A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 21. szám - A turpis causa és a naturalis obligatio a magánjogi birói gyakorlatban. 4. [r.]

170 íogva kizár minden szelekciót és minél szélesebb talajra kell ez intézményt inaugurálni, hogy jellegének megfeleljen. Úgyde ez a követelmény még nem minden. Elengedhetetlen és lényeges principium szerintünk az, hogy az esküdtképesség alapja, a bizonyos megállapodott jogérzék ne hiányozzék éppen az esküdtbiráknál. Elismerjük, hogy elasztikus maga a körülírás, nem tarthat definiciószámra a meghatározás és elengedhetlenül jelenkezik annak szükségessége, hogy a jogérzék fogalmái, ennek viszonylatát közelebbről körülírjuk. Ezzel szemben annak a regisztrálása, hogy érvényben lévő törvényünk szerint az esküdtképességre nézve megállapított a 26-ik betöltött életkor, magyarul írni, olvasni tudás, legalább 20 korona egyenes állami adóval történt kirovás, mint principális kellékek még nem magyarázzák meg a hiányzó és szerintünk megkívánt jogérzék szükségességét. De azzal sem érnénk célt, ha tanulmányszámba foglaltan sorolnánk fel ennek alkotó elemeit és kulturrajzot formálva szak- és számszerű adatokkal igazolnók, hogy mennyi minden hiányzik a jelenlegi esküdtképességi minősítésnél és hogy miért szükséges a jogérzék az esküdtbirákra nézve. Előrebocsátottuk, amivel be is fejezzük, hogy a megfigyelések által leszűrt vázlatos gondolatmenetek ezek csupán, egy kijelentés, egy adat, mely fölött gondolkozni és amelyet tovább fűzni alkalomszerű, ha talán nem is érdemes. A turpis causa és a naturális obligatio a magánjogi birói gyakorlatban. Irta JACOBI BÉLA dr. budapesti ügyvéd. (Vége.*; Ez volt az állandó gyakorlat a legújabb időkig. A mai gyakorlat szerint azonban több esetben ilyen követelést a bíróságok megítéltek. így ítélt a Kúria az 1,410/886. számú ítéletében, kimondván: hogy a házasságközvetitésért járó alkuszdíj iránti követelés nem ütközik a jó erkölcsökbe. A Kúriának 1.339(1893. sz. ítélete szerint pedig a házassági közvetítés során felmerült készkiadások megtérítése fejében adott váltó perelhető volt. Oly szolgálatok, melyek valamely házasság létrejöttét nyerészkedés nélkül célozzák, nem tilosak; az ezekért kikötött vagy ki sem kötött költség és idővesztesség megtérítése a megbízótól követelhető. (Pécsi kir. Ítélőtábla 1904. G. 26. Térfi VIII. 569., győri kir. ítélőtábla 1905. G I. 1. Terfi IX. 449.) Visszatérve már most a turpis cusa azon esetére, amelyről az árverés meghiúsítására vonatkozó összbeszélés esetében tárgyaltunk, nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy az ily esetben is a bíróság néha nem bírta megállapítani a helyes határvonalat a különböző esetek között, hogy hol turpis a causa, hol pedig nem. Az eset érdekessége okából legyen szabad ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni. A budapesti kir. Ítélőtábla 1907. I. G. 508. sz. ítéletében turpis causának minősítette azt az esetet, amidőn egy csődtömeg árlejtése alkalmával .valaki a tömeghez tartozó egy bizonyos árura nézve megállapodott a versenyző féllel arra nézve, hogy amennyiben a tömeget megvennie sikerült, azaz az egy tárgyat előre megállapított készpénzvételár ellenében, neki tovább eladni tartozik. Ezen megállapodással egyidejűleg vevő azt is kijelentette, hogy ő különben a tömeg megvételére nézve versenyajánlatot nem fog tenni, mert hiszen ő neki csupán azon egy tárgyra, mely a tömeg elenyésző csekély hányadát képezi, van szüksége. Ebben az esetben a kir. tábla, mint felülvizsgálati biróság, szintén megállapította a turpis causa esetét, azzal indokolván, hogy minden megállapodás, mely a versenyben való részvételre avagy tartózkodásra irányul, mint erkölcstelen, birój jogsegélyben nem részesíthető és a szerződő fél annak tárgyán magának jogot nem vindikálhat. Szerény nézetünk szerint a konkrét eset nem olyan, amelyre