A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 36. szám - Az angol alsóház küzdelme a parlamentárizmusért. 14. [r.]

142 A JOG javára nyilt meg. Az általános magánjogi szabályok szerint is érvénytelen az oly szerződés, mely örökrészt ad el azután és annak életében, aki még él, mert az ily szerződés az erkölcsökbe ütközik. Az osztrák polgári törvénykönyv ' alapján ezt az elvet követi a birói gyakorlat. Kérte a felperes a F. A. és G. F. között J902. évi augusztus 1-én Békésen létrejött adásvételi szerződést hatálytalannak kimondani, s a közadósra a nagyanya G. L-né szül. Z. F. után háramlott örökséget a csődtömeghez tartozónak nyilvánítani, alperest a költségekben marasztalni. Alperes első sorban azért kérte a kereset elutasítását, mert a felperesnek kereshetőségi joga a csődtörvény 37. §-a alapján elévül, ugyanis a csődtörvény 37. §-a értelmében a megtámadási jog a csődnyitás napjától számitolt ti hó alatt elévül, a csőd pedig 1904. áprii '24-én nyittatott, felperes azonban a keresetet 1906. mára .Vén indította meg, de ha a felperesnek a szóban forgó adásvételi szerződésről a csődnyitástól számított 6 hónapon belül tudomása nem is volt, akkor is elévült a kereset, mert a felperes szerződésről a S. G.-né hagyatéki ügyében 1905. febr. hó 15-én tudomást szerzett, s ettől az időtől számítva is eltelt a 6 hó a kereset megindításáig. Frdemben tagadta, hogy az ügylet színlelt volna, s a hitelezők kijátszását célozná, hogy antedatáltatott volna, hogy azért is érvénytelen volna, mert reménybeli örökrész eladását tartalmazza, mert ilyen törvény vagy birói gyakorlat, melv azt tiltaná, nincs. Kérte, hogy a felperes tömeggondnok a saját személyében is marasztaltassék a perköltségben, mert rosszhiszemű perlekedő aki tudva, hogy kereshetőségi joga elévült, a keresetet mégis megindította. A kir. törvényszék a felperest keresetével elutasította, mert a csődtörvény 37. §-a szerint a megtámadási jog a csődnyitás napjától számított 6 hónap alatt elévül, s minthogy G. F. ellen a csőd 1904. évi április 24-én nyittatott meg, felperes pedig keresetét az 1906. évi március hó 5-én indította meg, illetve adta be, tehát nyilván a csődnyitás napjától számított 6 hónap eltelte után: kétségtelen, hogy megtámadási joga, s ekként kereseti joga is elévült. De elévült a megtámadási jog még akkor is, ha a 6 havi időtartamot attól az időponttól számítjuk is, amikor a tömeggondnok tudomására jutott a közadós és az alperes között szerződés létezése. Nem vitás ugyanis, hogy a felperes a szerződés létezéséről a néhai S. I., Z. F. hagyatéki ügyében tartott tárgyaláskor szerzett tudomást, az sem vitás, mert ezt a felperes nem tagadja, hogy a hagyatéki táagyalás az 1905. évi február 15-én tartatott s ekkor szerzett felperes tudomást a szerződésről, már pedig ettől az időtől a kereset beadásáig — 1906. március 5-ig a (i hónapi idő szintén eltelt. Nem volt figyelembe vehető a felperesnek az az elődása, hogy ő a szerződést már a hagyatéki tárgyalás alkalmával kifogásolta, s ezzel megtámadta, még pedig a csődhitelezőket megillető megtámadási joga alapján, mert bár a tömeggondnok a megtámadási jogot akár kereset, akár kifogás utján érvényesítheti, mindazonáltal akkor is, ha eme jogot kifogás alakjában akarja is gyakorolni, szükséges, hogy a kifogást azon bíróságnál emelje, mely a kifogás elbírálására illetékes és illetve hatáskörrel bir, már pedig nyilvánvaló, hogy a hagyatéki bíróságnak a jelzett kifogás elbírálására hatásköre nincsen, s ekként, ha a felperes a szerződést a hagyatéki tárgyaláson kifogásolta és ezzel a megtámadási jogát joghatályosan nem gyakorolta, amint az a körülmény is bizonyítja, hogy a hagyatéki bíróság a