A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 10. szám - Miért tétetnek át az iratok a koronaügyészhez?

83 hétnek eléjük — igen sokszor nincsenek tájékozva aziránt, hogy elsőfokon mily intézkedések volnának szükségesek. Az 52. §. a birák és hivatalnokok elméleti képzettségének előmozdítását célozza. Birósági könyvtáraink, különösen a járásbíróságoké, igen fogyatékosak ; módot kell nyújtani arra, hogy a tanulni vágyó bármely bíróságtól nyerjen könyveket vagy e felügyeleti hatóság közvetítésével a közkönyvtáraktól is. VII. Szabadságidő. Az 53—62. §-okhoz. A szabadságidőt ma az 1887 : XXX. t.-c, a 21,323/887., 2,265/888., 5,206/891., 4,642/900., 18,510/900., 15,154/903. sz. ig. min. rendeletek szabályozzák, és pedig nézetünk szerint nagyon egyoldalúan, a hivatali érdekek túlságos istápolásával. Pedig az irányadóul szolgáló hivatali szempontokat a hivatalnok egyéni szükségleténél ugy ki lehet egyeztetni, hogy egyik se szenvedjen sérelmet. Ne bilincset érezzen a biró és birósági tisztviselő a szolgálati törvényben, mely őt rab módjára kérlelhetetlenül állomáshelyéhez köti, hanem normát, mely a kötelességteljesítés szigorú megkövetése mellett módot nyújt arra, hogy ügyesbajos dolgait elvégezze. A gyakorlatban ugyan a liberális hivatalfők engednek a szigorú szabályokból, de mégis célszerű lenne a hivatalnok ez iránti jogait szigorúan körvonalazni. A szabadságidő négyféle kategóriáját különböztetjük meg : 1. egyszerű bejelentés melletti távozást (bírónál); 2. távozási engedélylyel való távozást (bírónál és tisztviselőnél^; 3. rendkívüli szabadságidőt ; 4. rendes szabadságidőt. Az első három kategória a biró és birósági hivatalnok magándolgai elvégzésére szükséges időt, a negyedik a pihenési időt foglalja magában. Hogy visszaélés e recreatiókkal ne történjék, meg kellett határozni az igy igénybevehető napok számát. Egy napot túlhaladó távozásra — ünnep kivételével — a bírónak is engedélyt kell kérnie, a birósági hivatalnoknak pedig mindig. A különbség oka abban rejlik, hogy a biró mindig tudja, elvégezte-e dolgát, ráér-e elmenni, a birósági hivatalnok teendője pedig permanens ; ennek főnökétől kell engedelmet kérnie. A bejelentési kötelezettség fenntartását a hivatali érdekek szigorúan követelik a rendelet ellen esetleg vétőket. Bartholdi, az akkori igazságügyminiszter, ki a rendeletet köztudomásra hozta, szükségesnek találta, hogy azt egyéb államok hasonló intézkedésével indokolja meg. Sőt a Magdeburgban 1714-ben kiadott rendelkezés ezen talárviselési kötelezettséget azon hízelgő indokolással kiséri, hogy ez a «nagytakarítás* után még megmaradt ügyvédek megkülönböztetésére szolgál azokkal szemben, kik az ügyvédségre méltatlanoknak találtattak. < Maga a viselet különben ősrégi eredetű. Annak első nyomait már a régi testamentum idejében a zsidóknál találjuk fel. Bár a rendelet külön nem mondta ki, - - tekintettel azonban az ügyvédi méltóság nemes voltára - csak természetes, hogy ezen köpenynek selyemből kellett készülnie. A fekete szin a gondolkozásmód következetességét és erősségét juttatta kifejezésre. Meg volt engedve, hogy ezen köpeny díszének emelésére még azonfelül kardot is viselhessenek az ügyvédek. Hogy az ügyvédek ennek dacára mégis kézzellábbal tiltakoztak a viselet ellen, az főleg az akkori közhangulatban leli magyarázatát. Ide vonatkozólag Heintzc, az «Acta Borussia» VI. kötetének 211. lapján a viselet magyarázatául azt adja elő, hogy Frigyes Vilmos király állítólag azzal indokolta volna meg e viseletet, hogy «a csirkefogók őket már messziről megismerjék s igy az ügyvédektől már messziről távoltarthassák magukat.» A forrást, ahonnan az uralkodónak ezen nyilatkozata