A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 18. szám - Birói és ügyészi reformok - A turpis causa és a naturalis obligatio a magánjogi birói gyakorlatban. 1. [r.]

148 A JOG megnyilvánuló ujabb alakulatok keletkezésével figyelemmel a modern népek jogi felfogására, — olyan gyökeres változásokon mentek át, hogy az ezen címeken megnyilatkozó kötelmeket elhatárolni, illetve azon fogalmakat, melyek alá az ily kötelmek sorolhatók, szabatosan megállapítani célszerűnek és időszerűnek látszott. A művelt államok jogainak sarkalatos kiinduló pontja: a római jog meghatározta ugyan mindkét kérdéses fogalom tartalmát és mibenlétét, de az akkor szokásos kötelmeknek részint megszűntével, részint változásával és az ujabb természetű kötelmek keletkezésével ezen fogalmak tekintetében az a helyzet állott elő, hogy az erkölcsi érzés tisztulása és a jogi felfogás modern átalakulása folytán a régebben ily cimek alá sorolt kötelmek vagy nem felelnek meg azon jogi feltételeknek, melyek annak idején a turpis causa és naturális obligatiók tanában helyt foglaltak, vagy az ezen kötelmeket felölelő terminus technikusok alatt értett jogi|fogalom ment oly változáson keresztül, hogy a mai jogfelfogás szerint szabatos jogérzék mellett ez alá már nem subsumálhatók. Röviden: vagy a fogalom nem fedi az alakulatokat (kötelmeket) vagy az alakulatok nem sorolhatók a fogalmak régente értett jogi területe alá. A modern jogfejlődés és ennek alapján a törvényhozások két célt tartanak szem előtt. Az egyik az, hogy a hozandó törvények és az ezek alapján kifejlődőjoggyakorlat ne jusson ellentétbe az illető nép erkölcsi érzésével és jogfelfogásával, a másik, hogy az alakuló jogviszonyok a birói gyakorlatban a legapróbb elágazásaikban is elhatároló karaktert nyerjenek. Ennek eredménye azon feltétlenül helyes jogi irány, hogy a birói gyakorlatban sanctiót csak az olyan jogviszonyok és kötelmek nyerjenek, amelyeknek egyrészt erkölcsös, másrészt megengedett és elismert jogcímük van. Mert éppen abban rejlik a jogélet szabatos kialakulásának és az egymás közti tengernyi jogviták igazságos elintézésének a titka, hogy a töméntelen alakulatok útvesztőiben a jogcímek és jogi fogalmak oly meghatározást és elhatárolást nyernek, amelyek helyes alkalmazása mellett egyrészt nem maradnak jogcím nélkül nem érvényesithetőkké az erkölcsi érzés és jogi felfogás által parancsolólag elintézni rendelt viszonylatok és másrészt a jogi fogalmak szabatos körülírásával helyesen legyenek csoportosíthatók és eloszthatók az előforduló jogesetek az azokat egymástól elhatároló jogi fogalmak körébe. A római jognak rendkívüli értéke és elvitázhatlan érdeme éppen az, hogy gazdag tárháza a szabatosan kifejtett és megformulázott jogi fogalmaknak, melyek az egyes jogesetek determinálásánál már régen kiállották a tüzpróbát. Mindazonáltal a jogi élet fluctuatiója és az erkölcsi felfogás módosulása következtében az eseteknek az egyes jogi fogalmak alá vont csoportosítása olyan változáson ment keresztül, különösen a turpis causa és a naturális obligatio alá vont jogviszonyok tekintetében, hogy a modern jogfejlődés nem mindenben fogadhatja el a római jog ezirányu elhatárolásait. A turpis causa (inhonesta causa, erkölcstelen jogalap, erkölcstelen indok, tilalmas ok) a római jog szerint általában az ügyleteknek olyan meg nem engedett célzata, amely tételes jogszabály tilalmába m?m ütközik. A turpis causa tehát erkölcsi szabályt sért: ennélfogva a jó erkölcsökbe (contra bonos móres) ütközik. Itt tehát el van határolva a jó erkölcsökbe ütköző jogügylet azon jogügylettől, amely tiltó jogszabályba ütközik (contra iuris civilis praecepta, contra leges, contra ius). Vagyis a régi római jogtudósok felállították ugyan a jogi és erkölcsi szabályok között fennálló különbséget, azonban a jog és erkölcs fogalmának egymástól való elhatárolásánál őket nem tudományos alapra vezetett szétválasztás, hanem gyakorlati érzék vezette. Paulus szerint (Dig. 50. 17. 