A Jog, 1908 (27. évfolyam, 1-39. szám)

1908 / 8. szám - A nemzetközi jogi egyesület budapesti konferenciája

A J OG illetékes törvényszéknél sem jelentette be, de mégis ezen időtől kezdve mérlegeiben biztositási alapképen már a felemelt összeget tüntette ki, a szövetkezet, illetve annak igazgatósági tagjai felelősek egyrészt a felemelt összegű biztositási alap teljes összegben történt befizetéséért, valamint fenntartásáért, illetve rendeltetésétől eltérő módon való fel nem használásáért. Am. kir. Kúria (1907. évi december hó 4-én 1,251 1907. v. sz. a. F. D. dr. ügyvéd mint tömeggondnok által képviselt országos magyar kölcsönös biztosító szövetkezet felszámolásban cég csődtömege felperesnek — M. A. dr. ügyvéd által képviselt A. Leó s társai alperesek ellen 2,54825. K. 31 f. töke jár. iránti ügyben következőleg itélt: A m. kir. Kúria a másodbiróság Ítéletét helybenhagyja az eisöbiróság Ítéletére is kiterjedő azzal a részbeni változtatással, hogy a perköltséget a peres felek között megszünteti. Indokok: Az alperesek a felperes tömeggondnok felpere sségi jogának megállapítása miatt a másodbiróság ítélete ellen felebbezéssel nem élvén, e részben a kir. Kúria a másodbiróság ítéletét megvizsgálás tárgyává nem tette. Érdemben a kir. Kúria elfogadja a másodbiróság Ítéletének a részben indokolását, hogy a K. T. 189. §-ának rendelkezése abban az esetben is alkalmazást nyer, ha a K. T. 453. §-ának parancsoló intézkedései meg nem tartattak s hogy továbbá az alperesek kártérítési felelőssége fenállana abban az esetben, ha a biztositási alapot megcsonkították, illetőleg rendeltetésétől elvonták volna. A biztositási alap a biztosító vállalat által vállalt kötelezettségek biztosítására szolgál. A biztositási alap ezen jogi természetéből következik, hogy a biztosító vállalat a kimutatott biztositási alap valóságban létezéseért felelős. Az igazgatóság tagjainak az alsóbiróságok ítéleteinek indokolásában helyesen körülirt felelősségéből pedig következik, hogy ők a biztosító vállalat által kimutatott és az alapszabályokban és mérlegekben kitüntetett biztositási alap egészben, illetve a törvénynek megfelelő felhasználása után fenmaradó részének fentartásáért a maguk személyében is felelősek. Eltekintve tehát attól, hogy a keresk. törvény az alperesek által vezetett biztosító szövetkezetet milyen összegű biztositási alap kimutatására kötelezte, minthogy ez a szövetkezet az 1896. évi június hó 14-én megtartott közgyűlésén a biztositási alapnak 200,000 frt-ról 300.000 frt-ra történt felemelését jóváhagyólag tudomásul vette, habár ezt a felemelést alapszabályaiban azoknak megfelelő megváltoztatásával nem is tüntette ki, és azt az illetékes kir. törvényszéknek alapszabálymódositás gyanánt a cégjegyzési iratok között fekvő 55,922/906., illetve 10,5233 900. sz. a. kérvényeivel nem is jelentette be, és minthogy az 1896. évtől kezdve mérlegeiben biztositási alap gyanánt már ezt a 300,000 frt-nyi összeget mutatta ki, — a szövetkezet, illetve annak igazgatósági tagjai az alperesek felelősek egyrészt ennek a 300,000 frt. = 600,0<i0 K. biztositási alapnak teljes összegben történt befizetéseért, valamint fentartásáért, illetve rendelkezésétől eltérő módon való fel nem használásáért. Ha tehát felperes igazolta volna vagy azt, hogy a kérdéses 600,000 K. biztositási alap teljes összegben be nem fizettetett, illetve ami azzal egy hatályú, a szövetkezetnek rendelkezésére nem állott, vagy pedig azt, hogy ez a biztositási alap vagy annak egy része rendeltetésének meg nem felelő célokra felhasználtatott, akkor az alperesek mint igazgatósági tagok, akik ezen biztositási alapnak befizetéseért illetve fentartásáért a maguk személyében is felelősek, a kérdéses biztositási alap be nem fizetett, illetve törvényellenesen felhasznált részéért mindenesetre felelősek volnának mindazoknak, akik a vagyonbukott szövetkezetnél vagyonjogilag érdekelteknek jelentkeznek. Az eisöbiróság Ítéletének helyes ténymegállapítása szerint a vagyonbukott szövetkezet a részére nyitott hitel alapján, a neki hitelt nyújtó két pénzintézettől, a biztositási alap céljaira összesen 795,000 K-t vett fel, amiből nyilvánvaló, hogy a vagyonbukott szövetkezetnek a biztositási alap céljaira a megállapított 600,000 K. összegnél nagyobb összeg állott tényleg rendelkezésre. A 600,000 K. biztositási alap be nem fizetése cimén tehát az alperesek kártérítési felelősségét megállapítani nem lehet. Az eisöbiróság Ítéletének indokolásában azt is helyesen állapította meg, hogy ebből a fent felvettnek kimutatott összegből a vagyonbukott szövetkezet 375,025 K. 12 f-t visszafizetett és pedig 180,025 K. 12 f.-t kamatjutalék és költség cimén, a többi öszszeget pedig tőkefizetés cimén ugy, hogy a 600,000 K. biztositási alap 419,974 K. 80 f.