tudomására jutott, Heintze nem nevezi meg. Elvül kellett azt is kitűzni ; hogy aki vizsgára készül vaKY fontos okok késztik a távozásra, annak a távozási engedélyt (rendkívüli szabadságidőt) meg kell adni. A birák és bírósági tisztviselők elméleti képzettségének emelése olyan nyomós igazságügyi érdek, hogy a rendkívüli szabadságidők iránti kérvények elintézésénél a mai szűkkeblűség mivel sincs indokolva, annát kevébbé, mert amint múltban nem okozott bajt ily rendkívüli szabadságidők engedélyezése, a jövőben sem fog az bajt okozni. Természetes, hogy a távozási engedélylyel igénybevett napokat s az u. n. rendkívüli szabadságidőt a kizárólag pihenőül szolgáló rendes szabadságidőbe nem szabad beszámítani, mert ez indok nélkül rövidítené a pihenési időt. Nem kell attól tartani, hogy a rekreációk megengedése a hivatalos ügymenetet zavarja; a rendes hivatalnok csak annál nagyobb buzgalommal végzi kötelességét, a rendetlennek pedig a nagyobb szigor sem használ. Miért tétetnek át az iratok a koronaügyészhez ? Irta WEISS IGNÁC dr.', brassói ügyvéd. Lasscl János ellen a brassói kir. törvényszék esküdtszéke előtt lefolytatott bűnügyben az esküdtszék marasztaló Ítélete ellen vádlott és védője és a kir. ügyészség is — utóbbi vádlott terhére — semmisségi panaszszal éltek. A Kúria 9,655/907. szám alatt vádlott és védője semmisségi panaszát elutasította és az iratokat a bpts. 396. §-a alapján a koronaügyészhez tette át. Én tudom, hogy a bpts. 396. §-a csak az esetben rendeli az iratokat a fő- vagy koronaügyészséghez áttenni, ha csak az ügyész élt jogorvoslattal és pedig a vádlott terhére. A fenti esetben azonban nemcsak az ügyész élt jogorvoslattal. Miért tétettek tehát át az iratok a koronaügyészhez és miért kell már most egy és ugyanazon ügyben kétszer tanácskozni és kétszer végezni ? A Kúria hivatolt végzése azért is érdekes, mert a Kúria a vádlott és védője semmisségi panaszát azért utasította el, mert vádlott és védője az esküdtbiróságnak ítélete ellen a bp. 385. §. 1. c) pontja alapján azért jelentett be semmisségi panaszt, Természetes, hogy az ügyvédeknek, miután tudomására jutott a rendelet intenciója, legelső dolguk volt egy gyűlést egybehívni, melyen az ellenszegülés módozatait beszélték meg. Számolniok kellett azonban a súlyos büntetéssel, mit a rendelet az ellenszegülőkkel szemben alkalmazni ígért. Hogy ezen mozgalom csakugyan megindult volna, az ellen szól azon körülmény, hogy az 1713-ban megjelent kézzel irott «Berliner Zeitung», mely április 29-iki 38. számának 4-ik oldalán a rendeletet közli, arról semmiféle említést nem tesz, sem pedig arról, mintha a kötelezésnek valami sértő háttere lett volna. Ugyanezen újságnak 1714. szeptember 11. száma azt állítja, hogy a rendelkezés értelmi szerzője nem is az uralkodó, hanem akkori igazságügyminisztere Bartholdi volt. Már pedig, hogy Bárt holdi nem viseltetett rossz akarattal az ügyvédekkel szemben, azt bizonyítja az indokolás is, melylyel ez a rendeletet ismerteti. Akárhogyan is igyekeztek azonban magyarázni az egyenruházkodás kötelező kimondásának célját, bizonyos, hogy a XVIII. században az ügyvédi talárt, mint nevetségre alkalmas ismertető jelet fogták fel. A nagy ügyvédirtás után különben az uralkodó nyomban az ország összes fiskálisaira nézve kiadta az öltözködési parancsot, miáltal a birodalomban az egység létrejött. Ettől kezdve valóságos verseny indult meg az ügyvédek körében a a rendelkezés kijátszása körül. A rendelet első szövegezésében nem volt világosan megmondva, hogy a köpenyviseleti kötelezettség az utcákon és utazásközben is kötelező-e? Midőn 1714. november 19-én és 1715. január 14-én kiadott rendelettel siettek a kételyt ezen