A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 28. szám - A birói függetlenség és a birák memoranduma. 3. [r.]

A JOG 223 A birói függetlenség és a birák memoranduma. (Folytatás) y, ni. Másik javaslatunk, amelynek a végleges bírósági szerve­zet megalkotásakor szíves figyelembevételét kérjük, a birói kinevezések mai rendszerének gyökeres megváltoztotása, amit Nagyméltóságod az ez évi május hó 22-én a képviselőházban mondott beszédében szintén kilátásba helyezett és aminek teljesítését ebből az okból annál is inkább remélhetjük, mert Nagyméltóságod a kinevezési politika megváltoztatásának mái­három évtizeddel ezelőtt is előharcosa volt az 1878-ban meg tartott magyar jogászgyülésen. Ámbár ily körülmények közt kérésünk megokolását is rövidebbre szabhatjuk, még sem zárkózunk el pillanatra sem ama nehézségek és akadályok elől, amelyekkel kérésünk telje­sítése egybe van kötve. Úgy véljük azonban, hogy a cél érdeké­ben, amely sajátképpen az alkotmányosság egyik részének a maga igaz voltában kiépítését jelenti a mai félremagyarázással szemben, nem lesz lehetetlen a probléma olyan megoldására jutni, amely az összes érdekeknek méltányos és jogilag is keresztülvihető figyelembevételét teszi lehetővé. Az 1896: IV t.-c. 1. £-a kimondja az igazságszolgáltatás­nak a végrehajtó hatalomtól elkülönítését. Ez az elv, amely az állami hatalmak megosztásáról uralkodó államjogi tannak természetes következése, azt jelenti, hogy az igazságszolgálta­tás minden vonatkozásában olyannyira különálló feladata az államnak, hogy az a másik két állami hatalommal, a törvény­hozó és a végrehajtó hatalommal csak annyiban függ össze, amennyiben ezt az egységes állam összes tényezőinek szerves kölcsönössége szükségképp magával hozza és annyiban, ameny­nyiben a birói hatalmat is a király, tehát a végrehajtó hata­lom gyakorlója gyakorolja az általa az ő nevében Ítélkezésre kinevezett birák utján. Mivel pedig az 1869: IV. t.-c. 1. §-ának második bekezdése szerint is, «sem a közigazgatási, sem a birói hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak ^ : a birói és a végrehajtói hatalmat természetszerűen sokkal élesebben kell egymástól elválasztani, mint az eddigelé történt. Mert a bíráknak az igazságügyminiszter ellenjegyzése mellett, a király által kinevezése (1869 : IV. t.-c. 3. §), nemkülönben O Felségének legfőbb felügyeleti joga. melynél fogva felelős igazságügyi minisztere által a bíróságok pontos és szabályszerű ügykezelése fölött őrködik, e részben a tapasztalt hiányok orvoslásáról gon­doskodik, az igazságügy általános érdekében vagy egyes pana­szok esetében a szükséges adatok felterjesztését elrendeli, a visszaélések megvizsgálása és megtorlása iránt intézkedik (1871. VIII. t.-c. 5. §), nem a király végrehajtó hatalmának, hanem birói hatalmának kifolyása, amelyet annyiban, amennyiben az nem a szoros értelemben vett és az itélő bírák által a király nevében való igazságszolgáltatásban nyer kifejezést, ugyancsak a felelős igazságügyminiszter utján gyakorol. Ez az elv azonban szükségképp maga után vonja azt is hogy a végrehajtó és a birói hatalomnak határait a maináj sokkal élesebben határoljuk körül és hogy nevezetesen a a végrehajtó hatalom köréből küszöböljük ki lehetőleg mind­azt, aminek ottmaradása a bíróságoknak, tehát közvetve az igazságszolgáltatásnak függetlenségét veszélyezteti, mert magá­tól értetődik, hogy ennek a függetlenségnek nemcsak a magán­telekkel, hanem az államhatalomnak mindegyikével szemben teljesen egyenlő mértékben kell érvényesülnie, sőt mondhat­nánk, hogy tekintettel az államhatalmaknak óriás jelentőségére és természetes befolyására és hatalmasságára, ezekkel szembtn a függetlenség biztosítása intézményes alkotásokkal talán még szükségesebb, mint mindenkivel mással szemben. Ebből az elvből folyik az a meggyőződésünk, hogy nem teljes a birák és biróságok függetlensége addig, ameddig a bíráknak kinevezésre előterjesztése kizáróan és korlátlanul az igazságügyminiszter hatáskörébe tartozik, ugyanannak az igaz­ságügyminiszternek a hatáskörébe, aki még a legfőbb bíró­ságnak is — bár a királytól áthárított hatáskörben — fel­ügyelő hatósága (1891: XVII. t.