-re szállott le. Ha a vagyonbukott szövetkezet ezt a kamat, jutalék és költség cimén fizetett összeget tényleg a felvett 600,000 K.-ból fizette volna, akkor kétségtelen volna, hogy a biztositási alapnak ez a 180,025 K. 12 f.-nyi része rendeltetésétől eltérő módon használtatott fel, az alperesek tehát ezen jogellenes eljárásukért felelősséggel tartoznának, mert a biztositási alapnak rendeltetése a biztosító vállalat kötelezettségeknek biztosítása lévén, a biztositási alapnak az e célra felvett kölcsön utáni kamat, jutalék és költség igényekre történt felhasználása szabályellenes és a szövetkezetnek eljárt igazgatósági tagjai az ezen szabályellenes felhasználásból származó kárért a keresk. törv. 189. §. rendelkezése értelmében felelősek. Ámde kártérítési követelésének ezt az alapját a felperes tartozott bizonyítani. Felperes pedig ennek bizonyítására nem hozott fel más körülmc'nyt, mint azt, hogy az általa L. és M. alatt csatolt számitások szerint a vagyonbukott szövetkezet a 600,000 K. biztositási alapból a két pénzintézettől csupán 419,974 K. 88 f. összeget kapott meg tényleg, mig a 180,025 K. 12 f. a két pénzintézet által jutalék, kamat és költség cimén a szövetkezet terhére Íratott. Ez a körülmény magában véve azonban nem tanúsítja azt a perdöntő körülményt, hogy ez a visszafizetett összeg a biztositási alap törvényellenes fölhasználásával fizettetett vissza, ugyanis eltekintve attól, hogy a vagyonbukott szövetkezet a két pénzintézettől 795,000 K.-t vett fel és arra nem csupán a 180,025 K« 12 f. kamatjutalék és költséget, hanem összesen 375,025 K. 12 f.-t, tehát tőkét is visszafizetett, a beszerzett cégjegyzési iratok mellett fekvő üzleti zárszámlák és mérlegek adatai tanúsítják, hogy a vagyonbukott biztositási szövetkezet fennállásának ideje alatt egyéb bevételeiből a kamat, jutalék és költség cimén fizetett összegét jóval meghaladó egyéb tartozásokat és jelesül biztositási kárösszegeket fizetett ki, amely tartozásokat és kárösszegeket pedig már a biztositási alap törvényes rendeltetésénél is, ebből az alapból fizetni mindenesetre jogosult lett volna. Ha tehát a vagyonbukott szövetkezet tényleg a biztositási alapból fizette is volna vissza a kérdéses kamat, jutalék és költségösszeget ugy, hogy az illető két pénzintézetnél a felvett kölcsöntőke terhére íratta ezt a 180,025 K. 12 f. összeget, akkor sem lehetne a biztositási alap eme részének jogtalan felhasználásáról szó, mert ebben az esetben is ennek az összegnek ilyképpen történt elszámolása voltaképen csak egy helytelen számviteli eljárásnak az eredménye, amennyiben ugyanis helyes elszámolás szerint első sorban a szövetkezet egyéb bevételeiből a kölcsönvett biztositási alap után járó kamatjutalék és költségösszeget kellett volna fedezni és csak a fennmaradó összeget a szövetkezet egyéb tartozására és jelesül a biztositási kárösszegekre fordítani, amely esetben a biztositási alapnak 180,025 K. 12 f.-nyi része az ezen eljárás folytán a rendes bevételektől elvont hasonló összeg helyett rendeltetésének megfelelően ezen egyéb tartozások és káröszszegek kielégítésére fordíttatott volna. Minthogy tehát ezek szerint az alperesek kártérítési felelősségét a biztositási alap egy részének jogtalan felhasználása cimén sem lehet megállapítani és mint hogy végül, habár az igazgatóság tagjainak az állásukkal járó köteles gondosságnál fogva a szövetkezet vagyonának gyümölcsöztetése igenis elodázhatlan kötelessége és igy az alsóbiróságok ítéleteinek indokolásában elfoglalt ellenkező jogi álláspontjuk meg nem állhat, az alperesek azon az alapon sem vonhatók felelősségre, hogy a szövetkezet a biztositási alapnak kölcsön utján történt beszerzése folytán 74,800 K. kamatjövedelemtől esett el, mert amint ezt az elsőbiróságok ítéleteik indoklásában helyesen állapították meg, nem lévén törvényes akadálya annak, hogy a biztosítás alap kölcsön utjnn szereztessék be a kölcsön későbbi igénybe vétele folytán, a szövetkezet nagyobb kamattehertől szabadult, mindezeknél fogva a kir. Kúria a másodbiróság Ítéletét a per főtárgyára nézve az itt felhozott és az ezekkel nem ellenkező egyéb indokai alapján hagyta helyben. A perköltséget azonban a kir. Kúria mindkét alsóbiróság Ítéletének e részben megváltoztatásával azért szüntette meg a peres felek között, mert azt a per körülményei és jelesül az is indokolja, hogy a perre az alperesek is okot szolgáltattak az által, hogy a kölcsönvett biztositási alaptőke után járó kamat, jutalék és költségösszegeket a biztositási alap terhére Íratták és igy annak a feltevésnek adtak helyet, hogy ezek a kamat, jutalék és költségösszegek csakugyan magából a biztositási alapból fizettettek vissza.