A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 42. szám - Az uj polgári perrendtartás

168 A JOG Jogesetek a kolozsvári királyi Ítélőtábla gyakorlatából. Rendezi és közli TÓTH GYÖRGY dr. tanácsjegyző. Szám: 731 1907. I. Végzés: Az clsőbiróság végzése megváltoztattatik és a kolozsvári iparosok hitelszövetkezete által 1,278. sz. alatt kiállított betéti könyv alapján a zálogjog, 11,267 K. 99 f. töke, ennek 1905. évi július hó 1-töl járó 5°/0-os kamatai erejéig a .kolozsvári iparosok hitelszövetkezete felszámolás alatt» cég ellen, ennek a kolozsvári tjkvben felvett ingatlanaira R. Teréz kolozsvári lakos javára előjegyeztetni rendeltetik és annak foganatosítására az elsőbiró­ság utasittatik. Az elrendelt előjegyzés 15 nap alatt adósnak a bekeblezesbe vaió beleegyező nyilatkozatával igazolandó, esetleg ugyanazon idő alatt a per folyamatba tétele kimutatandó, mert: Az előjegyzési kérés alapját képező ],278. számú betéti könyv adóslenelet képez és miután azon betéti könyvecskében látható feljegyzés szerint, az azon betéti könyv mellett elhelyezett követelési összegre nézve a felmondás 1903. február hó 26-án megtörtént 1903. évi március hó 2^-iki lejárati időre, tehát a követelés lejártnak tekintendő; ennélfogva az 1,278. sz. betéti könyv a telekkönyvi rendtartás 88. §. b) és c) pontjai értelmében az előjegyzésre meg­kívántató kellékekkel bir és tekintve, hogy kérelmes a betéti összeghez való igényét a betéti könyv birtokával és az T/. a. hivatalos bizonyitványnyal igazolta: az elsőbirósági végzés meg­változtatásával az előjegyzés elrendelendő volt. (1907. évi február hó 27-én.) 89. §. 1. A fizet, mcglmgyásolc alapján való zálogjog előjegyzése kérdéséhez. Szám 77-4/98. Az 1893 : XIX. t.-c. 5. §. alapján a hitelező egyoldalú le­mondása alapján és kérésérc kibocsátott fizetési meghagyás a tkvi rdtts 92. g-ában érintett zálogjogelőjegyzésre alkalmas birói ha­tározatnak nem tek;nthető, miután az a hitelezőnek követelését nem itéli meg, hanem csak egy intést foglal magában az adóshoz és az esetben, ha az adós Í5 nap alatt a fizetési meghagyást ellcnmondással megtámadja, az idézett törvény 17. ij. szerint a fizetési meghagyás kézbesítése csak perindítás joghatályával bir, de annak határozati, különösen marasztaló hatálya teljesen elenyé­szik. A kézbesítéstől számított 15 napon belül tehát a fizetési meghagyásnak feltétlen marasztaló hatálya nincs, miért is annak alapján zálogjog előjegyzésének helye nem is lehet. (Ellentétes ezzel a 64/97. sz. végzés.) 2. Az ítéletekben az ügyvédek részére saját feleik ellen megállapított ügyvédi dijak'erejéig mint marasztalást nem tartal­mazó határozatra s mert a követelés le nem járt, és mert a határozat bekebelezési engedélyt nem foglal magában : a zálog­jog azon Ítéletek alapján elő nem jegyezhető. Jbiróság Vizakna, 1894 dec. 22 2,(542. K. t. h. h. 1895 febr. 19. 353. és 1895 nov. 7.3247. 3. A birói ítéletekben vicgállapitolt ügyvédi dij erejéig a bemutatott Ítélet alapján előjegyzés engedélyezhető. Szám 189/98. I. Bár az ítéletben a megbízó fél az ügyvédi dij megfizetésére nem köteleztetik, hanem az ügyvéd dijai csak megállapittatnak s így ebből hiányzik a tlkvi rdtts. 