144.) ami szabad, nem mindig erkölcsös (Non omne, quod licet, honestum est.) Modestinus (Dig. 50. 17. 197.) még kiegészíti ezt azzal, hogy : ne csak azt nézzük, hogy szabad-e, hanem hogy erkölcsös-e? (Non solum quid liceat, considerandum est sed et quid honestum sit). Papinianus (Dig. 22. 1-3. §. 4.) szerint: ami pirulás nélkül nem követelhető, az be sem perelhető és hogy ne tegye fel rólunk senki, hogy képesek volnánk olyasmit elkövetni, ami a jó erkölcsökbe ütközik (quae facta laedunt ptetatem, existimationem, verecundiam nostram ut gene: raliter dixerim, contra bonos móres hunt, nec facere, nos posse credendum est). A turpis causa miatt bíróilag nem érvényesithető szerződések meghatározására nézve nincs egyetértés a tudomány és a joggyakorlat terén. A római jogban a szerencseszerződések közül csupán a játék és fogadási szerződésre nézve voltak különös szabályok megállapítva. A játékszerződés rendszerint érvénytelennek tekintetett: minélfogva a nyertes fél a nyereséget nem követelhette. Ezen általános szabály alól azonban két kivétel statuáltatott. Egyik kivétel a szellemi és testi erők ügyességét feltételező játékokra vonatkozott, a másik, midőn lakmározás alkalmával olyasmi képezte a játék tárgyát, ami elfogyasztásra volt szánva. Az előadottak szerint tehát a római jog a játékszerződést érvénytelennek tekintette, ellenben a fogadási szerződést joghatályosnak fogadta el. Ha azonban a fogadás erkölcstelen cselekvényre (inhonesta causa) irányult, vagy ha a nyertes fél a fogadás kimenetele iránt biztos volt és ezt a másik fél előtt elhallgatta, a fogadás tárgya visszakövetelhető volt, feltéve, hogy a vesztes fél nem akart ajándékozni. A római jog a turpis causa miatt nem érvényesíthető kötelmeken kivül ismerte még az u. n. természeti kötelmeket (naturales obligationes), melyek alatt azokat a kötelmeket értette, melyeket — habár a jó erkölcsökbe nem ütköztek — a hitelező birói uton nem érvényesíthetett : ennek ellenére azonban érvényesek voltak és a természet joga alapján valamely szolgáltatásra köteleztek. Ha ily kötelem adósa az elvállalt kötelezettséget önkényt teljesítette : a hitelező a szolgáltatást megtarthatta. Úgyszintén nem követelhette vissza az adós a zálogot, melyet valamely természeti kötelem biztosítására önkényt adott. Ily kötelem jölt létre: 1. ha a kötelem az ugyanazon atyai hatalom alatt állók közt, továbbá ezek és az atyai hatalmat gyakorló között keletkezett; 2. ha a kötelem alanya rabszolga volt; 3. ha a családgyermek (filius familias) a S. C. Macedonianum ellenére kölcsönszerződést kötött; 4. ha a kötelem érvényesítésére szolgáló kereset elévült. (L. Vécsey, Római jog, II. kiadás 360. lap.) A turpis causa jogi felfogásának és megítélésének történelmi előzményeire vonatkozó ezen rövid vonások előrebocsátása után ismertetni fogjuk az ujabb magánjogi joggyakorlatnak e kérdésben foglalt álláspontját. Láttuk tehát, hogy valamint a turpis causa, ugy a naturális obligatio is megegyeznek abban, hogy mindkettőn felépült kötelem : olyan, mely birói jogsegélyre nem számithat. A kettő között azonban, —- eltekintve a dolog erkölcsi oldalától nagy a jogi különbség. A turpis causán alapuló kötelmeknél a teljesítés visszai követelése nincs kizárva, sőt mondhatnók, vannak esetek. amidőn a bíróság a megtörtént teljesítés visszaitélése elölném is zárkózhatik el. A naturális obligatio ellenben oly kötelem, mely sem nem tiltott, sem nem érvénytelen, s éppen ezért az adós a teljesítést sem érvénytelenné nem teheti, sem annak visszatérítése iránt keresetet nem indíthat. Egy másik nagy különbség, mely a két kötelmet egymástól megkülönbözteti, az, hogy mig a turpis causánál maga a teljesítés követelése tilos, addig a naturális obligatiónál ugy a követelés, mint annak teljesítése erkölcsileg megengedett dolog s ha a bíróság nem is nyújt segédkezet annak elérésében, az erkölcsi kényszer indítja az adóst kötelezettségének a társadalmi felfogás által megállapított időn belül való teljesítésére.