A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 37. szám - Elkövethet-e a bizományos sikkasztást a bizományi árukra nézve?

A JOG A dologjogi kérdés igen egyszerűen dönthető el. Minthogy a felek a bizományi eladásnál az árukat az eladás eszközlése céljából adják és veszik át és az ilyen cél szemmeltartásával, vagy megjelölésével létrejött tradíciónál az animus transferendi dominiit íeltételezni sem lehet, a bizományost nem lehet az eladás végett neki átadott áruk tulajdonosának tekinteni. Az animus transferendi dominii a tulajdonátruházásra irányuló szándék feltételezését (a felek nyilatkozatának ily értelmű magyarázatát) három ok zárja ki. Először is nincs értelme annak, hogy a íelek a tulajdon átszállását kivánják, mert az eladási bizomány célja megvalósítható anélkül, hogy a bizományos megnyerje a dolgok tulajdonát, mert a bizományos által kötött adás-vétel alapján a harmadik személy, a vevő, megszerzi a dolog tulajdonát még olyankor is, ha a bizományos nem volt tulajdonos. Megszerzi egyszerűen (hajóhiszemű) a K. T. 299. §-a alapján, mert bizományos csak kereskedő lehet. (383. §.) Ha a vevő rosszhiszeműen nem szerzi meg az áruk tulajdonát, de a vételárt nem követelheti vissza és evictionális keresete sincs a bizományos ellen. (O. P. T. K. 929. §.) Nem lehet a feleknek tulajdonátruházásra irányuló szándékot imputálni már azért sem, mert a megbizó és a bizományos között egy mandátum jött létre, már pedig jogszabály az, hogy a mandátumot a dominus negotii, a megbizó érdekében kell magyarázni és a megbizó érdekével tökéletesen ellenkezik a mandátummal összefüggésben levő traditiónál az animus transíerendi dominiit feltételezni, mert ez oda vezet, ho^y a megbizó tulajdonában állt áruk a bizományos csődtömegébe vesznek, a megbizó minden kárpótlása nélkül. Végre tételes jogszabályra is támaszkodhatom, midőn azt állítom, hogy a bizományos nem szerzi meg a physikai átadás által az eladás végett reábizott áruk tulajdonjogát. A kereskedelmi törvény 1. §-a szerint a K. T.-ben nem szabályozott tényálladékokra a kereskedelmi szokásjog, illetőleg az általános magánjog irányadó. Az egész bizonyos, hogy a bizományi ügylettel kapcsolatos dologjogi kérdések közül a tulajdonjogra vonatkozókai teljesen mellőzi. 368. 2. bek. szerint : Azon ügyletek által, melyeket a bizományos harmadik személyekkel köt jogosítva és kötelezve ő lesz.» Ez a mondat még némi látszatot nyújt a dologjogi kérdés szabályozása mellett, mert ugy is lehet okoskodni, hogy a bizományos a harmadik személylyel traditiót is köt, tehát az eladási bizománynál ebből is, mint minden harmadik személylyel kötött ügyletből ő lesz jogositva, azaz a bizományos lesz tulajdonos Azonban a következő mellérendelt mondat (« . a megbizó és a harmadik közötti jogok és kötelezettségek nem keletkeznek))) tökéletesen megszorítják az első mondat értelmét, mely a második mondat szerint csak köteleini jogokra vonatkozhat, mert dologi jogok nem két személy között szoktak létrejönni. De feltéve azt a valósággal ellenkező tényt, hogy a 368. §. 2. bek. a dologi ügyletekre is kiterjed, minthogy a bizományos és a harmadik személy közötti dologjogi ügyletekről beszél, nem hat ki a megbivó és a bizományos közt dologjogi ügyletre. Tehát ez nincs szabályozva a K. T.