösségbe lépett s vele együttesen tagja a tiszavidéki hitelszövetkezetek kötelékének, az érdekközösség kifejezéséül a takarékpénztár részvényesei közé lép és a részvényeket a kapcsolat tartama alatt megtartani köteles, jogot ad a takarékpénztárnak mint szövetkezeti központnak és a kötelék vezetőségének, hogy üzletkezelését ellenőrizze, a tagjai segélyezésére szükséges pénzt, amennyiben sajátjából nem tudná fedezni, kizárólag a debreceni általános takarékpénztártól, mint központtól szerzi be és állandó pénzfölöslegeit gyümölcsözés végett lehetőleg ott helyezi el, és mert mindezekből kitűnik, hogy panaszos a debreceni általános takarékpénztárral szervezetszerű összeköttetésben áll, minek folytán az onnan vett kölcsönök a m. kir. közigazgatási bíróság XXI. sz. döntvénye értelmében nem tekinthetők idegen tőkéknek, tehát az 1880. évi LX. t.-c. 1. § ában meghatározott kedvezményekhez a panaszosnak igénye van. ©. (A m. kir. közigazgatási bíróság 1201611913. P. sz. határozata). A haszonbérletnek alhaszonbérletbe adásából származó jövedelem nem kereseti, hanem tökekamat- és járadék-adó alá esik. Végzés: A m. kir. közigazgatási bíróság a fölszólamlási bizottság határozatát a megelőző eljárással együtt hivatalból megsemmisíti és szabályszerű újabb adóztatást rendel el. Indokok: Az egyenesadókivető bizottság a felszólamlási bizottság által fenntartott adót azután a jövedelem után állapította meg, amelyeta panaszos az általa haszonbérben bírt s-i «Matild» gyógyforrás alhaszonbérbe adásából az 1911. ós 1912. években remélhetett. Ennek a jövedelemnek a megadóztatása nem tartozik az adókivető és felszólamlási bizottságok hatáskörébe, mert az nem személyes tevékenységnek, hanem a haszonbérletbe fektetett tőkének munka nélkül várható eredménye lévén, nem III, osztályú kereseti, hanem tőkekamatadó alá esik, ennek az adónak a kivetésére pedig az 1883. évi XLIV. törvény 11. §-ának 2. pontja szerint a pénzügyigazgatóság s a kivetés ellen való föllebbezés elintézésére a 29. §. 1. pontja szerint a közigazgatási bizottság lett volna illetékes. 7. (A m. kir. közigazgatási bíróság 18.205/1913. P. sz. határozata). A hátralékos ház bérkövetelés után megítélt kamat tőkekamat-adó alá esik. ítélet: A m. kir. közigazgatási bíróság a panasznak helyet nem ad. Indokok: Nem lehetett a panasznak helyet adni a panaszolt határozatban foglalt és e bíróság által is elfogadott indokokon felül még azért sem, mert a házbéradóval csak a megítélt házbérjövedelmi tartozás rovatott tneg, s így az ilyen házbértartozás után megítélt és a panaszos által beismerten élvezett kamatjövedelem az 1875. évi XXII. t.-c. 1. íjának általános rendelkezése értelmében tőkekamatadónak tárgyául jogosan vétetett fel, mert ez a kamatjövedelem másféle adónak s így a házbéradónak tárgyát sem képezte. Az a körülmény pedig, hogy a követelt házbértartozásnak egy része meg nem ítéltetett, holott ő a háabéradót attól is megfizette, nem lehet 19