A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 48. szám - Luigi Dolci: Revisione dei processi penali e indemnita alle vittime di errori giudiziari

192 A JOG zetnek igénybevétele forog fenn ; tehát ez az igénybevétel az útnak vagy 'kövezetnek rendeltetése szerint való használatát nem is jelenti. Igaz ugyan, hogy a vámtárgynak iparvágánynyal való keresztezése csakis a vámtárgy tulajdonosának beleegyezésével vagy a keresztezés tűrésére szóló külön kötelezésével történhetik ; de e beleegyezésnek vagy kötelezésnek azért sem lehet szükség­képpen való következménye az az ellenszolgáltatás, amely törvény szerint a vámtárgynak rendeltetés szerint való használata fejében jár, mert a keresztezésre vonatkozó engedély külön jogviszonyt létesít és ennek miként történt szabályzása adja az ebben a jogviszony­ban kölcsönösen keletkezett jogok és kötelezettségek forrását. És éppen azért, mert az iparvágánynyal való keresztezés joga ilyen külön engedélyen, mint jogforráson alapul: már ezért sem eshetik ugyanolyan tekintet alá, mint a vámtárgynak rendelte­tés szerint való használata, melyhez külön engedély nem kell. Összefoglalva a kifejtetteket: a fenforgó kérdést taga­dóan kellett eldönteni; mert vám csakis a vámtárgy használata tejében szedhető; és mert a vámtárgynak iparvágánynyal való keresztezése a vámtárgynak mint ilyennek rendeltetése szerint való használatává nem minősül, hanem a vámtárgy tulajdonosa és az iparvágány tulajdonosa között fennálló külön jogviszonyon alapul. Kelt Budapesten, a m. kir. közigazgatási biróság általános közigazgatási osztályának 1907. évi november hó 13-ik napján tartott osztályülésében. Hitelesíttetett a m. kir. közigazgatási biróság általános köz­igazgatási osztályának 1907. évi november hó 20. napján tartott osztályülésében. Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. Örökösödési eljárás. 1894: XVI. t.-c. I. Az 1894: XVI. t.-c. életbeléptetése tárgyában kiadott 43,195/895. I. M. sz, rendelethez. 1,272/906. I. 1. Özv. M. L.-né elhalt 1892. jul. 25-én. Hagyatéka 1895. márc. 21-én leltároztatott. A dévai kir. törvényszék 1897. április hó 9-én kelt 3,031/897. sz. végzésével az érdekelt örökösöket a hagyaték átlagának megállapítása iránt egymással szemben perre utasította. M. L. felperesnek M. S. és társai elleni perében a hagya­ték cselekvő átlagára nézve kimondatott, hogy alperesek köte­lesek tűrni, miszerint a meghatározott ingatlanok M. L. javára szavatoltassanak be. A leltárban fölvett hagyatéki terhek is megállapittattak. A kir. közjegyzőnek az iratok újból kiadatván, alperesek a kitűzött póttárgyaláson ujabb igényeket támasztottak és ellenezték a hagyatéknak M. L.-ra való beszavatolását. A dévai kir. törvényszék 9,003/905. p. sz. végzéssel: Annak a megállapítása végett, hogy mely hagyatéki terhek és mily összegben lettek M. S. és társai alperesek által s illetve az őket illető jutalékból kiegyenlítve és hogy mely terhek tekintetében állanak fölmentéssel közös kötelezettségben M. L. birtokban levő örökössel szemben, M. S és társait perre utasította, mert érdekeltek között e tekintetben egyesség nem jött létre, a perreutasitottak igényének biztosítása kérdésében sem történt megállapodás és az igényeket az 1894: XVI. t.-c. 73. §-a alá vonhatónak nem találta. A kir. itélő tábla a hagyatékot beszavatolta, de a Kúria : az elsőbiróság végzését hagyta helyben indokainál fogva de az 1896: XVI. t.-cikkre való hivatkozást mellőzendőnek jelen­letté ki. (1906. febr. 28-án 1,417/906. p.) Szám: 3,094/97. 2. Az 1894 : XVI. t.-c. életbeléptetése s az átmeneti intézkedések tárgyában 1895 október ll-ről 4,3195/95. I. M. rendelet 2. §. értelmében mindazon örökösödési ügyekben melyekben a hivatkozott t.-cikk életbelépte (1896. január j.j előtt a hagyatéki tárgyalás befejeztetett, — az eljárást abban az esetben is, ha a biróság a tárgyalás pótlását vagy kiegé­szítését is rendelte el, az eddigi szabályok szerint kell folytatni ennélfogva, ha a járásbíróság hatáskörébe eső valamely hagya­téki ügyben, melyben a tárgyalás 1896. január 1. előtt befe­jeztetett, a tárgyalás kiegészítését rendelte el s a kiegészítő tárgyaláson az öröklésre hivatott felek ellentétes nyilatkozatot tesznek, amelynélfogva az 1868: LIV. t, c. a határozathozatalt a kir. törvényszék hatáskörébe utalta, az ily ügyek elbírálására 1896. január 1 után is nem a kir. járásbíróság, hanem a kir tóryényszék lesz illetékes. (Kúria: 5,575/97.) Szám : 3,823/99. 