szerződésnek a csodhitelezőkkel szemben való érvényessége felett nem is döntött mert különben a jelen per megindítására szükség nem lett volna. Alperesnek azt a kérelmét, hogy a tömeggondnok a perköltségekben a saját személyében is elmarasztaltassák, nem találta teljesíthetőnek, mert a tömeggondnok a per megindítására a csődválasztmánytól utasítva lévén s ennek az utasításnak megfelelni tartozván, eme kötelességének teljesítése által felmerült költségekért saját személyében felelős nem lehet, bárha a csődválasztmánynak arról, hogy a kereset ellen az elévülési kifogás is felhezható, jelentést nem is tett. A felperes pervesztes lévén, a perköltségek fizetésére ebből az okból köteleztetett. Megjegyeztetik hogy felperes a keresetért, alperes pedig a viszonválasziratért dijat nem számítottak fel, s igy e periratoknak csak a bélyegköltségei voltak megállapíthatók. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1906. évi november hó 9-én 3,079. P- sz. alatt) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az eisőbiróság Ítéletét az abban foglalt indokoknál fogva helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1907. május hó 22-én 25 907. P. szám alatt) következő ítéletet hozott: A m. kir. Kúria mmdakét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja ; a keresetet csak azért, mert mint a csődtörvény I. részének III. fejezetére alapított megtámadási kereset elévült, elutasithatónak nem találja és utasítja az eljáró kir. törvényszéket, hogy az A) alatti szerződés érvénytelensége tárgyában hozzon, a netalán szükségesnek látszó bizonyítás felvétele után, az összes költségekre is kiterjedő határozatot. Indokok: Felperes keresetében azt is előadta ugyan, hogy az A) alatti szerződés, a csődtörvény 28. §-a értelmében' megtámadható, amint hogy azt ezen a címen meg is támadta; de azt is előadta, hogy a szerződés élő személy után várható örökségnek örökösödésre törvény szerint nem hivatott személynek való eladását tárgyazván, a magánjog szabályai szerint érvénytelen és még azt is előadta, hogy a szerződés kelte a valóságtól eltér, amennyiben valójában, a csőd elrendelése után, tehát oly időben jött létre, amikor a közadós a csődtömeghez tartozó vagyon felett a csődtörvény 3. §-a értelmében rendelkezés-jogával nem bírt. Másrészt alperes hivatkozott ugyan a csődtörvény ói. §-ára és vitatta, hogy a tömeggondnoknak a csődtörvényen alapuló megtámadási joga elévült: de nem tett perjogi szabályokra alapított kifogást az ellen, hogy a szerződésnek a közönséges magánjog szabályai.szerinti érvénytelensége, esetleg a szerződés keltének színlelt volta miatt a csődtörvényre alapított hatálytalansága iránti kereseti kérelem egyidejűleg elbíráltassák, hanem maga^is ezeknek a kérdéseknek érdemleges tárgyalásába bocsátkozott. De ettől eltekintve sem forog fenn törvényes akadály az ily jogcímeknek együttes érvényesítése ellen. A kereset tehát nem lévén pusztán megtámadási kereset, nem forog fenn sem perjogi, sem anyagi jogon alapuló akadály az ellen, hogy a szerződésnek a tömeggondnok által vitatott érvénytelensége és esetleg hatálytalansága egyidejűleg elbiráltassék, habár az alsóbiróságok által felhozott, illetve felhívott indokok szerint kétségtelen, hogy a csődtörvény 1. részének III. fejezetére alapított megtámadás joga elévült. Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. Megállapittatott a biztosító kártérítési kötelezettsége, noha a káreset idején még nem volt kifizetve a biztosítási dij, mert az előző évben a kötvénykiállitó főiigynökség azt a gyakorlatot követte, hogy a dij befizetése végett postatakarékpénztári lapokat küldött a biztosítottnak és ennek folytán utóbbi joggal várhatta, hogy most is ilyen befizetési lapot fog kapni; miut hogy ez meg nem történt, a díjfizetéssel késedelemben lévőnek nem tekinthető. A bpesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék (39,401/905.), Ha alperes főügynöke W. j*. személyében főesküt tesz arra, hogy nem való, miszerint alperes a felperestől 1898. és 1899. évre járó biztosítási dijakat mindenkor oly módo.i szedte be, hogy az esedékességkor alperes részéről felperesnek postatakarékpénztár befizetési lapok küldettek: az esetre felperes keresetével elutasittatik; ellenkező esetben köteles alperes stb. Indokok: Felperes .... annak a kárnak megtérítését követeli, amelyet 1900. okt. 10-én történt tüzeset folytán szenvedett. Alperes vitatta, hogy a biztosítási szerződés hatálya a biztosítási dij megfizetésének elmulasztása folytán a K. T. 485. §-ának 4. pontja értelmében a keresetben emiitett tüzeset bekövetkezte előtt megszűnt. A . . . kötvényekből kitűnik, hogy a biztosítási év mind a két kötvényre vonatkozólag október 20-án végződött és hogy az évi dij mindkét kötvény után szeptember hó 29-én volt fizetendő. Felperes beismerte, hogy az 1900. évi október 10-én történt tüzeset előtt 1900. évi szeptember 29-én fizetendő dijat csak a tüzeset után 1900. október 20-án küldötte be alperesnek. . . . Felperes azonban azzal védekezett, hogy a kötvények után 1900. évre járó dij megfizetésével késedelembe nem esett, mert alperes 1900. évre járó dij iefi?etése céljából felperesnek postatakarékpénztári befizetési lapot nem küldött, már pedig alperes kecskeméti főügynöke utján megelőzőleg ugy 1898-ban, mint 1899-ben a biztosítási dijak lejáratakor mindig küldött ily befizetési lapot s igy a felek között szokássá vált, hogy alperes az évi'dij felvétele céljából befizetési lap küldése után jelentkezzék. Hogy alperes nevezett főügynöksége utján az 1898. és 1899. évi lejáratok alkalmával mindig ily befizetési lapokat küldött, azt felperes alperesnek W, H. főügynök személyében kínált tagadólagos főesküvel kívánta alperes tagadásával szemben bizonyítani. Alperes e főesküt letenni kész. E főesküvel bizonyítani kívánt körülmény alperes kártérítési kötelezettségének megállapításánál perdöntő. Ugyanis alperes azt, hogy a kötvények szerint 1900. évi szeptember 29-én esedékes dij lefizetése céljából a tüz előtt felperesnek ily befizetési lapot küldött volna, nem is állítja. E nélkül pedig, ha való, hogy az előző biztosítási években, 1898. és 1899-ben a lejáratkor mindig küldött alperes főügynöke befizetési lapot felperesnek, felperes a díjfizetéssel alperes jelentkezésének hiányában késedelembe nem esett. Ha tehát alperes a főesküt arra, hogy nem igaz, miszerint 1898. és 1899. években minden egyes lejáratkor befizetési lapot küldött, le nem teszi, alperesnek a tüzesetbői kifolyó kártérítési kötelezettsége megállapítandó, mert felperes a tüz időpontjában díjfizetéssel késedelemben nem lévén, a bi/.tositási szerződés hatálya a K. T. 485. §-ának 4. pontja alapján díjfizetés elmulasztása miatt a tüz előtt meg nem szűnt. A budapesti kir. Ítélőtábla (2,659 1906.). Az eisőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: A kártérítési kötelezettség kérdésében az eisőbiróság helyesen határozott az Ítéletben vonatkozóan felhozott indokok alapján. A K. T. 485. §-ának 4. pontja pedig előre vagy utólag fizetendő biztosítási dijak között nem különböztetvén, közömbös az, hogy a jelen esetben dijak utólagos fizetése köttetett ki. , ,A m;, ki,n Kúria (1907. jun. 13. 582/1906. sz. a.). A másod birosag íteletét az eisőbiróság Ítéletére is kihatólag megváltoz tatja akkepen, hogy az alperest feltétlenül kötelezi arra hogv a felperesnek 5,151 K. 82 f. tőkét stb. fizessen