A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 4. szám - A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban

82 A JOG előnyeinek megszüntetését, a sajtótörvény reformjánál pedig a rágalomnak kártérítéssel való sujtását óhajtja. Nóvák Dániel a végrehajtási törvény módosítását sürgeti. Elnök az ülést fölfüggeszti. Meskó László a szünet után a jövedék-kihágások rendezése és az ügyvédi rendtartás ügyében szólal föl. Pescha Miklós a telekkönyvrtndezést sürgeti, s a birák anyagi függetlenitését. Schuller Rezső azt kivánja, hogy a bűnös szülők kiskorú gyermekeit a családtól elkülönítve az állam neveltesse. EJail^tiz percre felfüggeszti az ülést. A HázíS szünet után általánosságban megszavazza az igazságügyi költségvetést és Simonyi-Semadám Sándor tegnap beadott határozati javaslatát, melyben a börze-reformot sürgeti. Vita nélkül megszavazták ezután az összes tételeket. Külföld. A dolus fogalma az olasz büntetőjogi irodalomban.1) I. A bűncselekmény egyik legfontosabb subjectiv eleme: a cselekmény véghezvitelére vonatkozó akarat, amelyet közönségesen dolusnak nevezünk. Bizonyos, hogy a dolus fogalma már a legrégibb törvényhozásokban megvolt. így már a keleti népek Ősi törvényei is több esetben kiemelték egyes bűncselekményeknél a szándékosságot. Ezen ősi törvényhozások azonban — hogy ugy mondjuk — nem recipiálták teljesen a dolus fogalmát, amennyiben azt csupán bizonyos büncsekményeknél ismerték el subjectiv alapelemnek. Ami magának a <dolus» szónak a keletkezését illeti, arra nézve különböző hypothesiseket találunk az egyes és ezen thémával foglalkozó íróknál. A büntetőjogászok legnagyobb része (B inding, Ferrini, Buccellati, stb.) a dolus szót a görög BíaX és lap ősrégi gyököktől származtatja, amelyek a ravaszság, csalárdság és a huncutság fogalmát fejezték ki. Ez írókkal szemben az olasz Nicolini'1) azt állítja, hogy a dolus első jelentése «testi sértés* (dolos, dolabri, doliri), illetve oly eszköz volt, amely ütésre, vágásra, fájdalomokozásra használtatott, később a dolus szót valamely botban elrejtett fegyvernek a megjelölésére használták s csak később vette föl e szó a csalárdság és mesterkedés jelentését ama hamisságnak a jelképezésére, amelylyel a botban valamely fegyvert (pl. tőrt) elrejtettek. Nehéz volna eldönteni, hogy melyik vélemény az igaz. De mégha ezt megtehetnők is, annak se volna valami túlságos gyakorlati értéke. Bárminő alapbói indulnak is ki a két különböző nézet hirdetői, abban mindnyájan megegyeznek, hogy a dolus ősrégi jelentése is a szátidékosság fogalmával volt azonos. A római magánjog precizirozta első izben a dolus fogalmát, midőn különbséget tett a dolus bonus és a dolus malus között a magánjogi viszonyok meghatározása céljából. Ezt megelőzőleg a római jogban a dolus technikai értelme a bűnös jogsértés psychikai elemének, illetve erejének az ellentéte volt s csak később jelentette magát a jogellenes akaratot. Ulpianus szerint (Dig. 47., 8., 2., 8. §.): tdoli mali mentio hic est vim in se habét, nam qui vim facit, dolo malo facit, ita dolus habét in re et vim et sine vi siquid callide admissum est, aeque continebitur.» E szerint a kezdetleges római jog — amint azt Andreotti helyesen jegyzi meg (< La forma psichica del reato», 57. 1.)