A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 49. szám - A büntetőjog válsága a XIX. század három utolsó évtizedében. 2. [r.]

A JOG 361 sek az emberekben és a tulajdonjog kizárólagosságának szociális j és jogi integritása még nem vésődött be a lelkekbe. Ezeken a vidékeken az árverést csak formális aktusnak tekintik, a telekkönyvbe való bejegyzést értéktelen nyilvántartási eszköznek. Itt a corpus a fő, a föld fizikai birtoklása és az a birtokos, aki évtizedek óta azt a földet munkálja, egy cseppet hagyja magát megzavarni birtoklásában az árverési eljárás által. A birtoklás prioritása mindennel szemben idézi elő ezeken a vidékeken rettenetes felszaporodását a birtok- és tulajdon iránti pereknek, ugy, hogy a biróságok statisztikájában a készpénzbeli követelések csak elenyésző csekély számban fordulnak elő ezekkel szemben. A birtokos abszolutisztikus önkény-, nyel tapad a földhöz és per esetén minden jogos és jogtalan eszközt igénybe vesz annak megtarthatása végett. így történik, hogy a birtok kérdése, dacára annak, hogy árverési vétel utján a tulajdonjog az árverési vevő javára bejegyeztetett, bírósági vita tárgyát képezi igen gyakran még abban az esetben is, ha a birtokbahelyezés az 1881. évi LX. t.-c. 180. § a értelmében foganatosittatik. A helyzet tehát akkor az, hogy az árverési vevő megszerzi az ingatlan tulajdonjogát, megfizeti a vételárat, kifizeti a súlyos birtokbavezetési költséget és mikor ezt mind kifizette, akkor még a birtokot kell a makacs birtoktartótól kiperelnie. Ehhez a perhez, hogy sikerre vezessen, feltétlenül szükséges az, hogy a birtokbavezetés foganatosíttatott legyen. Indokul vázoljuk egy ilyen per anyagát: Felperes az árverési vevő bejegyzett tulajdonjoga alapján keresetet indit az árverésen megvett ingatlan birtoka iránt. Alperes azon az alapon kéri a kereset elutasítását, hogy a kérdéses ingatlant ő, illetve jogelőde 32 évet meghaladó idő óta békésen birtokolják, sőt azt el is birtokolták, miért is viszontkeresetet támaszt és kéri az ingatlan tulajdonjogának . az ő javára való megítélését. Ha az árverés foganatosításától ' számítva még nem telt el 32 év, ugy felperesnek, az árverési vevőnek azon kedvezményt nyújtja a birói gyakorlat, hogy ' vele szemben a birtoktartó alperesnek bizonyítani kell azt, hogy az árverés foganatosítása alkalmával felperes árverési vevő roszhiszemüen járt el, hogy tudva azt, miszerint az árverés alá került parcella nem a végrehajtást szenvedő, hanem az ő ősi vagyona, mégis árverelt. Már most ez alperest terhelő bizonyítás feltétlenül meg van könnyítve azzal, ha felperes birtokba helyezést nem kér és az iratokból nem tűnik ki, hogy a birói kiküldött rendelvényileg eltiltotta a birtoktartó alperest az ingatlan további használatától. Abból a tényből ugyanis, hogy az árverési vevő felperes a birtokbahelyeztetést elmulasztotta, alapos gyanú merül fel arra nézve, hogy ő tényleg rosszhiszemű vevő, hogy nem meri a tényleges birtokhelyzetet az állam birói hatalmának közreműködésével megbolygatni. Pedig igen gyakran a birtokbavezetés elmulasztásának csupán csak az az oka, hogy annak a szerencsétlen felperesnek nem volt pénze arra, hogy újra végrehajtót fizessen, aki egy cseppet sem adja olcsón a 180. §-ban körülirt jogsegélyt. így állhat elő az a helyzet, hogy a tulajdonos nem válhat birtokossá, hogy a tulajdonos birói ítélettel veszti el a birtokot, sőt vesztheti el a tulajdonjogot is. Ezen a szociális szempontból is súlyos törvényhiányon segíteni kellene akkép, hogy az árverési foganatosítást szabályozó 170. §-hoz hozzá kellene fűzni még a következő rendelkezést : «A kiküldött, midőn az ingatlant a legtöbbet igérő javára megvettnek nyilvánítja, egyidejűleg — annak megemlítése mellett, hogy az árverés csak arra az esetre válik jogerőssé, ha 8 nap alatt előterjesztés be nem adatik — az ingatlant az árverési vevő részére birtokba adja; a bentalált birtokost a további birtoklástól rendelvényileg eltiltja». Ezzel az intézkedéssel sok visszaélés, sok bün lenne elkerülhető és sok szegény ember szabadulna egy terhes és minden tekintetben indokolatlan költségtől, amely a birtokba vezetés, mint külön eljárás által felmerül. Természetszerűleg a birói kiküldöttnek ezt a birtokbaadást csak a helyszínén áll módjában pontosan teljesíteni és azon esetben, midőn az árverés nem a helyszínén, hanem a telekkönyvi hatóság helyiségeiben foganatosittatik, ugy ennek az intézkedésnek gyakorlati jelentősége nincsen. De hát erre ilyen esetben nincs is szükség, mert beltelkeknél, épületeknél, városi birtokoknál nem is igen fordul ma már elő, hogy a birtoklás a tulajdontól szeparálódhatnék; ez az intézkedés csak a zeg-zugos vidékek kis parcelláinak Ínséges embereit érinti közelebbről. A büntetőjog válsága a XIX. század három utolsó évtizedében. irta dr. PESSINA HENRIK, ny. olasz kir. igazságügyminiszter, nápolyi egyetemi tanár. Olaszból fordította dr. THÓT LASZLO. (Folytatás.)