A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 50. szám - Szemelvények az alkalmazott jog köréből. 1. [r.]

367 A btkv. 49. §-a szerint csak külföldiek és viszszaesők nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Az igazságügyi kormány azonban azt a gyakorlatot honosította meg, hogy ha az összbüntetés oly büntetésből származik, melyek egyike egy évi vagy csak egy éven alóli, az esetben feltételes szabadságra nem bocsátja a foglyot. Ha valaki tehát egy olyan deliktumot követ el, mely 13, 14 vagy 15 havi böi tönbüntetést von maga után és ha egy olyan deliktumot, mely 2 vagy 3 havi fogházat von maga után, s ezzel egy összbüntetésbe foglaltatnak, rendesen jobb helyzetben van, mint az a fogoly, akit 1 évi börtönre és 2—3 havi fogházra ítéllek. Mert, ha az összbüntetésre 13, 14, 15 havi börtön és két havi fogházért 15—Ifi havi börtön és néhány nap, s büntetésének három negyed részét kitöltötte, azonnal feltételes szabadságra bocsáttatik, ha a btkv. 44 és 48 g-aiban körülirt feltételek fenforognak, holott ha egy év és azon alóli börtön és néhány havi fogház alapján az összbüntetés egy évi és esetleg 2 — 3 havi szabadságvesztést tesz ki, feltételes szabadságra nem bocsátja az igazságügyi minisztérium. Az eljárásnak pedig semmi törvényben gyökeredző alapja nincs. Mert a büntető biróság legtöbbször, a midőn 14 —Ki havi börönből leszállítja a vádtott büntetését 11 vagy 12 hóra, méltánylást érdemlendő indokok vagy enyhítő körülmények alapján enyhíti a büntetést. Pedig ezen gyakorlat mellett az enyhítő körülmények a vádlottnak kárára szolgálnak, ugy hogy cseppet sem csodálkoznám, ha az első bíróság által 1 évi börtönre itélt vádlott a kir. ítélőtáblához azért fordulna felebbezéssel, hogy a büntetést egy évre és egy hóra emelje fel, mert ilyképp akár az az egy büntetése marad meg, akár még egy büntetést van kilátása kapni, összbüntetés esetén igy mindig jobb helyzetben van, mint az a fogoly, akit enyhítő körülmények alkalmazásával egy évi börtönre ítéltek. Ily viszásságokat pedig az igazságügyi kormánynak nem szabad a gyakorlatba átvinni. Sőt ha a törvény rendelkezése rossz s azon nem tud az igazságügyi kormány segíteni, egyelőre elég, hogy maga a törvény rossz rendelkezésű, i— kiterjeszteni azonban nem kell a törvény ezen rossz rendelkezését oly esetekre, amelyekről a törvény nem rendelkezik, mint a jelen esetben az összbüntetésre itélt foglyokkal szemben teszi az igazságügyi kormány, sőt ellenkezőleg, arra kell törekedni, miután a büntető novella ugy is készül, hogy a már meglevő viszásságokat a büntető törvénykönyvből kiküszöböljük. Teljesen téves az igazságügyminisztériumnak az a nézete, hogy a büntető biróság, amidőn 1 évi börtönt szab ki, már tudja, hogy ezt az elitéltnek teljesen ki kell töltenie, a 14—iű hóból pedig :i , részét elengedik, mert a büntető biróság erre nem gondol, sőt nem is gondolhat, mert nem tudhatja előre, vájjon a 44. és 48. ij-ban előirt feltételek be fognak-e következni vagy sem. Arra meg épen nem gondolhat a büntető biróság, hogy összbüntetést is kap az elitélt. Sőt ellenkezőleg, a gyakorlat az, hogy ha a büntető biróság enyhíti a büntetést, kisebb büntetést tart méltányosnak s enyhíteni akarja vádlott büntetését s nem súlyosbítani vagy őt a feltételes szabadlábra bocsátás kedvezményétől elütni. I )e ethikai és társadalmi szempontból is mélyreható következményei vannak ugy a büntető törvény fent jelzett hibájának, mint az igazságügyminiszterium gyakorlatának, mert a fogoly gyakran tisztességes szorgalmas és munkás lesz, csak azért, hogy a feltételes szabadonbocsátás kedvezményében részesüljön, s ha azt megszokja, átviszi az életbe is, holott, ha látja, hogy szorgalma nem nyer méltánylást, renyhe, lusta s rossz magaviseletű, s a büntetés egyik célját, a javítást, ilyen foglyokkal szemben a legritkább esetben éri el. Szemelvények az alkalmazott jog köréből. Irta GRÓSZ MÓR dr., Nyitrán A praxis a jogi élet oly változatosságát produkálja, amely a szisztematikus tankönyvekben és a jogtudomán>i művekben ki nem kombinálható, úgyhogy a lüktető élet által előidézett jogviszonyok sajátosságait megrögzíteni érdemes munka volna. Jogi iróink inkább a nagyszabású monográfiák müvelésében igyekeznek egyes kérdéseket vagy a jogi rendszer egyes részeit minél nagyobb terjedelemben, minél szélesebb alapon kimeríteni és minden esetben szisztematizálásba esnek, ami a constructiót, a jogelveknek minél többoldalú boncolását nem mozdítja elő. A casuisticus művek, amilyenek a római és egyéb antik források, köztük a talmud is, a jogászi operateurt, a dialektikust és ami a fő, a