A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 9. szám - A birói pragmatika alapelveiről. 3. [r.]

A J A törvényszék erre vonatkozólag azt jelentette: hogy W. Miksa dr ügyvéd a fentebbi célból neki engedélyezett határidőben a bekivánt meghatalmazást be nem mutatta, a budapesti ügyvédi kamara pedig azt válaszolta, hogy az ott vezetett ügyvédjelöltek lajstromába I. Pál dr. nincs bevezetve és abba felvéve sohasem volt. I. Pál dr. tehát az esetben is, ha W. Miksa dr. ö't a helyettesítéssel megbízta volna, az ügyvédi rendtartásról szóló 1874. XXXIV. t.-c. 15. i?-ának rendelkezésére való figyelemmel, mint annak helyettese a bíróság előtti tárgyaláson fel nem léphetett ; a részéről ott előterjesztett védelem semmis. Ilyen tényállás mellett tekintettel arra, hogy maga vádlott is jelentett be semmisségi panaszt, az ügy a Kúria elé került. Az iránt nem lehet kétség, hogy az I. Pál dr. által vádlott érdekében bejelentett semmisségi panasz visszautasítandó, mert I. dr. ennek bejelentésére nem volt jogosítva. Kérdés merülhet fel azonban arra nézve, vájjon nem kellene-e a tábla előtti fotárgyalást a B. P. 384. §-ának 6. pontja alapján megsemmisiteni, mert ott B. P. 412. §-ának 2. bekezdése értelmében a védelem kötelező és a jelen esetben a vádlott védője gyanánt szerepelt egyén védői jogkörrel nem bírt, de a közvédő bár a tárgyaláson jelen volt, abban a feltevésben, hogy I. dr. a védelemre fel van jogosítva, sem fel nem szólalt, sem a jogorvoslat iránt nem nyilatkozott. A Kúria ezúttal a B. P. szors rendelkezésein tágított és nem semmisítette meg a táblai fotárgyalást, nem indokolta ugyan a megsemmisítés mellőzését, de kétségtelenül abból indult ki, hogy a hibás eljárás vádlott érdekeit nem sértette, mert ugy vádlott mint a közvédő a tárgyaláson jelen voltak és vádlott érvényes semmisségi panaszt használt is, minek folytán a Kúria az ügyet érdemileg felülbírálhatta. A m. kir. Kúria: A K. János vádlott védőjének, W. Miksa dr. ügyvédnek helyetteseként fellépett I. Pál dr. részéről a K.János érdekében bejelentett semmisségi panasz visszautasittatik. A K. János vádlottnak semmisségi panasza pedig elutasittatik Indokok: A tábla ítélete ellen semmisségi panaszt jelentettek be : a közvédőnek jelenlétében megtartott felebbviteli főtárgyaláson a K. János védőjének W. Miksa dr. ügyvédnek helyetteseként ügyvédjelölti minőségben fellépett dr. I. Pál, a B. P. 385. §-ának 1. a) pontja cimén a bűnösség kimondása miatt; az ítéletnek a örvényszéknél történt kihirdetésekor; ugyancsak I. Pál dr., mint védő a B. P. 385. §-ának 1. c) és 3. pontja alapján ; K. János vádlott pedig törvényhelyre való hivatkozás nélkül azért: <mcrt tettét jogos védelemből követte el, a rendőröktől szenvedett bántalmazások következtében három hónapig fekvő beteg volt és az Ítéletben ez a körülmény is figyelmen kivül hagyatott.> A vádlottnak ezen semmisségi panasza, a nyilatkozatának értelménél fogva, a B. P. 385. §-ának 1. c) pontjára alapitottnak tekintendő. Minthogy a Kúriának rendelete folytán, a büntető törvényszék által beszerzett adatokkal, illetve az idevonatkozó felterjesztő jelentéssel megállapítva van, hogy W. M. dr. budapesti ügyvéd az ő helyettesítéséről szóló és I. P. dr. részére kilálitott meghatalmazást a záros határidőben nemcsak hogy be nem mutatta, de I. P. dr. a budapesti ügyvédi kamaránál vezetett ügyvédjelöltek lajstromába sincs felvéve s abba felvéve sohasem volt; ennélfogva az I. P. dr. által bejelentett semmisségi panaszt, mint nem jogosított részéről használtat, a B. P. 434. §-ának 3. bezkezdése értelmében vissza kellett utasítani. A K. János vádlottnak semmisségi panasza pedig mint alaptalan a B. P. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében el volt utasítandó : mert a tábla a Kúria határozatának alapjául szolgáló és a valóság szempontjából felül nem vizsgálható ténymegállapításában nem fogadott el valóknak oly tényeket, amelyek alapján az a döntés volna hozható, hogy a vádlott a jogos védelem állapotán cselekedett; hanem ellenkezőleg azt fogadta el valónak, hogy a vádlott támadta meg az őt utcai botrány miatt bekisérő F. Ferenc rendőrt, majd az őrszobában H. János rendőr-ellenőrt és támadólag okozta ez utóbbinak testi serüléseit. (1907. évi november hó 27-én, 9,139. sz.) OG 35 A bántalmazásra használt késnek veszélyessége az esetben, ha a vádlott a súlyos testi sértést erös felindulásában követte el s a kést csak azért használta, mert az esett kezeügyébe, nem szolgálhat sulyosbitó körülményül. A m. kir. Kúria (1907 október hó 3 án 7784 1907 P. sz. a. erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés büntette miatt vádolt S. János elleni bűnügyben) következő Ítéletet hozott: A semmisségi panasznak a Bp. 385. §. t.