A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 7. szám - A végrehajtási törvény reformjához

58 A JOG megy, összeegyeztethető-e ez a lépése általában a dekórummal, különösen pedig a bíróságok hierarchiális szervezetére tekin­tettel, azzal az alárendeltségi és ebből önként következtethető engedelmességi viszonynyal, amelyet közszolgálatban léte és hivatali funkciója tartamáig feltétlenül respektálni tartozik és semmi szin alatt meg nem lazíthat és meg nem zavarhat? Avagy burkolódzhat-e az alsóbbfoku biró ilyen esetek­ben — és a bőséges produktivitásu jogélet számtalan hasonló viszonylataiban — a maga jogi felfogásába, a maga jogi meg­győződésébe, vagyis végelemzésben a birói függetlenség köpö­nyegébe, s felöltheti-e magára a birói függetlenség jól takaró mezét akkor, amikor a felsőbbfoku biró már másképp ren­delkezett ? Részünkről annak hangsúlyozásával, hogy az alsóbb­foku biró a felsőbbfoku biró jogkörét semmiféle körülmények között sem praetendálhatja és evégből a birói függetlenség sok­kal jobb sorsra méltó intézményét segítségül nem hívhatja és hogy a II.-fokú döntés mindaddig, míg a legfőbb fok meg nem vál­toztatja — érvényes és mint ilyen foganatosítandó : léplezetlen ki­fejezést kell, hogy adjunk annak a meggyőződésünknek, hogy ha­sonló esetekben, ha nem is tudatos és szándékos ellenkezéssel, de mindenesetre oly nagyfokú szabálytalansággal és a birói füg­getlenség olyan merész magyarázatával volna dolgunk, amely­nek megengedése és elnézése egyenlő volna a perjogban le­fektetett fokozatos felebbezési rendszer fenekestül való felfor­gatásával és a képzelhető legveszedelmesebb praecedens alkotá­sával. Mert ilyen esetekben, ha valójában felszínre jutnának, a birói meggyőződés, a birói függetlenség hangoztatása nem volna egyéb üres frázisnál s a szavakkal való játszásnál. Meg­engedjük azok mellé még a jóhiszeműséget is, — az ellenkezőt a végsőig fel nem tételezve egyetlen magyar bíróról se — de amennyiben a fennebb vázolt alakzatok egyikében, vagy mási­kában jelentkeznének s a birói függetlenség hófehér tiszta leple alatt csempésztetnének be az igazságszolgáltatás templomába, azokban megnyugodni nem volnánk képesek. íme: milyen méltóságos, milyen imponáló az értekezé­sünk első részében körülirt birói függetlenség s mennyire semmi köze se volna a birói függetlenségnek ahhoz a fajtájához> melyet értekezésünk utóbbi részében érintettünk ! Milyen vonzó, megragadó és nagyszerű amaz- és milyen visszataszító, ellen­szenves és kicsinyes eme^! Milyen magasröptű az és milyen összezsugorodott, alacsony szintáju ez ! Azt tartjuk ennélfogva, hogy a felsorolt példázatokat a birói függetlenség nem fedi s ha mégis akadna magyar biró, aki azokat arra a terebélyes fára aggatná, ezt csak azzal magyarázhatnók meg, hogy a legegészségesebb fa is teremhet rothadt gyömölcsöt. A végrehajtási törvény reformjához. Irta GLÜCKSMANN MIKSA, a Krassói Takarékpénztár osztályfőnöke, Lúgoson. A «Telekkönyv» cimü folyóirat mult évi 11.. 12-iki számá­ban Káplány Géza fenti cim alatt hosszasan bírálgatja a végre­hajtási törvény novelláját. Bírálatából kiragadjuk a javaslatnak az 1881: LX. t.-c. 156., 158. §-ainak eltörlését elrendelő 20. §-ára vonatkozó alábbi értekezését: «Az igazságügyiminiszter indokolása azt mondja az 1881 : 1 ,X t.-c. 1 56. §-áról, hogy számos család romlását idézte elő ós azt tartja a végrehajtási eljárás legnagyobb hibájának. A jogászközönség éppen ugy, mint a nagy közönség már husz év óta kiált halált e §-ra és most alig van néhány ember a mil­liók közt. aki ne örvendene az igazságügyminiszter által ter­vezett kivégzés hírére. És mégis én ki merem mondani, hogy e §. teljesen ártatlan, sőt többet mondok : egymagában véve nagyon jó, üdvös és hasznos. Legjobb meggyőződésem szerint kelek védelmére, kérve: ne öljétek meg.» Az elmondottak első részét mi is magunkévá tesszük, az utolsó részt azonban nem, és magunk is a nagy közönséggel ismételjük, hogy ezen számtalan család anyagi romlását elő­idézett §. eltörlése a kisbirtokos