A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 37. szám - A pécsi rabsegélyzö kongresszus

A JOG 267 hagyást nyer, máris annak kebelébe tartozóknak tekintik magukat azon testvéregyesületek, melyeknek belépési szándékuk van. Hivja föl az egyesületeket, határozzanak 1(J0!S januárig, belépnek-e ezen szövetségbe ? Az alapszabályok kidolgozására küldessék ki öttagú bizottság. Alakittassék 20 tagu központi bizottság, mely szervezni igyekezzék a rabsegélyző egyesületeket, kérje ki a kormány támogatását, szálljon ki oly vidékre, ahol nincsen rabsegélyző egyesület és iparkodjék ott ilyeneket létesíteni. Balogh Jenő dr. egyetemi tanár maga is hangoztatta, hogy központi szervre szükség van, de ugy találja, hogy a két határozati javaslat nem zárja ki, inkább kiegészíti egymást. A kongresszus nem akarhatta fölvenni itteni programmjába az összes bajokat és Angyal Pál dr. bizonyos tekintetben deplacirozta a kérdést. Régi vita folyik már a fölött, mi alkalmas, mi vezet inkább a célhoz, a hivatalos apparátus, vagy a patronage, de nézete szerint ez itt nem a főkérdés. Megférnek ezek szépen egymés mellett. Ne keressük az ellentéteket, mert jó a társadalom és jó a hivatalos szervezés, csak csináljuk meg jól egyiket vagy másikat, vagy mindkettőt, de jól! Ha nem sikerül társadalmi uton, ott van még a hivatalos apparátus, de első alkalommal, amikor egybegyűltünk, ne bomoljunk szét ily részletkérdés fölött, mely hátradobja az ügyet, melynek előbbrevitelére gyűltünk itt egybe. A kongresszus cim már azokból, amiket itt eddig elmondtak, szűknek látszik és nem megfelelő. A rabsegélyezés gondolata nem képes meghódítani a közönséget. A rabok sorsa ma már nem érdekli. Szükség volt ezen érdeklődésre, amíg embertelenül bántak nálunk is azokkal, akik vasraverve, sötét, levegő nélküli odvas pincékbe zárattak, de 1876 óta ezen a téren olyan óriási a haladás, hogy manapság jobb a helyzete a rabnak, mint annak, aki kívül él nagy munka és nagy nélkülözések közepette. Az amerikai börtönökben most már klubbokat alakítanak, lapokat szerkesztenek, előadásokat rendeznek, melyekre a börtönfölügyelőket be se bocsátják — mert így kívánja ezt a modern humanismus. Inkább siet a társadalom ilyen körülmények között az elhagyatott, becsületes, de nyomorgó emberek segítségére. Ezért ajánlja, vonjuk be a patronage gyűjtőcímbe azon rabok segélyezését is, akik ezt megérdemelik. Egy albizottságot vél kiküldendőnek, mely a két határozati javaslat között megkeresi az összekötő hidat. Dessewffy Emma a női patronage működéséről és eredményéről beszél. Perjessy Mihály pozsonyi Ítélőtáblai biró nem talál semmiféle ellentétet az előadói és Angyal Pál-féle javaslat között. Az előadó csak kerülgető eszköznek kéri a hivatalos szervezkedést. Társadalmi uton nehezen fog az menni. Akik ilyen egyesületben működnek, jól tudják, hogy a legtöbb ilyen egyesület aluszik és a meglevők is a végenyészetnek vannak kitéve. Ennek okát abban látja, hogy a rabsegélyezés ügye ma teljesen téves nyomon jár. Most már nem a becsületes szegényt, hanem a rablógyilkost segítjük. A rabsegélyben a visszamaradt családot kell részesíteni és ezt látva, könnyebben akadnak lelkes férfiak, akik az eszme szolgálatába állanak. Bosnyák Zoltán íölvilágositással szolgál, hogy a belügyminisztérium mindenkor gondoskodik az elitéltek gyermekeinek megfelelő elhelyezéséről, erre nézve a legmesszebb menő intézkedések vannak. Az elitéltek gyermekeinek egész tömegéről gondoskodott igy az állam. Szigeti Henrik dr. temesvári kir. törv. orvos és Steiner Adolf, mint a temesvári rabsegélyző egylet