A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 3. szám - Közönséges jelzálogkölcsönök nyugtabélyegzéséről

A JOG sadalmi hátsó gondolatokat, amelyekkel az uzsoravétséget talán túlságos buzgalommal gyomlálják, - üdvözöljük az uj szigorú törvényjavaslatot. Az uj törvény ugyanis végtelenül szigorú, mivel az 1883. évi XXV. t.-c. csupán a hitelezés bűnös visszaéléseire kreált büntető rendelkezéseket, amelyeknek jogkövetkezménye üzlet­szerű, vagy okiratok által palástolt uzsora esetén sem haladhatja meg a két évi fogház és 4,000 frt pénzbüntetést, az enyhébb uzsora vétsége pedig, amely az uzsora összes tényálladéki elemeit, a szorult helyzet kihasználásával kicsikart, a szolgálta­tással aránytalan ellenértéket, pénzbüntetéssel sújtja, addig az uj törvény ugy terjedelmileg mint büntetési tétel tekintetében drákói erélylyel üldözi ezt a deliktumot. Mindenekelőtt mindazon jogügylet esetén, amelyben a föntebb hivatkozott uzsora vétségbeli tényálladékok megállapit­hatók, akár kölcsön, akár munkabérszerződés, akár bármely kötelmi jogügylet legyen az, megállapíthatja az uzsoravét­séget, amelyet legenyhébb esetben is 1—6 hónapig terjed­hető fogházzal és 200—400 koronáig terjedhető pénzbünte­tésével, valamint hivatalvesztéssel és politikai jogainak felfüg­gesztéssel bünteti a javaslat. A büntetési tétel ilyen mérvű felemelését nem indokolja ennek a deliktumnak a természete. Nem pedig azért, mert az uzsoravétség tettesei nem tartoznak a közönséges gonosztevőknek a kategóriájába. Az uzsorás ugyanis a közbizalomkeltés pózával lép fel és pozicióját kizá­rólag csak addig tarthatja fenn, rombolásait csak addig űzheti, amig nem derül ki, hogy eljárása immorális. Abban a pillanatban, amidőn a büntető igazságszolgálta­tás keze lesújt rá, akkor abban a körben, ahol eddig üzel­meit folytatta, akár pénz-, akár fogházbüntetésre Ítélik, az ő erkölcstelen üzeme megszűnt. Hogy ez igy van, azt a mára­marosszigeti törvényszék irattára bizonyíthatja. így tehát a büntetési tétel szigorítására nincs szükség. Nagy hiányossága a javaslatnak és latitüdöt ad politikai gyanúsításokra a 11. §., amely kimondja, hogy «e törvény nem alkalmazható az olyan kereskedelmi ügyletekre, amelyek által a fél a vagyoni előnyt bejegyzett kereskedő terhére kö­tötte ki, vagy szerezte meg». Ha a törvényhozás, illetve az állam a gyámkodás ölelő karjával veszi körül a polgárait, ugy nem szabad egy osztályt kirekeszteni ebből az oltalomból. A kereskedő életében a pénzválságok és egyéb forgalmi zavarok időpontjában a legkétségbeejtőbb helyzetek támadhatnak. A csődtől reszkető bejegyzett kereskedő számtalan esetben van az anyagi szorultság olyan kétségbeesett állapotában, hogy hajlandó a hitelt nyújtó tőkével szemben olyan obligációba menni bele, amely későbbi anyagi romlását feltétlenül előidézi. A pillanatért, a csődnyitás dehonesztációjának elkerüléséért mindenre képes; nem gondol a holnappal, a következmények­kel és mikor az obligációt teljesítenie kell, akkor nincs semmi­nemű menekvés a pusztulástól. A kereskedőkre tehát kiter­jesztendő lenne a javaslat oltalma. De lege ferenda pedig várjuk a jövőtől az erkölcsi vi­szonyoknak a tisztulását, amikor az öntudatos emberiségre de­honesztáló gyámkodásra, amely az uzsoratörvényekben foglal­tatik, nem lesz többé szükség. Közönséges jelzálogkölcsönök nyugta­bélyegzéséről. Irta ZÁDOR MÓR, győri pénzügyi titkár. A Pénzügyi Közlöny 1894. évfolyam 21-ik számában megjelent 32,513. számú pénzügyminiszteri körrendelet hatá­rozottan előírja a pénzintézeteknek, hogy a közönséges (nem törlesztéses) jelzálogkölcsönök kamatai és tőke-törlesztései után a II. fokú nyugtabélyegilleték mindenkor bélyegjegyek­ben rovandó le még az esetben, is; ha a fél részére nyugta nem állíttatik is ki, amely esetben a kielégített tőkékről kiál­lított törlési nyugták csak 1 koronás bélyegjegygyei látandók el. Ezen körrendelet azonban a pénzintézetek nagy részénéi a