A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 5. szám - A kir. közjegyzők dijainak behajtásánál felmerülő viszásságok. 4. [r.] - Az esküre való jelentkezés határidejének számítása az 1907: XVII. t-c. 4. §-ában meghatározott perekben. 2. [r.]

A JOG 39 ügyminiszter urnák, vagy a m. kir. kúriai elnök urnák, végül a pozsonyi kir. Ítélőtáblának arra, hogy ez utóbbi (és esetleg más) biróság által hozott, egymással ellenkező, sőt végre sem hajtható határozatokat, az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett, az 1881. évi LIX. t.-c. 4. §-ának s illetve az 1890. évi XXV. t.-c. 13. §-ának imperativ rendelkezéseihez képest vigyék teljes ülési döntés alá! A vitás elvi kérdés csupán az első csoportbeli dijaknál merül fel, mig a másik két csoportba osztott dijak behajtása egészen tisztán áll. Ennélfogva vegyünk ismét az első csoportból elő egy példát. Mondjuk, hogy egy magánfél, pl. Balogh Tihamér arra kéri fel a kir. közjegyzőt, hogy nevének aláirását valamely okiraton hitelesitse. Az illető közjegyző az 1874. évi XXXV. t.-c. 56, és 92. §-a és illetve az 1886. évi VII. t.-c. 27. §-a szerint ezen hivatalos funktiót kötelességszerűen elvégzi s azért az 1880. évi LI. t.-c. 11. §-ának g) pontja szerint, — az illetéki díjjegyzék 65. tételének; d) pontja értelmében járó 1 K. bélyegdijjal együtt, — 2 K. 50 f. dijat és költséget követel a megbízást adó Balogh Tihamértól. Utóbbi a közjegyzői díjfelszámítást a közjegyzői törv. 206. §-a szerint nem kifogásolja s azt ígéri, hogy a 2 K. 50 t.-t a másik következő héten megfizeti, tényleg azonban nem egyenlíti ki akkor sem. Felmerül már most a kérdés: Vájjon az 1874: XXXV. t.-c. 202 §-a alapján kérhet-e az illető közjegyző a neki járó 2 K. 50 f. dijra és költségre az illetékes bíróságnál közvetlenül végrehajtást, vagy pedig először perelni köteles a neki törvény szerint járó 2 K. 50 f.-t? Egyik vidéki közjegyző illetékes járásbíróságánál végrehajtást kért ily dijra. Ezen biróság 27 éven át mindig elrendelte a végrehajtást, egy szép napon azonban változott a meggyőződése és megtagadta a végrehajtás elrendelését. A közjegyző közbetett felfolyamodása folytán az ügy a pozsonyi kir. Ítélőtábla elé került, amelytől a vitás elvi jelentőségű jogkérdésben, az 1890. évi XXV. t.-c. 13. §-ának 1. bekezdése alapján, teljes ülési döntést kért. A pozsonyi tábla azonban 2,219/1902. számú határozatában kitért a teljes ülési döntés elől s a következő szövegű, 1902. október hó 15-iki kelettel ellátott végzéssel utasította el a kjző végrehajtási kérvényét: «A kir. járásbíróság végzését helybenhagyja: mert bár az 1874. évi XXXV. t.-cikk 202. §-ának rendelkezése szerint kétséget nem szenved, hogy a bírói megbízásból eredő és a díjszabásban megállapított közjegyzői dijaknak és költségeknek behajtása végett a végrehajtás elrendelhető a nélkül, hogy a végrehajtáshoz szükséges marasztaló ítélet vagy peregyezség a dijakra vonatkozólag léteznék, N. Nkir. közjegyzőnek a kielégítési végrehajtás elrendelése iránt beadott kérelme tehát abból az okból, hogy a végrehajtás alapjául szolgáló okiratot be nem mutatott, elutasítható nem volt, a neheztelt végzést mégis helyben kellett hagyni; mert a jelentésnek címzett beadványból a megbízás számára való hivatkozás nélkül meg nem állapitható az, vájjon a kielégítési végrehajtás utján behajtani kivánt dijak bírói vagy magánmegbizásból erednek-e, mily természetű ügyben, milyen működésből kifolyólag hozattak érdembe? anélkül pedig meg nem ítélhető, vájjon az 1874. évi XXXV. t.