92. §-ban előirt marasztalás, de mivel az ítélet a megállapított munkadíjra nézve oly bizonyítékot képez, amelynek alapján a tlkvi rendtts. 89. §. alapján előjegy­zésnek helye van, ennélfogva a megállapított ügyvédi dij erejéig előjegyzés engedélyezhető (1898. február 4-én). 92. §. Még nem jogerős fiz. meghagyás alapján zálogelöjegy­zésnek helye nincs. Szám : 774 98. I. A jogerőre nem emelkedett fizetési meghagyás alapján zálogjog előjegyzésének helye nincs, mert ez nem tekinthető oly feltétlenül marasztaló határozatnak, amilyent a tkvi rdtts. 92. §-a megkíván, mert ez a fél cllenmondása folytán hatályon kívül helyezhető (1898 március 24-én). 93. §. Hagyomány biztosítására a zálogjog előjegyzése az árva­szék megkeresvényc alapján cl nem refidelhető. Szám: 2,516 97. I. Az 1894: XVI. t.-c. életbelépte után, mivel ezen t.-c. 22. és l»9. §§. értelmében a hagyományok biztosítása iránt való intéz­kedésre az árvaszék nem illetékes, a tkvi rendts. 93. §-ra tekin­tettel e tárgyra irányzott megkeresvénye alapján a zálogjog előjegyzése el nem rendelhető. (1897. november 10-én.) 98. % Előjegyzés igazolása iránti perben az előjegyzés által jogot nyert egyén összes örökösei meghallgatandók mint fel­keresek. „ Szám: 1,913/98. I. Tulajdonjogi előjegyzés igazolása iránt a tkvi hatóság előtt indított perekben, ha a keresetet az előjegyzés által jogot nyert egyénnek egyik örököse indítja meg mint felperes, a többi örökösök ez esetben is hivatalból meghallgatandók s nekik a nyilatkozásra alkalom nyújtandó. (Kúria 1898. május 13. 6,304/97.) 99. §. 1. Perenkiviili ügyben, minő az előjegyzés törlése iránti kér vény i eljárás, a költségviselés kérdése felett határozni nem lehet. Szám : 1,781/97. I. Az előjegyzés törlése iránt folyamatba tett kérvényi eljá­rásban a költségekben való marasztalásnak nincs helye^ de ennek keretébe annak kimondása sem tartozik, hogy a költségek meg­térítésére van-e a félnek joga vagy nincs, hanem ez a kérdés csakis a kereset folytán hozandó ítéletben oldható meg. (1897. július 7.) 2. Ha az előjegyzett követelés az uj tulajdonos törlési kér­vényének beadása előtt jogerősen megítéltetett, előjegyzés kitör­lésének az igazolás elmulasztása okából helye nincs. Indokok: T. 3,984/1903. A kielégítési végrehajtást rendelő végzés szerint a követelés D. Simonnal szemben jóval a törlési kérvény beadása előtt jogérvényesen megítéltetett: ennélfogva a tkvi rts. 99. §-a érteimében az előjegyzés kitörlésének helye nem lehet, mivel az a körülmény, hogy a D. S. ellen indított per a tjk'önyv­ben föl nem jegyeztetett és hogy D. S. jutaléka időközben kérel­mezőnek tulajdonába ment át, s hogy J. J. az előjegyzett követe­lés érvényesítése végett az előbbi tulajdonos ellen pert nem indí­tott, akadályul szolgál ugyan a végr. törv. 137. §-a érteleimében arra, hogy a végrehajtás az uj tulajdonos ellen foganatosittassék, de nem nyújt alapot arra, hogy az előjegyzés az igazolás elmulasz­tása okából kitöröltessék. (Kúria 