titkára ismertetik ezen intézet eredményeit. Bernoldk Nándor dr. mindig azon szempontot véli megkeresendőnek, milyen munkakört kíván valaki betölteni. Felesleges újból bizonyítani, hogy a szeretet munkáját kell belevinni a rabsegélyezésbe, ha a társadalomtól elrúgott embereket föl akarjuk újból emelni. Ezen tekintetben a társadalom segítségére siet az államnak, mely elveszi a társadalom köréből azon embert, aki nem odavaló. És mikor elszenvedte büntetését és visszadobja az élet küzdelmeibe, akkor külön szeretetre van szüksége, hogy helyt állhasson. Ezt nem lehet kívánni a bíráktól, az ügyészektől. Azokat az embereket vissza kell helyezni abba a milieube, melyből kizökkentek. Ezen téren ezideig sporadikus volt a társadalom tevékenysége és azért a büntetőjognak ezen irányban való reformjára van szükség. Felügyelet alá kell helyezni a kiszabadult rabot, hogy köteles legyen dolgozni. A társadalom és állam együttesen alkossák a patronage-ot, csakis ugy érhetünk el biztos eredményeket. Buda)/ Dezső dr., azon nagy átalakulásokra utal, melyeknek küszöbén állunk és az eddig elhangzott vélemények mind erősebb húrokat pengetnek. A szociológus kutató szeme látja, mint szüli egyik eszme a másikat és mennyi kérdés lóg a levegőben, melyek megoldásra várnak. Ezeknek tömkelegében ezen kérdést is magasabb álláspontból kell elbírálni és a jövendő modern kriminalogiában nem nagyobb e kérdésnek hatása, mint a tengerből egy csöpp viznek a kihordása. Varga Nagy István reflektál az összes elhangzott fölszólalásokra, végeredményében pedig hozzájárul Balogh Jenő dr. indítványához, mire Rickl Gyula elnök ezen indítványt elfogadottnak jelentette ki és a két indítványt összeegyeztető bizottságba a két határozati javaslat benyújtóját, Bernoldk Nándort, Dessewffy Emmát és Farkas Edithet küldötte ki, akik holnap szombaton reggel terjesztik elő javaslatukat. 1 óra után az elnök az ülés folytatását délután \ órára tűzte ki, Délután 4 órakor nyitotta meg Riekl Gyula min. tanácsos a kongresszus folytatólagos ülését a városi székház közgyűlési termében, amelyet szépen megtöltöttek a kongresszus tagjai és. az érdeklődők. A délutáni ülésnek egyetlen tárgya volt Szilágy: Arthur Károly dr., budapesti ügyvéd, őrnagy-hadbiró előadása cA katonai letartóztatás! intézetekből szabaduló egyének segélyezése* felől. A patronage áldásos hatása eddig tisztán csak a polgári egyénekre terjedt ki. Pedig tekintélyes azok száma, akik évenkint hadbírósági ítélet folytán a hadsereg, a honvédség és e csendőrség kötelékéből elbocsáttatnak. És ezek segélyezése érdekében eddig egyáltalán semmi sem történt. Ez a körülmény késztette az előadót arra, hogy a kongresszuson felvesse eme eszmét, nem lehetne-e a polgári rabsegélyző egyesületek tevékenységét a katonai letartóztató intézetekből szabaduló egyének segélyezésére is kiterjeszteni. A hadsereg kötelékéből elbocsátottaknak még sokkal nehezebb : tisztességes állás és foglalkozáshoz jutni és igy ugyancsak rászorulnak a patronage áldásos védelmére. Kimerítően ismerteti ezután a statisztikai anyagot ugy az elitélteknek személyi, mint vagyoni viszonyaira vonatkozólag és rámutat arra a fontos körülményre, hogy mi a patronage intézmények a katonai elitéltekre való kiterjesztésével mintául szolgálnánk a német hadseregnek, mert ott semminemű patronage sincs. Ezek után előterjeszti a következő határozati javoslatot : Mondja ki az első országos rabsegélyző kongresszus, hogy kívánatosnak tartja a katonai (honvéd) bíróságok által elitélt egyéneknek a büntetés kitöltése utáni segélyezését. Azon célból, hogy az emiitettek