A kartel, 1931 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1931 / 2. szám - A kartelek nyilvános ellenőrzésének alapproblémái [2. r.]
12 A KARTEL 2. sz. kiegészítő része a közvetlen állami beavatkozásnak és ezzel magyarázható a magánjog kereteit meghaladó jellege és egyben létjogosultsága sőt szükségessége egy karteltörvény keretében. A rögtöni hatályú felmondás intézménye fentebb vázolt feladatának csak akkor tud megfelelni, ha egy egész különös gyorsított és szakképzett eljárás útján valósul meg, aminőt a német kartelbíróságnál látunk. A jogszolgáltatásnak egy külön bíróság hatáskörébe való összpontosítása teszi egyedül lehetővé a bonyolult anyag érdekében szükséges egységes elbírálását, anélkül, hogy miként a rendes bíróságok előtt, még egy a legfelsőbb bíróságig menő perorvoslati eljárás válnék szükségessé. A rendes bíróság előtti eljárásban a legfelsőbb bíróság jelenti azt a fórumot, amely ítélkezésében az egységes jogszolgáltatás felett őrködik, ez azonban a pernek elhúzódását jelenti, amely a kartelnak és a felmondó tagnak egyaránt mérhetetlen gazdasági károkat okozna. Igaz, hogy ez a hátrány az anyagi eszközökben többnyire nagy fölényben lévő kartel számára perviteli előnyt jelenthet, mert egy gyengébb alapokon álló karteltag idő és pénz hiányában perorvoslati eszközeit nem fogja kimeríteni és így gyakran le kell mondania a jogvédelemről. Mindent összevéve a felmondási pernek kartelbírósági eljárás keretében való lefolytatása teszi leginkább lehetővé, hogy ezen jogvédelmi eszköz egyúttal a nyilvános kartelellenőrzés megvalósítását is szolgálja; egyben a rendes bíróságok előtti eljárással szemben a dolog természetéből kifolyólag a szakszerűbb elintézés előnyeit is nyújtja. Kézenfekvő hasonlattal élve utalunk a munkajogi problémákra, melyek szintén nem tartoznak már, miként régebben, a rendes bíróságok hatáskörébe, hanem külön munkaügyi bíróság foglalkozik velük és pl. a felmondási jog civiljogi értelemben vett szabadságából ma már csak nagyon kevés maradt meg. Hasonlóképen bele kell törődni a gazdaságnak és a jogtudománynak abba, hogy a vállalkozók versenytszabályozó szervezkedésének joga kinőtt a magánjog kereteiből és a közjog alkotó elemévé vált.' III. Ez az alapgondolat képezi a magyar javaslatnak is gerincét. Arra a kérdésre, hogy a javaslat egész felépítése és részletei menynyire alkalmasak a nehéz feladatnak megoldására, egy kívülálló csak a javaslatnak már meglevő jogalkotásokkal és azok eredményeivel való egybevetése útján próbálhat válaszolni. Az ellenőrzés alá eső alakulatoknak az í. §-ban foglalt fogalom meghatáro* A közjog behatolását a magánjog területére kitűnő előadás kapcsán fejtegette dr. Meszlény Arthur a Civiljogászok Vitatársaságában 1929 őszén. Példaként az előadó szintén a munkajogra és a karteljogra hivatkozott. (A szerk.) zása, élesebb és világosabb mint a német szöveg fogalmazása. Ugyanis a magyar javaslat világosan kiemeli lényeges ismertető jelként — a versenyszabadság korlátozását, vagy a versenynek bármi módon való szabályozását és ezzel elejét vette annak az örökös vitának, mely a német karteljogban a ,.piacirányítás" (Marktbeeinflussung) kritériumának értelmezése körül a mai napig is tart. A magyar javaslat az illető alakulat által alkalmazott eszközből (a verseny korlátozása) indul ki, ami sokkal egyszerűbben állapítható meg, mint annak célja vagy a hatása, vagyis a piac irányításának ténye, mely mindenkor kétségbevonható. A következő szakaszban létesített bejelentési kényszer nálunk még ma is erősen vitatott kérdés. Ha, miként a javaslat 2. szakasza tartalmazza, a bejelentéstől tesszük függővé a szerződés jogi hatályosságát, akkor voltaképen ezzel egy előzetes cenzúrát alkotunk számukra, míg pl. a német rendelet (4. és 5. §.) csak a már inkriminált karteleket kötelezi bemutatásra. Ez az előzetes cenzúra azonban szükségszerűleg csak formális jelentőségű lehet, mert a bejelentett szervezetek valódi természete csak a gyakorlati működésük során ütközik ki. Nyilván a salzburgi jogászgyülés idevonatkozó határozatának hatása alatt, a magyar javaslat 5-ik szakasza a törvény végrehajtásával megbízott közgazdasági miniszter mellé egy állandó véleményező szervet, kartelbizottságot létesít. Ezen bizottság összetétele tekintetében azonban már ellentétbe helyezkedik a javaslat a salzburgi jogászgyűlés elgondolásával, amennyiben a bizottságot kizárólag a kormány által kinevezett tagok alkotják, igaz, hogy e kinevezésnek részben a gazdasági élet gyakorlati exponenseinek köréből kell történnie. Minthogy e bizottság csupán véleményező szerv, melynek mé£ meghallgatása sem kötelező, (sőt sürgős esetekben egyesen mellőzendő, 6. §.) — egy a minisztert tehermentesítő szervnek tekintjük, mely ellen különösebb kifogás nem emelhető. Az 1923-as kartelrendeletünk nem ismer ilyen intézményt, azonban a birodalmi elnöknek 1930 júl. 26-án kiadott rendelete előírja a gazdasági parlamentünknek, az ideiglenes Birodalmi Gazdasági tanácsnak meghallgatását, melyet a kormány azóta állandóan igénybe is vett és ennek munkája kétségtelenül eredményesnek mondható. A miniszternek biztosított anyagi jogosítványok tekintetében a javaslat nyilvánvalóan az 1923. évi német kartelrendelet vonatkozó rendelkezéseit tartja szem előtt, mégis, amennyire meg tudom ítélni, azzal az előnyös kiegészítéssel (6. §.), amely szerint egy békés közvetítés, adott esetben egy ad hoc alakítandó döntőbírósági eljárás előzze meg egyéb