— a dolus fogalmában a «sciens» és «prudens» szavak használata által a megismerés és a reflexió elemének engedte át a túlsúlyt, míg a classicus római büntetőjog a «propositum», «sponte», «animc*, <consulto», «consilium* szavakkal az akarati és az elhatározási elemnek a fontosságát emelte ki. Erre vall a Lex Rfgia di Numidia is, amely a dolus fogalmát a «sciens> szóval irja körül: «si quis hominem liberum sciens dolo morti duit, parricidas esto» ; ezzel szemben a római jogtudósok — a gyakorlati jogászok — a cselekmény akartjellegének a jogi kifejezésére a consilium és propositum szavakat használták; igy a Dig. 48., 19., 1 1., 2. §.: «delinquitur aut proposito, impetu et casu», továbbá ugyancsak a Dig. 57, 2, 53. §.: «maleficia voluntas et propositum delinquentis distinguit.» Hasonlóan szól Paulus is, a Dig. lex 16. de verborum significatione : «Tam post veterum auctoritatem eo perventum est, ut nemo ope videatur facere, nisi consilium malignum habuerit ; nec consilium habuisse noceat, nisi et factum secuntur fuerit.» Végül meg kell említenünk Gaiust is, aki az Inst. bevezetésében igy szól: < Consilium uniuscuiusque, non factum puniendum est.» Ez idézetek eléggé meggyőzhetnek bennünket Landucci amaz állításának (iStoria del diritto romino penale, I. k. 3. r. 394. §.) igazságáról, amely szerint «a legrégibb időktől a köztársaság bukásáig, inkább a tudat-elemet tekintették a dolus főalkotó elemének, mig a császárság korában — a fejlődő jogtudomány hatása folytán — az akaratra fektették a fősúlyt. Először a vallási fatalismus, majd a stoicismus idézte elő, hogy a beszámításhoz ele gendőnek tartották az akaratot és az értelmet, illetve, hogy az akarat szabad, vagy nem szabad voltát, — szabályként — nem vizsgálták, hanem annak a puszta létét elhatározási képességnek tekintették s nem vették figyelembe az elhatározás indító okait, lettek légyen azok természetesek, vagy természetfölöttiek>. ') Andreotti: «La forma psichica del reato, V —VI. fej. s) «Q u i s t i o ni di dirittoo, II. 871—907. §§. A bűnözés tudatos szándékosságának -a specifikus alakját (amely a dolus utolsó római jogi fogalma volt) az intensitására való tekintettel, a consulto ésinconsulto szavakkal fejezték ki, módosulásának a feltüntetésére pedig az <animus oeddendi, furandi, iniurandi kifejezéseket használták. Ezenkívül a doctrina megkülönböztette a dolus directust a dolus indirectustól, amennyiben az előbbit annak a megjelölésére használta, hogy a tettes akarta a beállott eredménvt, az utóbbit pedig akkor használta, amidón azt akarta kifejezni, hogy az eredmény fölülmulta a szándékot; ily esetben a luxuria és lascivia szavakat használták (Ferrini). A bűnözés tudatos akaratának továbbá — a római doctrina szerint — károkozásra kellett irányulnia, ami a jogtalanság tudatával (<contra jus») a bűncselekmény materialitását alkotta. Azonban a dolus elmélete, különösen a lopási dolusé, a magánjogban találta fővonatkozását, mig a büntetőjogban a repressiv functio a megfélemlítés politikai alapelvén épült föl: poena inpaucos,ut metus in omnes. Lászl0 dr(Folyt, köv.) Irodalom. Megjelent: A kriminálantropologia kézikönyve. Irta Angiolella Kajetán dr., elmegyógyintézeti főorvos, nápolyi egyetemi tanár, olaszból fordította T/iót László dr. Ára 1 K 60 f. Kapható Budapest, Á'unossy, Szilágyi és társánál. Az osztrák választójogi javaslatok. (Az ausztriai birodalmi gyűlés elé terjesztett öt törvényjavaslat birálatos ismertetése.) Irta Eóttevényi