segélyezésénél hajlamaik és képességeik lehetőleg figyelembe vétessenek és hogy e segélyezés szabadulásukat nyomon kövesse, kívánatos, hogy a segélyezés az erre legalkalmasabb «budapesti rabsegélyző egylet> kezeibe központosittassék. Kívánatos, hogy a segélyezés kiterjedjen az állampolgárságra való tekintet nélkül bárkire, aki a hadsereg, a haditengerészet, a m. kir. honvédség, vagy a m. kir. csendőrség kötelékébe tartozott és segélyzés céljából a «budapesti rabsegélyző egylet» közbenjárását kérelmezi. Kívánatos végül, hogy a budapesti rabsegélyző egylet a viszonosság érdekében és a kellő anyagi támogatás biztosítása, továbbá az előző pontra való tekintettel a segélyezendők körének, valamint a részleikérdéseknek megállapítása céljából a katonai minisztériumokkal megfelelő tárgyalásokat folytasson. A kongresszus élénk helyesléssel fogadta a javaslatot, az előadót pedig a nemes eszme fölvetéséért és élvezetes előadásáért lelkes éljenekkel és tapsokkal üdvözölte Ezután Pa/p Kálmán tábornok hadbíró emelkedett szólásra, kijelentve, hogy az előadóval teljesen egyetért, a határozati javaslatot elfogadja és biztosithatja a kongresszust arról, hogy a humánus eszme a felsőbb katonai halóságoknál is elfogadásra talál. Jelzi egyszersmind azt is, hogy a honvédelmi miniszter már foglalkozik ezzel a fontos kérdéssel. Felszólalásának tulajdonképpeni célja azonban az volt, hogy katonai részről meleg köszönetet mondjon a kongresszus vezetőségének és Szildgyi Arthur Károly dr.-nak, amiért ezt a nemes emberbaráti eszmét fölvették a tárgysorozatba. Elnök ezután a hacározati javaslatot, a kongresszus élénk helyeslése közt, egyhangúlag elfogadottnak jelenti ki s ezzel az ülést bezárja. F. hó 7-én kiemelkedő helyet foglalt el a tárgysorozatban Ruffy Pái, miniszteri tanácsos előadása, ki a gyermekmenhelyek nagyfontosságáról beszélt és annak szükségességét hangoztatta, hogy mentsük meg a fiatalkorúakat attól, hogy a züllés lejtőjére kerüljenek. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Ruffy Pál annak tartalma szerint határozati javaslatot terjesztett elő. Rickl Gyula min. tan. elnök köszönetet mondott a megfelelő bölcsességben, tapasztalatokban és emberszeretetben gazdag előadásért, melyhez elsőnek Szildgyi Arthur Károly dr. budapesti ügyvéd szólt. Az előadó mint az állam képviselője, a társadalom lanyhaságát okozta, ő pedig az eddigi törvényhozási alkotások elégtelenségére utal. A büntető törvénykönyv módot ad, hogy öt évre ítéljenek egy 12 éves gyermeket. Hasonló intézkedésektől hemzsegnek törvényeink, de reményünk lehet, hogy a törvényhozás és a belügyminiszter mindezeken segíteni fog. A határozati javaslatot elfogadja. Balogh Jenő dr. egyetemi tanár nem szándékozik a kérdésnek egészével foglalkozni, hisz a fiatalkoruaknak megmentése és a bűntettes fiatalkorúak kérdése századunk legnagyobb szociálpolitikai problémái közé tartozik. Még csak a kísérletezés szakában vagyunk ; jól tudjuk, hogy távol esünk a kérdés megoldásától. De nem kell kételkednünk a magyar viszonyok folytonos fejlődése felől, sőt ha a jelen állapotot a régivel összehasonlítjuk, óriási haladást láthatunk. Még néhány évtized előtt hazánkban a társadalom egyáltalán mitsem törődött az erkölcsi romlásnak kitett vagy bűntettes fiatalkorúak megmentésével és felemelésével. A tételes jogok büntették a 12, sőt 9 éves gyermekeket is ;'sőt a korábbi századokban a fiatalkoruakon még a halálbüntetést is végrehajtották. Európa szárazföldjén a XVI. században, Amsterdamban éppen azért építették az első letartóztató intézeteket, mert a városnak okos és