-c. 1. §.) annak ellenére, hogy a legfőbb bíróság elnöke a miniszterrel egyenlő rangban van. Már peclig nyilvánvaló, hogy belső érzésben nem lehet teljesen független az a bíró, aki minden előnyt, amely neki hivatali működésének idejében juthat, csakis az igazságügyminisztertől várhat, aki azonban nemcsak jutalmazhat az előléptetésre elő­terjesztéssel, hanem sújthat és büntethet is az előterjesztésnek tetszése szerint meg nem tételével és a legérdemesebb bírónak is állandó mellőzésével. Igaz, a birák túlnyomó többségének egyénisége és férfias önérzete teljes biztosítékot nyújtott a múltban és nyújt majd a jövőben is abban az irányban, hogy az igazságügyminiszter­től való ez a függőség semmiképen sem befolyásolja birói működésüknek függetlenségét és jogos büszkeséggel hivatkoz­hatik a magyar birói kar arra, hogy alig akadt körében olyan, aki magasztos kötelességét ilyen okból a legparányibb mér­tékben is megszegte volna. Ámde mindig veszedelmes nagy horderejű intézményeket egyes-egyedül az emberek jellembeli tulajdonságaira alapítani, mert a leggondosabb kiválasztás is néha csalódást hozhat az igazságszolgáltatás fenségének csak nehezen helyrehozható kárára. De nemcsak ez a magában véve is döntő jelentőségű szempont az, amely a birói kinevezés mai rendszerének gyö­keres átalakítását teszi szükségessé. Nem fér össze a mai rend­szerrel a bírónak törvénybiztositott az a joga, hogy a rende­letek törvényessége felett ítéljen (1869: IV t.-c. 19. §.), mert csaknem fonák helyzetet teremt az az állapot, hogy az igazságügy­miniszter rendeletét — helyesen— a legifjabb albiró is érvény­telennek mondhatja ugyan ki, de ugyanennek az albirónak elő­menetele egyes egyedül ugyanattól az igazságügyminisztertől is függ, akiről ország-világ előtt bebizonyította, hogy törvény­telen /endeletet bocsátott ki! Ez a példa egymagában hatalmasabb érv az automa­tikus előlépés megteremtése és a kinevezés mai rendszerének tarthatatlansága mellett, semhogy álláspontunkat az alkotmány­jog köréből merített érvekkel még bővebben meg kellene okolnunk. De szólnak mellette egyéb hatalmas érvek is. (Folytatása következik.) Belföld. A végrehajtási novella a főrendiházban. A főrendiház köz­jogi és törvénykezési bizottságának f. hó 8-iki ülésén U'lussics Gyula elnöklete alatt Rudnydnszky József báró, Bernáth Géza, a Kúria másodelnöke, Csathó Ferenc, a budapesti itéiétábla elnöke, Forster Gyula báró, Degenfeld Pál gróf, Széchenyi László gróf, Rákosi Jenő, Keglevich Gábor gróf és Vay Ádám gróf bizottsági tagok, továbbá Günther Antal igazságügyminiszter, Imling Konrád igazságügyi államtitkár, Mezössy Béla földmivelésügyi államtitkár voltak jelen. A végrehajtási eljárásról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál Rudnydnszky József báró előadói beszéde után Wlassics Gyula azt a kérdést intézte a miniszterhez, hogy a szakköröknek és ezek között a legfelső biróságnak volt-e módjuk a törvényjavaslatra nézve megjegyzéseiket megtenni. Günther Antal igazságügyminiszter megjegyezte, hogy a javaslat az összes érdekelt szakkörökkel közölve volt és azok foglalkoztak is vele. Bernáth Géza a végrehajtási eljárást a perrendtartással kap­csolatban szerette volna szabályozni, méltányolja a javaslat szociál politikai jelentőségét, általánosságban azonban megjegyzi, hogy a végrehajtási eljárás olcsóbbá tételére kell törekedni, mert ez ma tarthatatlanul drága. Csathó Ferencnek aggályai vannak a javaslat egyes intézke­déseire nézve, de mégis elfogadja a törvényjavaslatot. Günther Antal igazságügyminiszter fejtegette, hogy a javas­lat benyújtásánál fontos szociálpolitikai és jogi okok vezették Valótlan az, hogy a javaslat csak az adósnak kedvez és hogy az

Next

/
Oldalképek
Tartalom