A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1931 / 4. szám - A német birodalmi gyűlés határozati javaslata - Das neue Zeitalter der Organisatioswirtschaft. Irta: Dr. Hans Goldschmidt Oberlandesgerichtrat, Köln (C. Heymanns Verlag Berlin, 1931.) [Könyvismertetés]
32 A KARTEL 4. sz. gazdálkodás, ezt nevezi szerző „Organisationswirtschaft"«nak. Ezt a folyamatot a kartelek, trösztök, fúziók, szindikátusok stb, stb. valósítják meg, ezen alakulatok működése és hatása különböző lehet, de végcélja mindegyiknek ugyanaz: a piac feletti monopolisztikus uralom megszerzése. Az átalakulás képének egy másik oldalát mutatja az ú. n. „vállalkozó" típusának háttérbe szorulása. „Vállalkozó" alatt értendő az a személy, aki saját számlájára és veszélyére mások szükségletére szolgáló javakat nyereség reményében előállít. Az ipari termelés kezdetleges stádiumában a gyáros volt a termelés ura. Részvénytársasági igazgatók azonban vállalkozóknak nem tekinthetők, mert nem saját számlájukra és veszélyükre termelnek, hanem egyszerű alkalmazottai a részvénytársaságnak. A részvénytársaságok terén viszont az a figyelemreméltó folyamat játszódik le, melynek következtében a részvényesek, mint a vállalat urai mindjobban elvesztik befolyásukat és helyükbe a r. t. ügyvezető szervei lépnek. A többséggel nem rendelkező részvényeseknél teljesen elhomályosodik az ő tulajdonosi jellegük a vállalat felett és inkább a vállalat pénz-kölcsönző hitelezőinek szerepét töltik be, ennek megfelelően a közgyűlés állandóan veszít jelentőségéből. A részvénytársaság tehát egy gazdátlan vagyontömeg az igazgatóság vezetése mellett. Az egyéni kezdeményezésre alapított kapitalizmus átalakulásához a „vállalkozó", a gyáros típusának teljes háttérbe szorulása nagyban hozzájárult; a személytelen tőke vállalatai leggyorsabban beleilleszkedtek az „Organisationswirtschaft" kereteibe. Szerző szerint a háború befejezésével egy új korszak keletkezett, amely jelentőségében olyan, hogy az Ó-, közép- és újkor után negyediknek tekintendő, ez a szervezett gazdálkodás korszaka. Arról céltalan vitázni, hogy kivánatos-e ez az új termelési rend, mert már benne is vagyunk, a szabad gazdálkodás korszaka már a múlté. Aki ma még a szabad gazdálkodás előnyeiért száll síkra, annak époly kevéssé van sikerre kilátása, mint aki a 15-ik században a lovagi erények hanyatlását fájlalta, midőn dédapáink a vasútépítés kezdetén postakocsik romantikáját siratták. A kezdődő kapitalizmus a kézműves ipart követelte áldozatul, a jelenlegi folyamatban a vállalkozók, a közép- és kiskapitalisták vesztik el önállóságukat és válnak a szervezett gazdálkodás fizetett alkalmazottaivá. Szerző egyik legérdekesebb gondolatmenete azt igyekszik bizonyítani, hogy a magántulajdon szentsége az átalakulásban alapos megrázkódtatásoknak volt kitéve (,,Die Auflockerung des Privateigentums"). Kezdődött a folyamat a háborús rekvírálásokkal, folytatódott az inflációval, amely lényegileg az állam részéről a magántulajdon ellen intézett hatalmas támadás volt. De a részvénytársaságon belül lejátszódó fentebb vázolt folyamat is gyengíti a magántulajdon elvét. A vállalat urai nem a tulajdonosok. Gazdasági életünk legbefolyásosabb egyénei vezető hatalmukat betöltött állásuknak köszönhetik, nem pedig tulajdonjoguknak. Felvetődik a kérdés, ki a voltaképeni tulajdonosa a Farbenindustrie valamely gyártelepének, vagy a Deutsche Bank egy palotájának? Hozzájárul a magántulajdon szerepének csökkentéséhez a köztulajdonban levő vállalkozások óriási mértékű elszaporodása; a közüzemek növekedése kétségkívül a magánvállalkozás rovására történik. De még a látszólag magántulajdonban lévő gyárak és nagy áruházak is sokszor csalóka képet nyújtanak — függetlenségük csak látszólagos, hiszen a nemzetközi banktőke a még önállóan maradt vállalatok nagyrészét annyira hatáskörébe vonta, hogy azok tényleges függetlenségéről alig lehet szó. Még a márkacikkek eladási rendszerének elterjedésében is a magántulajdon korlátozását látja a szerző — nem a régi értelemben vett tulajdonjoga van a kereskedőnek az árúja felett, ha kötve van a továbbeladási ár megszabása tekintetében. A továbbiakban a szerző a „szervezett gazdálkodásnak" a szocializmushoz való viszonyát igyekszik tisztázni. A szocialisták a szabad verseny rendszerével szemben állították fel a maguk kollektív termelési ideáljukat. Ez utóbbi ellen az egyéni iniciativa és termelés szabadságának nevében küzdöttek a polgári rend exponensei, holott a tények rájuk cáfoltak, mert a szabad gazdálkodás alkonya szociálizmus nélkül is bekövetkezett. Szerző szerint tehát igen ís nyíltan szakítani kell a szabad gazdálkodás jelszavaival. Az elképzelhető szervezett termelési rendszernek egyike a szocíalisztikus elgondolás. Szerző szerint azonban nem a szocíalisztikus termelési rendé a jövő, mert bármely termelési rend .következik is, — a dolgozóknak szükségszerűleg munkájuknak értéke és használhatósága szerint kell a termelt javakban részesülniük. Ezért nem valósítható meg a kollektív termelési rendszer, mely egyenlő részesítést óhajt, az egyéni teljesítményre való tekintet nélkül. „Der starke Staat" c. fejezetben azon nézetének ad szerző kifejezést, hogy a gazdaság szervezésének jelenlegi átmeneti időszakában erős államhatalomra van szükség. A gyengébbek védelmére a nagytőke kihasználásával szemben csakis az állam vállalkozhat — és még így is kérdéses az eredmény. Államhatalom és nagytőke között ki kell vívni a harcot, mert a két hatalmi tényező egymástól függetlenül nem létezhet, egyiknek el kell ismerni a másik íelsőbbségét. A közérdek szem előtt tartása mellett pedig mégis csak az a kívánatos, hogy az állam kezében legyen a legfelsőbb hatalom. Ekként a helyesen értelmezett liberalizmusnak is azt kell követelni, hogy az államhatalom fokozott mértékben beavatkozzék a gazdaság kérdéseibe, mert a gazdasági erők korlátlanul szabad érvényesülése fokozott mértékben megbénítja a gazdasági életben tevékeny egyének szabadságát. Viszont azonban az államhatalomnak nem lehet célja a kartelszerű szervezet feloszlatása vagy megakadályozása, hanem csupán azok ellenőrzése. Az egyesült Államok tröszttörvényhozásának köztudomású eredménytelensége igazolja, hogy tilalmak nem vezethetnek célra, mert a fejlődést nem lehet törvényekkel huzamosabb időre megakadályozni. Végeredményben tehát a szerző szerint a tudományos elméleteknek és gyakorlati politikának az egész vonalon számolni kell egy a nemzetközi kartelek és trösztök által létesülő az eddigitől teljesen különböző gazdasági rend feltartóztathatatlan bekövetkezésével, melynek körvonalai máris kibontakoznak. . Dunántúl" ]Jécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Részvénytársaság.