constructeurt: az ujat alkotót, a jogelveknek művészi keresztezéséből a jogot ujabb sajátosabb képében produkáló, a jogi életet igazán megtermékenyítő jogászt nevelték. Hatalmas mintakép e téren a sablontól szabadulni óhajtó, a forrongó élettel kongruáló jog konstruktív művelési módjának megteremtője: Zs'ógöd Benő, akinek méltatását hivatottabb tollaknak engedem át. Az ügyvédi gyakorlat sok megvitatásra érdemes jogesetet mutat be az érdeklődőnek, hogy azoknak boncolása néha tanulságosabb, mint a nagyterjedelmü, de életet nélkülöző munkáknak sokszor fárasztó bőbeszédűsége. Jelen cikksorozatom keretébe szándékozom az én gyakorlatomban felmerült vagy felmerülhető érdekesebb jogeseteknek az elmélet szempontjából való rövid megismertetésével az ifjabb jogásznemzedékben nagyobb érdeklődést és a további eszmecseréhez való impulsust felkelteni. A felmerült gyakorlati esetek beható méltatása azon theoi etikus előnynyel is jár, hogy a kérdéses esetben kidomborodó jogviszonyra vonatkozó jogirodalom, birói gyakorlat és positiv jog beható tanulmányozását is igényli, valamint elő is idézi így tehát, ha a magamfajta közkatona ujat nem. is teremt, a már létező joganyag változatos ismétlésével, a valóban felmerült jogeseteknek birói eldöntése során, a beadványok, jogorvoslatok és birói döntések által keletkezett enunciációkból hasznot mindenki merit; a komplikált esetekben összecsomózott különféle jogelvek boncolgatása, az esetekből fakadó kérdések megfejtése de lege lata, valamint a helyes elveknek kutatása de lege ferenda a reátermetteknek munkálkodási térül szolgál. A jogászi nevelésnek ezen eszköze még azon haszonnal is bir, hogy a jogkezelő ügyvédet, birót gyakorlati dolgozatában a tudományosabb elmélkedésre készteti és megakadályozza, hogy a joggyakorlat az egyrészt rabulisztikus, az igazságot megölő tagadásokkal, személyeskedésekkel, másrészt pedig a logikát mélyen sértő hatalmaskodó kijelentésekkel méltó magaslatáról a sárba bukjék. Hálára köteleznek e lap olvasói, ha maguk részéről ezen általam ismertetett eseteket szintén megvitatják vagy érdekes jogeseteket közlenek. 1. A hagyatéki tárgyalási dijak kétszeri fizetése ugyanazon eljárás során. Az 1905. évi május havában elhalt örökhagyó, magyar honpolgár után ugy Magyarországon, mint Ausztriában ingó és ingatlan vagyon maradt. A három kiskorú örököst édes anyjuk, az örökhagyó özvegye képviseli. Az 19U5-ik évben augusztus hó 2(J-án felvett hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvben az örökhagyó özvegye 3 kiskorú gyermeke képviseletében az ingó és ingatlan vagyonnak gyermekei részére Ys—Vs részbeni átadását özvegyi jogának fentartásával kéri, ezen osztályegyesség az illetékes gyámhatósághoz jóváhagyás végett felterjesztetik. A tárgyaló kir. közjegyzőnek az általa nem leltározott hagyatéknak ezen egyszeri tárgyalásért 1.563 K. dij állapittatik meg és meg is fizettetik a kiskorúak gyámanyja részéről. Az osztályegyességnek a gyámhatóság által történt jóváhagyása előtt 1905. évi október hó 24-én a legidősebb kiskorú egy osztrák állampolgárhoz megy feleségül, a gyámhatóság e körülményt nem ismervén, 1905 október hó 27-én jóváhagyta a tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt megállapodásokat az összes kiskorúak részéről, ennek folytán a hagyatéki biróság a hagyatékot a 3 kiskorú örökösnek az özvegyi haszonélvezeti joggal terhelten, beszavatolta és a beszavatoló végzést az özvegy anyának kézbesítette, akinek részéről az jogerőre emelkedvén, a bekebelezés az ingatlanokra foganatosittatik. Mindennek lezajlása után megjelenik a férjhezment leány és bejelenti ugy az árvaszéknek, valamint a hagyatéki bíróságnak, hogy ő 1905. október hó 27-én, vagyis a gyámhatóság jóváhagyó eljárásának napján már férjnél volt, igy ő a magyar magánjog alapján nagykorú, nagykorú helyett pedig a gyámhatóság nem jogosult eljárni, ő az ö nevében jóváhagyott osztályos egyességet el nem fogadja, kéri, hogy a hagyatéki eljárás megsemmisíttessék és a hagyatéki ügy újból tárgyaltassék. A hagyatéki biróság e kérelemmel szemben ellenveti azt, hogy a férjhez ment leány még nincs 24 éves, férjhezmenetele által az osztrák polgári törvénykönyv érteimében férje gyámsága alá került és mint ilyen az ő rá irányadó személyi jog, azaz az ausztriai magánjog értelmében még férhezmenetele után sem nagykorú. A férjhez ment leány a hagyatéki bíróságnak ezen ellenvetésével szemben az osztrák biróság határozatával beigazolja, hogy az osztrák biróság őt — valószínűleg az ingatlan hagyatékra való tekintettel a — territoriális jogelv alapján nagykő•urnak ismerte el. (Folyt, köv.)