3 Holtnaknyilvánitási ügyben hozott ítélet az 1894: XXXIII t -c 74 § rendelkezése szerint a ihetékes állami anya­könyvvezetővel és az 1895. évi 43,194. sz. igazság ügy minisz­teri rendelet 5. §-a értelmében a hagyatéki bírósággal is köz­lendő. (Kúria 5,625/99.) 1894: XVI. t.-c. 11. §• Szám: 85/99. L i; A hagyaték érdekében bármely örökös jogosult holttá nyilvánítás céljából keresettel fellépni s igy a kereseti jog meg­állapítására az egyedüli és kizárólagos örökösi minőség kimu­i tatása nem szükséges. A holttányilvánitás iránti Ítéletben az elhalálozás vélel­mezett ideje naptárilag megállapítandó. Az iratok hivatalból is felterjesztendők a felsőbírósághoz, 1881 : LIX. t.-c. 89. §. és 1894: XXXIII. t.-c. 74. §. és az 1894 : XVI. t.-c. 11. §-hoz képest az illetékes állami anyakönyvvezetővel és az illetékes hagyatéki bírósággal közlendők. Az ügygondnok dijait felperes végrehajtás terhe alatt megfizetni köteles, minthogy az eljárás az ő érdekében tétetett folyamatba. (Kir. tábla 2.269/98. I., ezt helybenhagyó Kúria 4,911/98.) Kivonat a Budapesti Közlöny-böL Csődök : A budapesti keresk. és váltótszéknél Rosenberg J. utóda helybeli cég ellen, bej dec. 23, fsz. jan. 21, csb. Szabó Árpád dr., tg. Stadler Jakab dr. — A szegedi tszéknél Kráhl Mór királyhalmi kereskedő ellen, bej. jan. 4, fsz. jan. ll, csb. Pollner Kálmán dr., tg. Fischof Henrik dr. — A nagybecskereki tszéknél Hoffmann Béla módosi kereskedő ellen, bej. és fsz. dec 20, csb. Granding Kornél, tg. Ghilezan Livius dr. — A kassai tszéknél Littmann Vilmos helybeli cég ellen, bej. jan 11, fsz. febr. 8, csb. Szunyogh Zoltán, tg. Littman Arnold. — A kolozsvári tszéknél Telcser testvérek helybeli cég ellen, bej. jan. 22, fsz. febr. 20, csb. Ternovszky Béla dr., tg. Móricz Aladár dr. — A miskolci tszéknél Almán Józsefné helybeli kereskedő ellen, bej. jan. 15, fsz. febr. 13, csb. Gallovich István, tg. Nógrádi József dr. — A sze­gedi tszéknél Politzer Sándor és fia helybeli cég ellen, bej. jan. 15, fsz. jan. 25, csb. Pollner Kálmán dr , tg. Kocsó István dr.— A szat­márnémetii tszéknél Drágán Septimiusz nagysomkuti kereskedő, ellen, bej. bee. 21, fsz. jan. 10, csb. Horváth Benő dr., tg. Papp Kornél dr. —• A nyitrai tszéknél Weisz Hermann nagytapolcsányi kereskedő ellen, bej. jan. 10, fsz. jan. 31, csb. Dobák Géza, tg. Spitzer Gyula dr. — A nyíregyházai tszéknél Kardos Zsigmond kisvárdai kereskedő ellen, bej. jan. 22, fsz feb. 11, csb. Szunyogh Béla, tg. Glück Péter. — A nyitrai tszéknél Schwarcz Bernát nagytapolcsányi bérlő ellen, bej jan. 10, (sz. jan. 31, csb. Dobák Géza, tg. Spitzer Gyula dr. — A nyíregyházai tszék­nél Róth Adolf kisvárdai kereskedő ellen, bej. jan. 19, fsz. febr. 12, csb. Kerekes István dr., tg. Varga Lajos dr. — A nyitrai -tszéknél Weisz Zsigmond nagytapolcsányi lakos ellen, bej. jan. 10, fsz. jan. 31. csb. Dobák Géza, tg. Dénes Zsigmond dr. — A szegedi tszéknél Kún Sámuel helybeli kereskedő ellen, bej. jan. 27, csb. Pollner Kálmán dr., tg. Kertész Zsig­mond dr. Pályázatok: A zsablyai jbiróságnál aljegyzői áll. dec. 8(267) — Az erzsébetvárosi tszéknél aljgyzöi áll. dec. 8 (267) Kúriai és táblai értesítések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozhatunk. Arad A. F. Florescu—Florescu (9,t90/906.) nov. 15 rhh. rfo. — Arad G. P. dr. Rácz-Czurlea érk. 8,393/906. sz a., ea. Nyeviczkey, n. e. — Nagykörös Sz. Gy. A levelezőlap elment. — Pécs K. M. dr. 1459. nov. 22 hh. — Pécs M. J. dr. Antal—Antal érk. 5,176/907. sz. a. és 5,223/907. sz. a., ea. Istvánffy, n. e. — Pécs R. B. dr. A levelező­lap elment. - Trencsén G. K. dr. Skarka—Pongrácz érk. 710/907. sz. a., ea. Lábán, n. e. Okleveles fiatal ügyvéd közjegyzőjelölti alkalmazást keres. Cim a kiadóhivatalban. Vagyonos fiatal ügyvéd megállapodott, biztos klientéláju és jövedelmű irodába társul ajánlkozik; hajlandó fix fizetés mel­lett működni, azután az irodát átvenné. Szives ajánlatokat a kiadóhivatalban megtudható cimére kér. Közjegyzők, ügyvédek, nemkülönben jelöltek gyorsan jutnak eredményhez a JOG hirdetései utján. A szerkesztésárt felelősek: Révai Lajos dr. stüler Mór dr. Kálmán-utca 16 V.. Rudolf-rakpart 3.

Next

/
Oldalképek
Tartalom