Adó- és illetékügyi szemle, 1912 (1. évfolyam, 1-3. szám)

1912 / 1. szám - A hitelszövetkezeti adózás új rendje

Hantos : A hitelszövetkezeti adózás új rendje. amelyeknél egy törzsbetét 50 írtnál nem nagyobb, ha kölcsönöket csak tagjaiknak adnak és üzletüket az egylet tagjainak adott előlegezésen túl más nyereményre vagy kereseti ágra nem terjesztik ki : ai egyleti tagoknak kifizetett kamatösszegek a törzsbetétek 6°/0-ának erejéig* a nyers jövedelemből levonhatók. Nagyjában ez a hitelszövetkezeti adózás, illetve adómentesség kánonja mai napig. Az idők folyamán némely korlátozások elmaradtak, mások hozzáadattak, de az adókedvezmény' mérve és előfeltételei lényegükben változatlanok. Az 1880. évi LX. t.-c. módosította az alaptörvényt, amennyiben törölte azt a korlátozást, hogy egy-egy törzsbetét 50 forintnál több nem lehet. Kimondotta ellenben, hogy a szövetkezeti igazgatóknak, az igazgatóság tagjainak, valamint a tisztviselőknek jelenléti jegyekért és jutalékok (tantiémek) fejében járó összegek a keresetadónak III. osztálya alá esnek. A törvényes alaprendelkezések korlátozásait részben enyhítette, részben egészen elejtette a közigazgatási biróság, amely ismételt határozataiban a hitelszövetkezetek mellett döntött. így a pénzügyi közigazgatási biróság 32. számú döntvényében keresztül törte a törvény azon rendelkezését, hogy az adókedvezmény csak a saját tagjai tőkeerejére támaszkodó hitelszövetkezeteket illeti meg. Kimondotta ez a döntvény, hogy az adókedvezményre «azok a nyilvános számadásra kötelezett önsegítő egyesületek is számot tarthatnak, melyek az egyleti tagok részére megszavazott, azonban a szükséges pénzösszeg hiánya miatt sajátjukból nem folyósítható kölcsön erejéig, a segítségre szorult egyleti tagok részére más pénzintézeteknél váltói kötelezettséget vállalnak el oly módon, hogy ezért az illető egyleti tagoktól kezelési díjat is szednek, a váltónak kamatait az illető egyleti tag fizeti, magát a váltót azonban lejártakor az egyesület váltja be.» A m. kir. közigazgatási biróság 1901. évi 373. sz. határozatában még tovább ment, amikor elismerte, hogy az önsegélyző egyletek tagjaiktól takarékbetétet is elfogadhatnak. Betetőzte a bírósági jogfejlődést az 1902. évi 21. számú döntvény, amely szabadelvűbb felfogást juttatott kifejezésre a szövetkezetek által használható idegen tőkék tekintetében. A magas biróság kimondotta, hogy a törvény korlátozó rendelkezéseinek nem lehet azt a szigorú értelmezést adni, hogy a tagok törzsbetétein kívül minden más tőkének felhasználása a kedvezmény elvesztésével jár. A törvény ily szigorú értelmezése ellenkeznék éppen avval a céllal, melyet előmozdítani kiván a kisebb tőkék összegyűjtésével és gyümölcsöztetésével, az egyleti tagok segélyezésével, de ellenkeznék a szövetkezetek legfőbb rendeltetésével, hogy az egyesülés emelje a hitelképességet s tegye lehetővé a segélyezést. Az idézett döntvény ehhez képest kimondotta, hogy «idegen tőkének nem tekinthető, ha az egyletek a tagok törzsbetéteiből álló üzleti tőkéjükön kívül a tagok által beszolgáltatott árukra vagy cikkekre vesznek fel bárhol előleget; továbbá, ha akár kölcsönképpen, akár az egylet tagjai által kiállított s az egylet tulajdonában lévő váltóknak leszámítolása mellett oly más hazai egylettől vagy intézettől szerzik be üzleti tőkéjüket, amelylyel alapszabályaik értelmében szervezetszerű összeköttetésben állanak.» 16