az általánosságból vont következtetést alkalmazni lehetne. *) Előző közlemény a 20. számban Ki merné állítani azt, hogy ha például egy csődtömeget nem tárgyanként, hanem leltári egészében bocsátanak áruba és valakinek csupán egy tárgyra van vételi kedve, hogy ezen egy tárgy továbbeladása, illetve megvétele iránt az egész tömegre vonatkozó versenyajánlat benyújtójával előzetes megállapodásra ne léphessen. Mondjuk hogy egy festmény az a tárgy, mely a műkedvelőt érdekli, de a többi nem. Ezen festményre nézve azonban versenyajánlatot nem nyújthat be: mert az árlejtési szabályok csupán olyan ajánlatokat vesznek figyelembe, melyek az egész tömegre vonatkoznak. A bíróság, mint mondám, megállapította a turpis causát a vevő és a versenyajánlat-tevő közötti megállapodásban és a megkötött vétel dacára a tárgy kiadását a vevőnek nem ítélte meg, íme ez is csak egy esete amaz ingadozó jogi felfogásnak, ahol a bíróságok nem jelölték meg kellő pontossággal a határvonalat az erkölcstelen és tiltott egyrészt és az érvényesíthető kötelmek közt másrészt. A turpis causát az egyes esetekben nem a törvény, hanem a társadalom helyes erkölcsi érzéke állapítja meg, koncedáljuk, hogy mindig változó, átalakuló és tisztult erkölcsi felfogással és éppen ezért nem hisszük, hogy valaki fennakadna vagy felháborodna azon, ha valamely festménynek tovább megvétele iránt ily előzetes megállapodás létesülne. A bíróság tehát túllőtt acélon és erkölcstelennek minősített olyan megállapodást, mely a társadalom és az erkölcsi rend követelményeibe nem ütközik. Az alkalmazandó jogszabály nem állhat ellentétben az erkölcsi felfogással, mert minden nép törvénye csak oly magaslaton állhat, hogy az az illető nép avagy társadalom erkölcsi érzékével összhangban álljon. Egyik esetben tehát a bíróság szigorúbb mértéket alkalmazott az erkölcsi felfogás megnyilvánulásában, mig a másikban a nyerészkedési avagy a materiális érdeknek adott előnyt az erkölcsi felfogás lelett, amint ezt a házassági közvetítési dijak megítélésénél láttuk. A kartellszerződésekre (árkartell, területfelosztó kartell) azért nem terjeszkedünk ki jelen értekezésünkben, mert mig ezek egyrészt irodalmilag már kellő méltatásban részesültek, addig másrészt ezek nem tartoznak szorosan a köztörvény magánjogi birói gyakorlat körébe. A bíróság előtt nem érvényesíthető kötelmek nagyobb zömét a naturális oblígatiók képezik, aminek oka abban rejlik, hogy a társadalmi felfogás és az erkölcs követelményei számos olyan kötelezettséget rónak az emberiségre, amelyeket a törvény kényszerítő hatalmánál fogva ugyan nem, de a jó érzés sugallta ösztön kifolyásaként teljesíteni tartozik. Általában elvül állíthatjuk oda, hogy minden kötelezettségnek erkölcsi szempontból eleget kell tenni. Azon kötelezettségek pedig, amelyekre kötelező jogszabály nem létezik, de amelyeket erkölcsi szempontból teljesíteni kell, naturális obligatiót képeznek. Ha ezeket a kötelmeket szorosabban vizsgáljuk, ugy fogjuk találni, hogy a naturális oblígatiók részben teljesítésre, részben a megtörtént teljesítés visszakövetelésére irányulnak, a peres gyakorlatban pedig mint az említett keresetek exceptiója fognak jelentkezni. Hogy a turpis causával való viszonyát közelebbről megjelöljük : a dolog körülbelül ugy áll, hogy a naturális oblígatiók teljesítése megvan engedve, a turpis causán alapuló ügyletek perfektuálása azonban nem. Ezen esetek közül egyik sem részesül jogvédelemben. Ha a teljesítés már megtörtént, amennyiben a teljesítés alapja csupán naturális obligatio volt, a megtörtént teljesítés visszakövetelése bár megengedett, de birói jogsegélyre nem számíthat. Ha pedig az eset az, hogy a megtörtént teljesítés erkölcstelen okon alapuló ügyletnek kifolyása volt, a visszakövetelési jog nemcsak meg van engedve, de a legtöbb esetben bíróság előtt is érvényesíthető kereset alapjául szolgál.