-c. pontjára alapitott része elutasittatik. Ellenben annak a Bp. 385. § 3. pontjára fektetett része alaposnak találtatván, mindkét alsóbb fokú bíróság ítéletének a büntetés kiszabásáról s ennek folytán a vádlott terhére rótt cselekmény minősítéséről rendelkező része is a Bp. 437. §-ának harmadik bekezdése értelmében a Bp. 385. §-ának 3. pontja alapján megsemmisíttetik, vádlott a Btk. 307. £-ának második bekezdése alapján, a 92. §-ának alkalmazásával a jogerős ítélet foganatbavétele napjától számítandó (5) öt hónapi fogházbüntetésre Ítéltetik s ehhez képest a terhére rótt cselekmény a Btk. 20. §-a második bekezdésének második tétele értelmében a Btk. 306. §-ába ütköző és a 307. § második bekezdése szerint büntetendő erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testi sértés vétségének minősíttetik. Indokok: Vádlott külön védője a kir. Ítélőtábla ítélete ellen a Bp. 385. §-ának 1. c. és 3. pontjai alapján a miatt jelentett be semmisségi panaszt, mert a kir. ítélőtábla a cselekmény beszámithatóságát kizáró jogos védelmet nem állapította meg s vádlott javára a Btk. 92. §-át feltételeinek fennforgása dacára nem alkalmazta. Ennek a semmisségi panasznak a Bp. 385. §. l.c. pontjára fektetett része alaptalan, s mint ilyen a Bp. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében el volt utasítandó. A Bp. 437. ij-ának első bekezdése szerint ugyanis a kir. Kúria köteles a határozatát a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani. A kir. ítélőtábla pedig a törvényszék ítéletének e részben való helybenhagyásával nem adott hitelt vádlott ama védekezésének, hogy ő csak azért szúrta meg a sértettet, hogy ennek a fojtogatásától meneküljön, s egyébként sem állapított meg olyan tényeket, amelyekből okszerűen azt a következtetést lehetne levonni, hogy vádlott a Btk. 79. §-ában meghatározott jogos védelemből cselekedett, midőn a sértett megszurkálta s ez által rajta a halált oko?ó súlyos testi sértést ejtette. Mihez képest a Bp. 385. §. 1. c. pontjában meghatározott anyagi semmisségi ok nem torog fenn. Ellenben a semmisségi panasznak a Bp. 385. §. 3. pontjára fektetett része alapos. A bántalmazásra használt eszköznek, a késnek veszélyessége ugyanis ebben az esetben nem szolgálhat súlyosító körülményül, mert a valónak elfogadott tényállás szerint vádlott erős felindulásban követte el a terhére rótt cselekményt s a sértett bántalmazására nem megfontolva, hanem azért használta a kést, mert az esett kezeügyébe. Minthogy pedig a vádlott terhére egyébként sem merült fel súlyosító körülmény, az ő büntetlen előélete, előrehaladott kora s a sértettnek az a viselkedése, hogy a vádlottat követve, ennek a konyhájában is jytatta az udvaron kezdett civakodást, együttvéve elég nyomatékos enyhítő körülmények arra, hogy a vádlott szavára a Btk. 92. §-a alkalmaztassák, mert ezekre való tekintettel vádlottal szemben a cselekményére meghatározott börtönbüntetés legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne. M:vel pedig az alsóbbfoku bíróságok a vádlott javára a Btk. 92. §-át nem alkalmazták s így a Bp. 385. igának 3. pontjában meghatározott semmisségi ok fennforog, ennélfogva mindkét alsóbbfoku bíróság ítéletének a büntetés kiszabásáról rendelkező részét meg kellett semmisíteni, s vádlottat a Btk. 92. §-ának alkalmazásával börtön helyett a bűnössége fokával arányos fogházbüntetésre kellett Ítélni, amelybe a Btk. 92. §-a értelmében az eddig kiállított előzetes letartóztatása, s illetve vizsgálati fogsága a fentebbi módon beszámítandó volt. Végül az alsóbbfoku bíróságok ítéleteinek a vádlott cselekményének minősítésére vonatkozó rendelkezése azért semmisittetett meg, mert vádlott fogházra ítéltetett, fogházzal pedig a Btk. 20. §. 2-ik bekezdésének mindkét tétele szerint csak vétséget lehet büntetni, következéskép a vádlott cselekménye vétségneek volt minősítendő. Ha a rendőr szolgálatának gyakorlatában a sértettet tettleg bántalmazta s ez által rajta könnyű testi sértést okozott, ez nem könnyű testi sértés, hanem a Brk. 473. ij-ba ütköző hivatali hatalommal való visszaélés vétségének minősítendő.