-ben. Minthogy a kereskedelmi szokásjog is cserben hagy e kérdésben, mint subsidiarius jogforrás az általános magánjog az irányadó és az O. P. T. K. 1,086. §. szerint, mely a magánjogi eladási bizományra vonatkozik, a bizományos a dolog átvétele álta nem szerzi meg. Mindezek alapján K. T. 377. §-ának ut. bekezdésében emiitett cvisszaadás», nem remancipatio, hanem egyszerű physikai átadás. Arra az eredményre jutottunk, hogy a bizományos nem lesz az eladás végett reá bizott aruk tulajdonosává. Azaz az áru feletti tulajdonjog nem zárja ki a sikkasztást. Ennélfogva a második kérdés kerül homloktérbe, az eltulajdonítás és elzálogositas kérdése. Magától értetődik, hogy a bizományos a legnagyobb visszaélést követi el, ha az árut zálogba csapja», vagy feldolgozza. Ezen tények teljesen megállapítják a sikkasztás tényálladékát. De nem ilyen egyszerű a limitó áron aluli eladás és a jogositatlan vételár hitelezésnél a sikkasztás kérdése, mert mig az kétségtelen, hogy a bizomonyos, aki a dolog eladására van ogositva, jogtalanul jár el, ha a dolgot felhasználja vagy záogba adja és az is bizonyos, a limito áron aluli eladás, vagy a hitelbe eladás is ellenkezik a megbizó rendelkezéseivel, de az utóbbiaknál nem lehet jogtalanságról beszélni. Egészen ki van zárva, a 370. §.. a 371. §. 2. bek., a 372. §. 1. és 2. bek. és a 378. §. 2. bek. eseteiben, ha a bizományos kénytelen volt eladni, hogy a megbízót a kártól óvja meg, de csak áron alul adhatta el, vagy ha az áru megromlott, vagy ha értéktelenné vált, vagy ha a megbizó nem rendelkezik vele, vagy ha végre a hitelezés helyi szokás szerint dívik. Ilyenkor ki van zárva a sikkasztás, mert maga a törvény engedi meg az áron aluli, illetőleg hitelbe való eladást és a bizományost az árkülönbözet megtérítésében, illetőleg a hitelezett vételárért kezeskedésében nyilvánvaló magánjogi felelősség alól, tehát a büntetőjogi felelősség, mely mindig járulékos nem foroghat l fenn. De a 370. §. első és második bekezdéséből az is kiolvasható, hogy az áron aluli eladás még a fentebb idézett §§. esetein kivül sem jogtalan. Ezt a nézetemet arra alapítom, a megbizó az áron aluli eladást elismerni kénytelen, mint részére kötelezett és csupán az árkülönbözetet követelheti. Ezen rendelkezésnél fogva a törvény a megbízónak azt az intentiót tulajdonítja, hogy a limito ár kijelölése kettőt jelent: vagy a kijelölt áron add el (ami involválja az áron felüli eladást is) vagy áron alul add el, de a különbözetet pótold. Tehát az áron aluli eladás nem jogellenes, mert megfelel a megbizó vélelmezett akaratának. Még nehezebben állapitható meg a jogositatlan hitelezés viszonya a sikkasztáshoz, mert a törvény a hitelezést, ha a bizományos a megbizó rendelkezésére vagy a helyi szokásra nem hivatkozhat, kifejezetten jogositatlan eladásnak nevezi. (375. §. 2. bek.) A felületes törvény magyarázó könnyen érvet kovácsolhatna törvény szószerinti értelmezésével a bizományos büntetőjogi felelősségére nézve : aki idegen ingó dolgot jogositatlanul elidegenít, sikkasztást követ el. Minthogy a bizományos kezére elárusitás végett bizott áruk másnak a tulajdonát képezik és a bizományos a kereskedelmi törvény szerint ebben az esetben jogositatlanul ad el. Tehát a bizományos sikkasztást követ el. Bár a kereskedelmi törvény 325. §-ának 2-ik bekezdése kifejezetten jogositatlan eladásról beszél, ez a terminus technikus nem képezheti egy büntetőjogi szankció alapját, mert a következő bekezdés a bizományosnak a jogositatlan hitelbe eladáson alapuló kereseti felelősséget (del eredére) a megbizó utólagos jóváhagyásának (ratihabitio Genehmigung) megtagadásától teszi függővé. Ha a bizományos magánjogi felelőssége is egy ővöbl ténytől van függővé téve, a járulékos büntetőjori felelősség is ezen jövőbeli ténytől függne, de ily construkció a büntetőjogból száműzött dolus subsequens behozásával lenne egyértelmű. Az eddigi fejtegetésből az az eredmény domborodik ki, hogy a bizományos az áruk elzálogosítása, feldolgozása stb. által elkövethet sikkasztást, de nem követhet elsikkasztast még a limito áron aluli, vagy a jogositatlan hitelbe eladás által sem, még kevésbbé természetesen a limitó aron vagy ezen felüli eladással vagy olyan eladással, melyre öt az árra vmló tekintet nélkül a törvény {p. o. K. T. 372. §. ut bek.) hatalmazza fel.