1903. október 7-én 6,515/1902. p. sz. hh.) Kivonat a Budapesti Közlöny-böl. Csődök: A nyitrai tszéknél özv Wohlstein Fanny Irencsi lakos ellen, bej. nov. lő, fsz. nov. 29, csb. Dobák Géza, tg. Spitzer Gyula dr. — A rózsahegyi tszéknél Doranszky Ferenc námesztói bőr­kereskedő ellen. bej. nov. 25, fsz. dec. 2, csb. Székely Miklós dr., tg. Langíeldcr Ármin dr. — A balassagyarmati tszéknél Radványi Béla losonci akós ellen, bej. nov. 25, fsz. dec 11, csb. Csengey Kálmán, tg. Sacher Aladár dr. — Az egri tszéknél Weisz Etel helybeli kereskedő ellen, bej. nov. 28, fsz. dec. 21, csb. Mikovinyi Jenő, tg. Barsv István dr. — A temesvári tszéknél Leyritz Árpád helybeli lakatosmester ellen bej. nov. 9, fsz. dec. 7, csb. Pavlovits Márk Hr., tg Kisfaludy Zsigmond. — A fehértemplomi tszéknél Parutsch Antónia stájerlaki vegyeskeres­kedő ellen, bej. nov. 22, fsz. dec. 6, csb. Ludvig Rezső dr.. tg. Fehér Manó dr. — Á nagybecskereki tszéknél Dégel Antal módosi szabómes­ter ellen, bej. nov. 11, fsz. nov. 25, csb. Gramling Kornél, tg. Galamb Géza dr. — A zalaegerszegi tszéknél Pongrácz Lajos tapolcai keres­kedő ellen, bej. nov. 2, fsz. nov. 12, csb. Sperlágh Géza, tg. Berger Sándor dr. — A budapesti keresk. és váltótszéknél Schönstein és Eisler hely­beli közkereseti társaság ellen, bej. nov. 12, fsz. dec. 10, csb. Tomcsányi László dr , tg. Braun Adolf dr. — A budapesti keresk. és váltótszéknél Feldmann és Gutthard helybeli kereskedő ellen, bej. nov. 18, fsz. dec. 17, csb. Schermann István dr., tg. Bezsilla Nándor dr. Pályázatok: A debreceni tszéknél albirói áll. okt. 27 (232) — A budapesti keresk. és váltótszéknél aljegyzői áll. okt. 30(234) — A szolnoki tszéknél birói áll. okt. 31 (235) — A szatmárnémeti tszék­nél birói áll. okt. 21. (235) — A nagyszebeni tszéknél birói áll. nov. 1 (236). Kúriai és táblai értesitések. Kérdezősködő t. előfizetőinket kérjük, hogy a kérdett ügyek fölterjesztésének időpontját és a felek nevét pontosan közöljék velünk. Másképp azok felkutatására — sajnálatunkra — nem vállalkozhatunk. Déva Sch. Zs. dr. Bogdanescu-Kincstár (3,102/906, ea. Dezsöffy) okt. 14 hh. — Mohács K A. dr. Pécsi—Pécsi érk. 6,153/906. sz. a. ea. Márkus, n. e. Mohács—Dunaszekcső érk. 8,60;)/90o. sz. a. ea. Vö­rösmarty, n. e. — Babics-Matovics érk 6,615/907. sz. a. ea. Tomcsá­nyi, n. e. — Veszprém F. M Betét- és köles. közv. egylet—Chol­noky érk. 6,127/907. sz. a. ea. Schulek, n. e. Nagy praxissal biró, a magyar, német és tót nyelven jártas ügyvédjelölt a f. évi november l-re alkalmazást keres. Cime a kiadóhivatalban. Csak járásbirósági székhelyen működő vidéki közjegyző 1907. november 1-től kezűvé elfoglalható állásra legalább két évi közjegyzői irodai gyakorlattal biró nőtlen Írnokot vagy nőtlen jelöltet keres. Bővebbet a kiadóhivatalnál. A" munkácsi közjegyző megbízható, szolid, gyakorlott, gyorsmunkás helyettest keres azonnali belépésre. A német és ruthén, vagy valamely más szláv nyelv ismerete feltétlenül szük­séges. Az ajánlatok e hó 25-ig hozzá intézendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom