A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)

1931 / 4. szám - Harc a márkacikkek körül

/. ÉVFOLYAM. A KERESKEDELMI JOG MELLÉKLETE. A. SZÁM. A KARTEL JOGI ÉS GAZDASÁGPOLITIKAI SZEMLE A melléklet szerkesztéséért: Dr. KELEMEN SÁNDOR ügyvéd felelős. A ,,Kartel"-t a 13Kereskedelmi Jog" előfizetői díjmentesen kapják A mellékletet illető szerkesztőségi levelek Dr. KELEMEN SÁNDOR címére (Budapest, VI., Andrássy-ut 48.) küldendők. Egy füzet bolti ára 60 fillér Harc a márkacikkek körül. Irta: Dr. Kelemen Sándor ügyvéd. A márkacikkek eladási rendszerének lényegét tudvalevőleg az képezi, hogy a gyáros nemcsak azt szabja meg', hogy ő mennyiért adja a portékáját, hanem azt is, hogy mennyit kérjen érte a nagykereskedő és mennyiért juthasson hozzá a fogyasztó. Ezzel a rendszerrel kapcsolatban merültek fel bizonyos alább ismertetendő problémák. Ezen problémák jogi szempontból már megoldottaknak voltak tekinthetők, azonban a német gazdaságpolitika legújabb iránya ellenkezésbe jutott az eddigi jogállapottal és újabb felfogások erősen támadják azt, amit eddig stabilizált gyakorlatnak tekintettünk. Nem volt vitás a múltban a német és az azt követő jogi elfogás szerint az, hogy a gyárosnak jogában állott a nagy- és kiskereskedőnek a továbbeladási árat előírni. Aki pedig ily árelőírás feltételével vette az árut, az szerződésszegés és kártérítés terhe mellett felel ezen továbbeladási ár betartásáért. Azonban a gyakorlat továbbment: a Reichsgericht már egy 1916-ban hozott elvi jelentőségű ítéletében kimondotta, hogy az. aki valamely márkacikket, melyet a gyáros mindenkor továbbeladási ár előírása mellett hoz forgalomba (lückenloses Reversesystem) valakitől ilyen ár betartásának kötelezettsége nélkül vásárol — egymaga is részesévé válik valamelyik jogelődjének szerződésszegésében, feltéve, ha az elődjének ezt a szerződésszegését a maga javára és más szerzödéshű kereskedőnek hátrányára hasznosítja. Ezt az eljárást a fenti döntés tisztességtelen versenynek minősítette. Miután pedig egy-egy szakmában köztudomású az, hogy melyik márkacikkgyáros viszi szigorúan keresztül összes eladásainál a továbbeladási ár kötelező előírását — a Reichsgericht valóságos vélelmet állít fel. hogy az a kereskedő, aki ily márkacikket árelőírás nélkül szerez meg — annak eljárása rosszhiszemű, mert tudnia kellett, hogy szerződésszegésből származó árút vásárolt. Tehát mintegy „orgazdája1 a jogelődje szerződésszegésiből származó árúnak. Ezen vélelemmel szemben csak azt lehetett igazolni, hogy az árú csődeladásból származik, vagy nyilvános árverésen szereztetett. Ezen kivételektől eltekintve azonban a gyáros által megszabott továbbeladási árat nemcsak annak kellett betartani, aki erre kötelezettséget vállalt, hanem mindenkinek, aki egyáltalában az árút forgalomba hozta. Jogilag a Reichsgericht álláspontja feltétlenül helyes. Ugyanis valóban nem volna összeegyeztethető az üzleti tisztességgel, hogy valaki a márkacikkgyárostól továbbeladási ár betartásának kötelezettségével szerzi meg az árút, saját személyében nem meri a szerződésszerű árat megszegni, de átadja az árút egy harmadiknak, egy strohmannak, aki már nem áll a gyárossal jogviszonyban és ez aztán olcsóbb áraival versenyt támaszt a többi szerzödéshű kereskedőnek. Már maga az a tény is igazolja a tisztességtelen verseny fennforgását, hogy a fentiek szerint valaki indirekt szerződésszegéssel, mint versenyeszközzel lép fel a konkurrenciája ellen, amely nem tud vele lépést tartani, hacsak maga is nem akar szerződésszegővé válni. A Reichsgericht álláspontját a budapesti kereskedelmi kamara tisztességtelen verseny zsűrije is magáévá tette, az annak idején kellően kommentált döntésében. Alighogy a jogi felfogás e kérdések tisztázásában nyugvópontra jutott — változott a gazdaságpolitikai szempont, főleg Németországban. Ez az új felfogás abból indul ki, hogy a nyersanyagoknak világszerte bekövetkezett áresése, az agrárválság, a fogyasztó ijesztő elszegényedése és lerongyolódása csakis akként válik elviselhetővé ha a készárúk piacán is árcsökkenés áll be. Megindult tehát a lázas kutatás azon tényezők után, amelyek megakadályozzák azt, hogy a nyersanyagok áresése nyomában annak megfelelően visszamenjenek a készárúk árai és általában csökkenjen a megélhetés indexe. Természetesen ily tényezőt találtak is eleget — a magas közterhek, melyeken vesztett háború után nem igen lehet segíteni és a szociális terhek megnövekedését, amelyen már politikai okokból sem lehet változtatni. De a to-