létfentartásának egyik fotel­tétele ; csakis ezen szégyenparagrafus eltörlése után lesz a parasztbirtokos nyugodt és nem kell attól tartania, hogy más­nak tartozása miatt úszik el saját birtokjutaléka. Nézzük azon­ban Kap/any-nak e §í fentairtására felhozott indokolásait. Azt mondja «ha a telekkönyv a tényleges birtokállapottal meg­egyeznék, vagy legalább az árverés ' elrendelése előtt rendez­tetnék, illetve helyesbittetnék, és ha már a végrehajtási zálog­jog bekebelezését, illetve a végrehajtási jog feljegyzését elren­delő végzés kézbesittetnék a tulajdonostársaknak, hogy kellő idejük legyen a birtokviszonyok rendezésére, esetleg a tulaj­donközösség megszüntetésére: nem lenne semmi panasz a 156. §. ellen.» Erre nézve csak arra utalunk, amit Káplány maga a 262. oldalon is mond: ((Jogszabály, hogy senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy mással tulajdonközösségben maradjon.)) I talunk erre azzal a különbséggel, hogy mi a tulajdonközös­ség-megszüntetési pert nem oly pernek nézzük, mely költség­hajhászásból indul, hanem annak, amelynek folyamatbatételére minden társtulajdonos jogosított és melynek folytán felmerült költségek - - miután ezen eljárás mindenik társtulajdonos érde­kében tétetik folyamatba - ki-ki által viselendők, tehát elesik a 262-ik oldal utolsó soraiban emiitett «s az ujabb per- és végrehajtási költségek a legtöbbször elvitték még a többi vagyont is.» Elesik ez a következtetés először, mert a közösségmeg­szüntetés sommás per; ahol az érték pedig a 400 K-t meg­haladja, ott az a tulajdonos, ki a pert folyamatba teszi és aki attól fél, hogy jutaléka valamely társaságnak tartozásai miatt eladatnék, szívesen áldoz 100 K.-t arra, hogy nyugodtan alud­hassék. Az uj perrendtartás életbelépte után pedig a kisbir­tokos meg éppen gyorsan fogja közösségét megszüntethetni, lévén az értékhatár megfelelően kitolva. Szükségtelen tehát az, hogy a végrehajtást feljegyző végzés a társtulajdonosnak is kézbesittessék, mert minden társ tudja azt, hogy tulajdonostársa eladósodott-e vagy sem, de különben *s erről a nyilvánkönyvi intézmény által, de még a mindenkor a községi elöljáróságnak is kézbesített végrehajtást feljegyző végzésből értesülhetne, ha a dolognak utána járna. De nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy itt indolens, a legsajátabb ügyeivel sem törődő paraszt népségről van szó, melynek bajaival az államnak kell törődnie, azokat az államnak kell nyilvántar­tani, rendezni és lehetőleg kiküszöbölni. Mert hiszen telek­könyvi hatóságaink legtöbbje a végrehajtást feljegyző végzést amúgy is közli az összes társtulajdonosokkal, ezek azonban megállapítva azt, miszerint a teher a társ ellen kebeleztetett be, a dologgal egyáltalán nem törődnek. Nem törődnek még akkor sem, ha a telekkönyv nekik az árverési hirdet­ményt kézbesiti, nem törődnek a végrehajtó megjelenésével sem, a megtartott árverésre legritkábban mennek el, vagy ha ott is vannak, a legközömbösebb arccal nézik azt végig és csak akkor jajdulnak fel, ha a végrehajtó kidobja őket. A kidobás után kezdődik a lótás-futás, és a felségfolyamodványok légiója érkezett a kabinetirodából az igazságügyminiszterhez, melyek mindenike azon panasz körül mozgott, hogyan lehetett ház­vagy földbeli jutalékát Péternek Pál tartozása miatt eladni! Ezekről az állapotokról szerzett tudomást az igazságügyminisz­ter és végét vetendő az egész dolognak, illetőleg belátva, hogy ámbár a végrehajtási törvény 26 év óta van már érvényben, a parasztbirtokos annak horderejét felfogni képtelen, az ártat­lan társtulajdonost egyszersmindenkorra megvédeni akarja és fogja is megvédeni. De ha Káplány azon óhajának, hogy a végrehajtási zálog­jog bekebelezéséről, avagy a végrehajtási jog feljegyzéséről szóló végzés a társtulajdonosnak kézbesittessék, eleget is tenne a novella, ezzel az anomália beszüntetésére egy lépést sem tettünk, mert eltekintve az előlemlitett indolenciától, nemtörő­dömségtől, - fizikai lehetetlenség egy közösség-megszüntetési

Next

/
Oldalképek
Tartalom