A kartel, 1932 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1932 / 3. szám - Választottbíróságok és a karteltörvényünk

18 A KARTEL 3. sz. ződés közérdekbe ütközik. Amint ez a kifogás elhangzott, a választottbíróság, anélkül, hogy ennek vizsgálatába belement volna, felfüggesztette az eljárást. A miniszteri előadó tehát egy még nyersnek sem mondható peranyagot kap, mert mindössze annyi történt, hogy az egyik fél megemelte a közérdekellenességi kifogást. Miután a minisztériumnak el kell döntenie azt a kérdést, hogy utasítsa-e a kincstár jogügyi igazgatóságát a közérdekű per megindítására vagy sem, már pedig az eléje került adatok a döntés tekintetében semmiféle támpontot sem tartalmaznak, tehát le kell folytatnia a teljes bizonyítást. Azonban a közérdekellenesség megállapítása igen nehéz feladat. A szakma minden rejtelmébe be kell hatolni, kalkulációkat felülvizsgálni, szakértőket és érdekképviseleteket meghallgatni. Ha ezt nem teszi a minisztérium, akkor nem döntheti el megnyug- tatóan, hogy van-e helye közérdekű pernek vagy sem; ha pedig megteszi, akkor voltaképen bírói feladatot végez, érdemben eldönti a maga részéről a pert. Mert nyilván csak akkor utasítja a kincstár jogügyi igazgatóságát a közérdekű per megindítására, ha a maga részéről igazolva látja a közérdek veszélyeztetettségét. És itt mutatkozik aztán ennek az erőltetett konstrukciónak a fonáksága: a miniszternek le keli folytatni egy hosszas bizonyítási eljárást, de ha ez megtörtént, akkor nem hozhat érdemi határozatot, hanem akkor kezdődik a bíróság előtti eljárás. Természetesen legtávolabbról sem tartanám kívánatosnak, hogy a miniszter érdemi döntési jogot is nyert volna, mert száz és egy ok szól az ellen, hogy minisztériumra bírói funkciót bízzanak. Meg kell azonban állapítani, hogy felesleges és káros volt beiktatni a választottbírósági eljárásba a minisztert, és csak rajta keresztül, mintegy miniszteri ellenjegyzéshez kötve, a kartelbíróság színe elé engedni a kartelszerződés közérdekellenességének elbírálását. De viszont, hogy ha már a miniszterre hárul a kérdés érdemi vizsgálatának nehéz és komoly feladata, akkor megint félmegoldás, hogy hosszas bizonyítási eljárásának eredménye érdemi döntés helyett adott esetben csak egy peres eljárás kezdete legyen! További hiányossága ennek a különös konstrukciónak a miniszteri hatáskör aránytalansága: ha a miniszter nem látja a közérdeket veszélyeztetve, úgy ezt végső fokon eldöntheti, döntését még csak indokolnia sem kell, sőt, ha 30 nap alatt nem intézkedik a közérdekű per megindítása iránt, akkor a közérdekellenesség, mint perbeli védekezés automatikusan és egyúttal véglegesen elutasítottnak tekintendő. Negatív irányban tehát „élet-halál" ura a miniszter, ha ő nem indít eljárást, akkor nincs mód a kartelszerződés közérdekellenességének érvényesítésére. Pozitív irányban azonban a miniszter hatásköre csak perre utasításra terjed ki, míg ezúttal az érdemi döntést a kartelbíróságra kell bíznia. Teljesen indokolatlan egy a választottbíróság előtt folyó per szempontjából közbevetett eljárást azzal nehézkesíteni, hogy az eldöntendő kérdés és a döntésre hivatott bíróság közé iktatja a törvény a minisztériumot. Egyrészt ezen kettős eljárás hosszadalmasságát kell sérelmeznünk, másrészt viszont a gyorsaság érdekében létesített azt a nagyon is kétes értékű eljárási szabályt kell kifogásolnunk, hogy ha a miniszter 30 napon belül nem nyilatkozik, az egyértelmű annak megállapításával, hogy a közérdek sérelme nem forog fenn. Ez legkevésbé sem megnyugtató, mert legkülönbözőbb okai lehetnek annak, hogy a miniszter miért nem tudott 30 nap alatt állást foglalni! Az aktahevertetés ezerféle bürokratikus vis majorjától kezdve, az előadó betegségéig számtalan olyan körülmény okozhatta a 30 nap elteltét, melynek semmi összefüggése sincs a kartelszerződés közérdekűségével. Már pedig a karteltörvénynek nem lehet az a célja, hogy visszaélések viruljanak és ellenük ne legyen mód a védekezésre, csak azért, mert a minisztérium nem intézkedett idejekorán a közérdekű per megindítása iránt. A közérdekből történő ellenőrzés második bekapcsolódása a választottbírósági ítélet végrehajtási stádiumában történik. Mielőtt a választottbírósági ítélet végrehajtható volna, be kell mutatni a kincstár jogügyi igazgatóságának és csak az ide való kézbesítéstől számított 15 napon belül kerülhet sor az ítélet végrehajtására, A törvény itt ismét megadja a jogot a miniszternek, hogy a jogügyi igazgatóság útján keresetet indíthasson a kartelbíróság előtt az ítélet érvénytelenítése iránt. Sőt azon az alapon, hogy az ítélet a karteltörvénybe ütközik csakis a miniszter indíttathatja meg a pert. De ez a közérdekű érvénytelenítési kereset ismét egy légüres térben mozgó akadémikus elgondolás. Nincs ugyanis megjelölve az a mód, ahogyan a kincstár jogügyi igazgatósága vagy a miniszter, az adatok birtokába juthat, melyből a közérdek sérelmét megállapíthatná. Mindössze a választottbírósági ítéletet kézbesítik, ez pedig aligha fog rávilágítani azokra a kartelvisszaélésekre, melyek az ítélet végrehajtását közérdekellenessé teszik. Még ha akként rendelkeznék a törvény, hogy érvénytelenítési per indításáról határozó miniszternek az összes periratok bemutatandók, akkor a miniszter legalább némi betekintést nyerhetne a peranyag közérdekű vonatkozásaiba, de a puszta ítélet, — ugyancsak semmitmondó. De még abban is van némi következetlenség, hogy az ítéletet a kincstár jogügyi igazgatóságának kell bemutatni, de a perindítás tekintetében a minisz-