-c. 202. §-a alkalmazásának helye van-e? s éppen ezért a kir. közjegyző beadványa jelen alakjában a kielégítési végrehajtás elrendelésére alapul el nem fogadható. Vitás elvi kérdés fenn nem forogván, a kir. közjegyzőnek teljes ülési döntvény hozatala iránt előterjesztett felfolyamodási kérelme nem volt teljesíthető. Pozsony, 1902. október hó 15-én Lehoczky Kálmán s.k. Taky Mihály s. k. előadó.» Ezen táblai határozat némi kételyt hagy ugyan fönn, de egyébként érdeméül kell elismernünk, hogy az előadó nem lerázni akarta nyakáról az ügyet, hanem láthatólag komolyan foglalkozott vele. Dicsérőleg kell még felemlítenünk azt is, hogy a referens biró először tisztába jött a közjegyzői törvényekkel és ennek intentiójával s álláspontja megerősítésére a törvényből merített logikus és jogászi indokolást szerkesztett. Cikkünk további részében lesz szerencsénk ugyancsak szórói-szóra idézni a pozsonyi kir. ítélőtáblának ugyanezen ügyben — mely később hozzá megfelelőleg kijavítva ismét fölkerült — hozott másik határozatát, mely az előbbivel homlokegyenest ellenkezik. Hogy tárgyilagosságunkat megőrizzük, az olvasóra fogjuk bízni e későbbi keletű táblai határozat kritizálását, mi csak arra fogunk szorítkozni, hogy annak törvénybeütköző és logikátlan voltát bizonyítsuk. (Folyt, köv.) Belföld. Az uzsorajavaslat feletti vita a Magyar Jogászegylet-ben. Gúnther igazságügyminiszter az érdekelt körök kívánatára a képviselőház elé terjesztette az «uzsoratörvény javaslatát*, amely a mai törvény számos hiányán von hivatva segíteni. Ezzel a gazdaságilag is, büntetőjogilag is nagyköltségü javaslattal foglalkozott a «Magyar Jogászegylet*, midőn Reichard Zsigmond táblabíró előadásában napirendre tűzte e javaslat tárgyalását. Az előadó abból indul ki, hogy a javaslat az uzsora magánjogi és büntetőjogi sanctióját helyesen különbözteti meg. Azon határvonal azonban, amelyet a javaslat a magánjogi és büntetőjogi meghatározás között von, nem elég szabatos. Előadó szerint magánjogi kifogás lehetőségétsokkal tágabb körben lehet és kell megadni, mint amelyben a büntetés lehetséges és szükséges. Amint egyrészről ? jóhiszeműség és tisztesség érdekei megkövetelik, hogy a legnagyobb szigorral tagadjuk meg a jogvédelmet a magánjog szempontjából attól az ügylettől, mely más infrerioris helyzetének kiaknázását jelentené, addig másrészről legnagyobb óvatossággal kell lennünk abban a kérdésben, hogy mikor nyúljunk a büntetés kényes fegyveréhez. Az a törvény, mely e különbség figyelembe vétele nélkül szabályozza e kérdést, az uzsora elleni küzdelemben gyengének fog bizonyulni, mert a tulszigor lehetetlenné fogja tenni, hogy a védelem oly magánjogi esetekben megadassák, amelyek magánjogi védelmet megérdemelnek, de a büntető sanctiót nem. Az eljárás tekintetében a javaslat azt az újszerű elvet akarja behozni, hogy az uzsora büntető ítélettel való megállapítása a netán ellenkező magánjogi Ítélet meghozatala után is perújítás nélkül legyen a polgári eljárásban figyelembe vehető. Ez az érdekes eszme azonban a javaslatban nincs keliő részletességgel keresztülvive, s ennek folytán homályos és többféle szempontból kiegészítésre szorulna. A javaslat intézkedésének részletes és beható bírálata után az előadó arra a konklúzióra jut, hogy az uzsora büntetőjogi meghatározása a javaslatban túlságosan tág, a magánjogi meghatározás pedig túlságosan szük és ezért a javaslat a kétféle tényálladék kellő elkülönítésének hiánya miatt a magánjogi védelmet nem képes eléggé megadni, a büntetés eseteit pedig félelmetes mértékben kiterjeszti. Az élénk tetszéssel fogadott előadás után Schwarz Gusztáv egyetemi tanár szólalt fel és kifejtette, hogy az előadó által kifejtett aggályokat osztja. Sőt ő azokon túlmegy, mert ő egyáltalában bizalmatlansággal fogadja, hogy gazdasági kérdésekbe büntető rendelkezésekkel avatkozik az állam. A magánjogi uzsora fogalmát tulbőnek tartja, félő, hogy a büntethetőségi fogalomba is nem közveszedelmes ügyletnek fognak belesoroztatni. Maga az a distinkció, melyet a javaslat hitel- s a reáluzsora közt tesz, nem teljesen preciz, ezt példákkal szellemesen illusztrálja. Sajátságos helyzetet fog teremteni az értelmi gyengeségnek a tényálladéki elemek közé való felvétele, mert a javaslat szerint az ügylet sommás, ez pedig hivatalból konstatálandó, s így előáll, hogy valaki, aki magát elmakacsolni hagyná, arról értesül, hogy a biró őt incidentaliter gyengeértelmünek nyilvánította. Nem is fűzné az uzsorához a semmisség sanctióját; szerinte alig volna, ha épugy mint a csalásnál s a megfélemlítésnél, a joghatás csupán megtámadhatóságban állana. A nagyszámú közönség mindkét mély tudományosságról