legújabb időkig figyelembe véve nem igen lett, amennyiben azáltal, hogy később a] törlési nyilatkozat kiállítása alkal­mával az összeg után a II. fokú bélyegilletéket az intézet a féllel lerovatja, ezen kötelezettségének eleget vélt tenni. Legújabb időkben azonban a pénzügyi hatóságok nagyobb körültekintés folytán a fent hivatkozott körrendelet pontos betartására szorították az egyes mulasztó intézeteket, mert eltekintve, hogy a törlési nyugtánál csakis a tőkének meg­felelőleg lesz a nyugtabélyeg leróva és igy az évek hosszú során fizetett kamatok a bélyegkötelezettség alól kiesnek, de számtalanszor a közönséges kölcsönök egyes városok- avagy megyéknek telekkönyvi bekebelezés mellőzésével engedélyez­tetnek, amely esetben kifizetés esetében törlési nyugta kiállí­tására szükség nem merülvén fel, ez a bélyegilleték megfizetése alól teljesen kibúvik. Egy esetből kifolyólag a közigazgatási bíróság némileg tisztázta a követendő eljárást, miért is elég aktuálisnak tartom az esetet, hogy azt tájékozás végett részletesen előadjam, ugyanis: Egy pénzintézet a közönséges (nem törlesztéses) jelzálog­kölcsönökre téliesített tőke- és kamatfizetéseket, a fél részére kiadott könyvecskékben, esetenként nyugtázta, de minthogy azokat aláírásával meg nem erősítette, azok után a nyugta­bélyegeket le nem rótta. Ezen könyvecske az adóhivatalhoz kerülvén megleleteztetett és a nyugtázott összegektől ki­szabott bélyegilletékek megfizetésében később a pénzügy­igazgatóság által is elmarasztaltatott, mert: a beadványban felebbező maga is beismerésben van, hogy a leletezett fizetési ívben foglalt egyes pénztári nyugtázások a takarékpénztár által teljesíttettek, megállapittatott továbbá az is, «miszerint az illetékezés alapját képező» 3,000 frt, illetve 6,000 K. kölcsön telekkönyvileg nem biztositható és a befize­tés igazolása céljából a fizetést teljesítő félnek más irat, amely nyugta gyanánt szolgál, ki nem adatott s igy az abban foglalt bejegyzések kétségtelenül nyugtatványokat helyettesítenek, illetve nyugtatványokat pótolnak és az árvédelmi érdekeltség­nek nemcsak tájékozására szolgáltak, de igazolják a pénzbeszedő pénztárral szemben azt is, hogy a fizetés teljesíttetett. Mint­hogy pedig azok az iratok, amelyeknek a célja, hogy a kiállító ellen bizonyítékul szolgáljanak, a bélyeg- és illetékszabályok 1. §. 3. pontja értelmében bélyegkötelesek akkor is, ha a bizonyitóerőre megkívánt kellékekkel nincsenek ellátva, ezek a bejegyzések, habár aláírással ellátva nincsenek is, mint nyug­tatványok, illeték alá esnek. Nem élvezhetnek azok az illetékdijjegyzék 89. tétel XII. sz. pontja alapján se feltételes bélyegmentességet, mert e pont értelmében a feltételes mentesség csak azokat az iratokat illeti meg, melyek a bekebelezés során a tulajdonképeni bizonyító­iratok mellett állíttatnak ki. Ezek a könyvecskék azonban maguk a tulajdonképeni bizonyító iratok, mert a feleknek az ezekbe tett bejegyzéseken kivül nincs egyéb bizonyítékuk arra nézve, hogy a fizetési kötelezettséget teljesítették. Megjegyez­tetik még, hogy eltekintve attól, miszerint a bélyeg- és ille­tékszabályok 95. §. I. pontja értelmében, ha az illetékfizetési kötelezettséget egyik fél sem vállalta magára, akkor az ily ok­iratok utáni illeték fizetését a kincstárnak joga van bármelyik féltől követelni; a bélyeg- és illetékszabályok 39. díjtétele ér­telmében, a fizetésre mindenkor elsősorban a nyilvános szám­adásra kötelezett egyletek vannak kötelezve. Az elmarasztalt pénzintézet által beadott panaszirat foly­tán az ügy a közigazgatási bíróságnál ítélet alá kerülvén, a pénzintézet az illeték megfizetése alól felmentetett, és pedig azon indokból, mivel a lelet alapján illetékszabás tárgyát ké­pezett jegyzéken lévő cégaláírás mellett az a feljegyzés van, hogy az aláírás az adóhivatal felhívására történt, a lelet felvé­telekor tehát a jegyzék aláírva egyáltalában nem volt, amint

Next

/
Oldalképek
Tartalom