*) Később Qitetelct, mintegy megbánva a saját fölfedezését, megszorította megfigyeléseit s kiemelte a nagy számokra vonatkozó, u. n. bűntettre való hajlamot. De a szó már be volt dobva a társadalmi tudományok területére; és így közmeggyőződéssé kezdett válni ama vélemény, miszerint a gyilkosság az esetek állandó szabályszerűségével ismétlődik az emberi sokaságok életében és hogy a bűntett nem egyéb, mint adó, amelyet az emberiség fizet ugyanazon pontossággal, mint amelylyel a természetnek, vagyis az államkincstárnak adózik ; innen aztán' könnyű az átmenet arra az állításra, hogy az ember szabad akarata érezhető hatás nélkül marad, midőn a megfigyelések az egyének nagyobb számára terjednek kt. Qnetclet ezen állításának nagyobb súlyt adtak a StuartMill, Littré, Bukle, Draper és különösen a nagy szociológusnak, Herbert Spencemek a tanai: «Az ember szabad akarata (mondá Draper) csak metafizikai álom». Stuart-Mill azt állította, hogy az akarást a mozgások határozzák meg, amelyek a kauzalitás bilincsével vannak egymáshoz kötve s ezért nem térhetnek ki a szükségesség alapelve elől. Spcncer pedig kinyilatkoztatta, hogy az állandó törvényekkel összeláncolt pszihikai jelenségek, amelyek nélkül a pszihologiai tudomány nem létezhetnék, kizárják az emberi akaratszabadságot. Daily pedig, egy, az orvos-lélektani társaságban 1868-ban tartott fölolvasásában, azt mondotta, hogy cselekményeink motívumait lehetetlen összekapcsolni valamely testetlen qnid-áeX, és hogy ama motívumok egyenesen az ember tanulmányozásától elválaszthatatlan társadalmi környezet körülményei által többé-kevésbbé befolyások szervezeti alkatunktól függenek; vagyis, más szavakban, az ember nem lehet erkölcsileg felelős a saját tettei miatt, amint hogy nem felelős a betegsége miatt, amelyet születésétől fogva magával hord s amelyet élete egész folyama alatt megőriz. De nem csupán a statisztika tapasztalatai kezdtek erősen harcolni az abszolút determinizmusnak a dogmájáért. Ezen dogma, amelyet a Spinoza monizmusa már azelőtt formulázott, a filozófiai tudományban túlsúlyra jutott materiálizmus hatása folytán is erőt vett a lelkeken. Már a XIX. század elején, a spiritualisztikus irányzatok ellensúlyozásául, megjelent a Kraniologia (koponyatan) fogalma, a Gall és a Lavater munkáiban; azonban ezen irányzat is megelégedett később azzal, hogy az emberi cselekményeket az emberi agyvelő egyik, vagy másik részében beállott változásoknak tudta be. Végül pedig oda konkludáltak az irányzat hívei, hogy az ember, cselekményei tekintetében, fizikai állapotai szükségszerű hatásának van alávetve. Ezen elv később ismét föléledt, hála a materializmusnak a fiziológia terén elfoglalt uralmának, Littré, Franciaországban, azt állította, hogy az emberi cselekményekben minden vagy azon idegekből ered, amelyek a külhatásokat összegyűjtik, vagy pedig azokból, amelyek a belső hatásokat gyűjtik össze ; továbbá, hogy az agyvelő értelmi tömegét alkotó sejtek, amelyeknek föltétlen tulajdonságuk az, hogy ama benyomásokat, vagy eszméket átalakítják, társítják, megőrizik s magasabbnál magasabb kombinációkba vonják, — nem adnak helyet a szabad akaratnak, amely önmagától jutna elhatározásokra. Hasonlóképpen Németországban is elhagyta a filozófiai gondolkodás a Schelling és a Hegel metafizikai konstrukcióit, s a természettudományok hatása folytán az abszolút determinizmus elméletét fogadta el a büntetőjogban. így például Büchner azt irta, hogy az ember a tertnészet munkája s hogy a szabad akarat dogmája abszolúte tarthatatlan. S a természettudósoknak a materializmusba vetett hite szerint, az ember azalatt, mig magát a természet királyának cimezi s ezt hiszi, hogy szabad akaratával mindent irányit, tudtán kivül s minden teremtett lénynél merevebben követi azon törvényeket, amelyeknek alá van vetve. Az ekként formulázott dogmáról könnyen mehettek át a materialisták a bűntett végsetsseriiségének a fogalmára. így Daily is tanította, hogy az emberi társadalomnak nem a bűntettes felelősségével kell foglalkoznia, hanem arra kell törekednie, hogy biztonságban tartsa a tisztessége^ embereket, azáltal, hogy a súlyos bűntetteknél nem a bűntettesek bűnösségét, hanem azoknak a félelmetességét veszi tekintetbe s ezért megszabadítja tőlük a tisztességes társadalmat, azáltal, '*) Előző közlemtíny a 48. számban.