Nagy Olivér dr., egyet, magántanár, eperjesi jogtanár. Kassa, 1906. Telekkönyvi vizsgára készülők kézikönyve cimü munkájára hirdet előfizetést Nagy Zoltán, hajdúszoboszlói kir. aljárásbiró. A könyv 1907. febr. elején jelenik meg, bolti ára 2 korona. Vegyesek. Epilog Patay Sándor «A végrehajtási cselekmények drágasága » cimü válaszcikkéhez. Arról, hogy a végrehajtási cselekményt miként lehetne olcsóbbá tenni, sokat lehetne tárgyalni, eszmecserélni. Cikkíró urnák erre vonatkozó eszméi nem helytelenek, és a végrehajtási cselekmények olcsóbbá tételét némileg elősegítenék. A igazi cél azonban még ezzel nem volna elérhető. A költséget hajhászó ügyvéd (tisztelet a kivétel előtt!) még ekkor is találna módot, hogy a végrehajtások során, ha nem «csurranjon», legalább «csöppenjen» a megtölthetlen, nagy zsebbe! Hogy elérhető legyen azon cél, mely szerint a tőkét a költségek kétszeresen, sőt háromszorosan fölül ne múlják; hogy a — leggyakoribb esetben — fizetni nem tudó adós csekély, életfentartásának alapját képező vagyonából ki ne forgattassék, elsősorban a «létminimum» törvényes megállapítása volna foganatba veendő. Másodsorban pedig a végrehajtási törvénynek oly módosítása volna célba veendő, hogy a «közbenjárás* eltörlése mellett, pusztán a nem jogerős ítéletek alapján, — veszély kimutatása nélkül — biztosítási végrehajtásnak helye ne legyen. Továbbá, hogy az ingatlan csak az esetben legyen végrehajtás alá vonható (persze a létminimumot meghaladó ingatlan), ha a tőke és perköltség fedezésére az adósnál lefoglalt és igényperrel meg nem támadott ingók éppenséggel nem elegendők. Zárlat pedig kizárólag az adósnak más tulajdonán lévő haszonélvezeti jogára és csak akkor legyen elrendelhető, ha annak egyéb, sem a létminimum alapján lefoglalható ingó,-sem ingatlan vagyona nincsen. Ezzel az oly gyakorta előforduló, a végrehajtási költségeket elképzelhetlen módon szaporító zárlatok megszorittatnának. (Aminek a t. végrehajtó urak is felette örvendhetnének !?...) És addig? . . . Quid faciendufn ?! . . . Addig, mig a végrehajtási novella napvilágot lát, appelláljon a fizetni akaró, de fizetni nem tudó adós, a hitelező ügyvédje lelkületére, szivére, amely szintén csak hus- és vérből való ! ? . . . Tyrnauer Albert dr., orosházai kir. aljárásbiró. Biztositó társaság és ügynöke közti per mikor tartozik az iparhatóság elé. (1884. évi XVII. t.-c. 176. §.) A biztositó társaság által volt ügynöke ellen, behajtásra átadott értékek kiadása iránt stb. inditott keresetet az elsőbiróság visszautasította, mert alperes percentuális jutalék és havi átalány mellett állandó alkalmazásban és alárendeltségi viszonyban állott, felperes neki főnöke volt, akinek kereskedői segédszemélyzetéhez tartozott és igy az igény elsősorban az iparhatóság előtt érvényesítendő. A felsőbíróságok kimondják, hogy az ügy nem tartozik az iparhatósághoz, mert alperes, aki biztosítási ajánlatok átvételével, dijak beszedésével, ügynököknek saját költségére és veszélyére való szerződtetésével volt megbízva, nem volt ugy szerződtetve, hogy egész tevékenységét vagy legalább annak bizonyos munkaidőre eső részét állandóan és kizálóragosan felpeies cég rendelkezésére lett volna köteles bocsátani és igy alárendeltségi, szolgálati viszonyba sem került; itt megbizó és megbízott közti viszony képezi elbírálás tárgyát. PUXX «É87VÉS*TÍ;WMÍO NVOMOJÜA BUÜWKT