A kartel, 1932 (2. évfolyam, 1-6. szám)

1932 / 2. szám - Karteljogi problémák

2. sz. A KARTEL 13 szerződéskötési kötelezettséget, vagyis nem tagadhatnék meg a vállalkozótól, hogy azzal lépjen üzleti összeköttetésbe, akivel akar és másrészt azzal szemben tagadja azt meg, akit nem óhajt vevői sorában látni. Viszont a bojkottált ipairűző szempontjából nézve, feltétlenül sérti a gazdasági liberálizmus alapelveit, ha valakit iparának üzésében valamely magángazdasági alakulat erőszakos eszközzel megakadályoz. Az igazság valahol a középen van és ennek megtalálása komoly judiciumot igénylő bírói feladat. Elméletileg itt is könnyű az elvet felállítani: „bojkott alkalmazása csakis indokolt esetben tekinthető legális eszköznek." Az ,,indokolt esetnek" pontos definícióját hiába keressük a létező karteltörvények bármelyikében. Bizonyos irányelveket azonban találunk erre nézve is a német judikaturában. A bojkott jogi elbírálásánál mindenekelőtt meg kell különböztetni, hogy egy zárt szervezet, mely több tagot felvenni már nem hajlandó, alkalmazza-e a bojkottot, avagy a bojkottáltnak módjában állana azt megszüntetni azáltal, hogy a kérdéses szervezethez csatlakozik. Az első esetben, vagyis ha a bojkottált el van zárva a csatlakozás lehetőségétől, súlyosabb természetű tényállással állunk szemben és így nagyobb a valószínűsége annak, hogy a bíróság a bojkottot sérelmesnek fogja minősíteni. Ide tartoznak azok az egyezmények, melyek lezárják az illető szakmában elismert iparüzők sorát és a később jövőket, vagy más okból meg nem felelőket az iparűzésben gátolják. E törekvés gyakran akként nyer megvalósítást, hogy a kereskedők, akik úgy találják, hogy túlságos sokan tülekednek már a piacon, — kondicióbeli és egyéb előnyöket ígérnek a gyárosok karteljének, ha árúját csakis a kereskedők által készített listára felvett detaílístáknak szállítsa. Az ilyen megállapodást rendszerint „a piacnak oda nem való elemektől való megszabadításának" jelszavával szokták keresztülvinni. Nálunk a fényképészeti szakmában hallottam ily listákról, de a cipőszakmában is tudok hasonló törekvésekről. Igen tiszteletreméltó mármost a listán szereplő kereskedők abbeli igyekezete, hogy a kényszeregyezségektől és csődöktől terhes atmoszférájú piacot „megtisztítsák", — de ha a bojkottáltak szempontjából tekintjük a helyzetet, akkor egészen más képet nyerünk. Valaki az államhatalom által az iparűzés feltétele gyanánt szabott közrendészeti és közigazgatási engedélyeket megszerezte, ezzel jogot nyert arra, hogy exísztenciáját az illető szakmában való tevékenykedéssel alapozza meg. Gazdasági eredményességet az államhatalom természetesen nem tud garantálni, de arról mégis csak gondoskodnia kell, hogy egy miagángazdasági hatalmi alakulat, aminő az adott esetben a gyárosok és a listán szereplő kereskedőké, meg ne akadályozza azt az iparűzést, melyet az államhatalom engedélyezett. Itt tehát összeütközik két hatalmas szempont, a szerződéskötési szabadság egyrészről és az iparűzés szabadsága másrészről! E két szempont összeegyeztetése jelenti a bojkott megengedhetőségének problémáját. Ez komoly jogi feladat, mely annál is nehezebb, mert törvénytárunk gazdagodott egy karteltörvénynyel, melyből semmiféle segítséget, útmutatást nem kapunk a megoldás tekintetében. Németországban, miként már említettem, bojkott alkalmazásához a kartelbíróság elnökének előzetes engedélye szükséges. Tehát mielőtt még a bojkott gazdasági kárt okozhatna, a feleknek módjukban van álláspontjukat a kontradiktórius eljárás szabályai szerint a bíróságnak feltárni. A gyakorlat azt mutatja, hogy amely esetben a kartelbíróság engedélyezte a bojkottot, ott nem is következett be a bojkottált gazdasági exisztenciájában romboló hatás. Ha a mi törvényünk e kérdésben mélyen hallgat is, ez nem változtat a megoldásra váró jogi probléma jelenlétén. Meg kell tehát kísérelnünk a fenti példa esetében megtalálni a megoldás módját. Szerény véleményem szerint mindenekelőtt azt kell vizsgálat tárgyává tennünk, hogy a gyárosok karteljének, amely megtagadja a kereskedői listán nem szereplő továbbelárúsítóknak árúval való ellátását, — minő piaci helyzete van az illető gazdasági területen. Ha az ez irányban lefolytatott bizonyítás azt eredményezi, hogy a kiartel magában foglalja ugyan a számottevőbb gyáraikat, de korántsem rendelkezik monopolisztikus helyzettel, vagyis vannak megfelelő számban outsiderek is, — akkor eldöntendő az a második kérdés, hogy gazdaságilag lehet-e az illető szakmában üzletet fenntartani kizárólag kartelenkívüli gyárak árúival? Hia képzelhető üzletvezetés az illető szakmában karteláruk tartása nélkül is, akkor a kartel bojkottja nem jelenti annak exísztenciális tönkretételét, aki ellen irányul. Nem forog tehát fenn az iparűzési szabadság olyan mérvű megbénítása, mely a bírói beavatkozást indokolttá tenné. Ugyanis e kérdés elbírálásánál nem azt kell tekinteni, hogy a bojkottált kereskedő, nem-e tudna jobb üzleteket kötni, ha kartelárút is tarthatna boltjában, vagy hogy üzletét nem-e tudná hathatósabban felvirágoztatni, ha bojkott alatt nem állana. Könnyebbségekről gondoskodni, ez már nem lehet a bíróság feladata, míg exisztenciáknak tényleges tönkretétel elleni védelme igenis annak tekintendő. Ha az exisztencia veszélyeztettségénél kevesebb forog a bojkottált részéről kockán, akkor a szerződéskötési szabadságot, mely szintén jogvédelmet igénylő érdek, előnyben